NB I

2,30-as tippet kockáztatnánk meg a Fradi-Diósgyőr meccsen

megosztom

A listavezető Ferencváros és a sereghajtó Diósgyőr mérkőzésével indul a magyar klubfociszezon.

Egy őszről elhalasztott mérkőzéssel elrajtol az NB I tavaszi idénye, szerda este a címvédő Ferencváros a sereghajtó Diósgyőr csapatát fogadja a Groupama Arénában. A fogadóirodák számaiból látható, hogy klasszikus országos egyes a találkozó, ami az előzményeket ismerve nem meglepetés.

A Ferencváros ősszel a Bajnokok Ligája-szereplés mellett is nagyon meggyőző volt az NB I-ben, a zöld-fehérek úgy vezetik a tabellát kilenc pont előnnyel a Vidi előtt, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. Gyakorlatilag borítékolható a címvédés, főleg, hogy úgy fest, a keretből egyetlen kulcsember sem távozik, sőt, újabb érkezőkkel inkább csak tovább erősödött a felhozatal.

"Őszinte leszek, nem sok olyan játékosom van, aki jelenleg 90 percet végig tud játszani a megfelelő színvonalon. A felkészülés nagyon rövid volt, mindenki fáradt. A fizikai fáradtság esetén azonban elő kell venni a lelkierőt. Nagyon sűrű a program, rövid idő alatt számos mérkőzés vár ránk, ezért mindenkinek készen kell állni a játékra. Ezért fontos a bő keret, mert ennyi találkozót nem tud végigjátszani egy csapat."
- Zoran Zekic, a DVTK honlapjának  

A Diósgyőr háza táján jóval mozgalmasabban teltek az elmúlt hetek. A miskolci alakulat tulajdonosváltáson esett át, ami rögtön magával hozta az edzőváltást is. A horvát Zoran Zekic felkészült szakembernek tűnik, korábban az NK Osijek és a Sheriff Tiraspol csapatánál dolgozott, az elért eredményei pedig jó ajánlólevélnek tűntek.

Zekic érkezése mellett a Diósgyőr nyolc új játékost is szerződtetett a kerethez, kivétel nélkül külföldi légiósok csatlakoztak, akiknek képességeiről egyelőre még korai lenne ítéletet hozni. Az biztos, hogy az új arcok között akadnak jó nevek, hiszen olyan kluboktól érkeztek, mint az Osijek, a Dinamo Zagreb, az Olimpija Ljubjana vagy a Lech Poznan.

Hogy mire lesz képes tavasszal a DVTK, az majd kiderül, mindenesetre a felkészülés nem sikerült rosszul, hiszen az új trénerrel a csapat a Debrecent és a Mezőkövesdet is legyőzet az edzőtáborozás alatt.

Mire érdemes fogadni?

Az egészen biztos, hogy Diósgyőrben nincs sok idő a csapatot építeni, hiszen a bennmaradáshoz azonnali eredmények kellenek. A borsodiak jelenleg hét ponttal vannak lemaradva a biztonságot jelentő pozíciótól, aminek ledolgozására 18 forduló áll a rendelkezésre.

Ennek a célnak az eléréséhez ugyan kellenek a bravúrok, de a Fradi otthonában nem reális a meglepetés. Szerhej Rebrov csapata sokkal komplettebb és minőségibb, ráadásul a formával sincs baj, hiszen a spanyolországi edzőtáborban futószalagon szállította az együttes a győzelmeket. Nincs komoly sérült és hiányzó sem, vagyis egy közel 100 százalékos Fradit várunk ezen a meccsen.

Nyilván a szezonnyitó végett még akadozhat itt-ott a gépezet, de nem érezzük veszélyben a hazai csapat sikerét. A vendégeknél még alakulóban a kezdőcsapat, a megfelelő taktika és edző-csapat közötti összhang is.


>>>REGISZTRÁLOK A 22BET-RE ÉS KÉREM A 35 000 HUF ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT<<<


A fogadóirodáknál egy +/- 2-es ázsiai hendikepes határon tudunk most fogadni a meccsre, ami első ránézésre elég jó line-nak tűnik a bukik részéről, így túl sok értéket sem találunk a szorzókban ezeken a piacokon. A 22bet kínálatában azonban találhatunk egy picivel kombináltabb fogadási lehetőséget is,amely a pontos különbségre vonatkozik. A Fradi kettő vagy háromgólos sikere 2,30-as szorzót fizet, ami szerintünk játszható kategória erre a találkozóra. Ez a tipp a 'Győzelem gólkülönbséggel' részleg alatt található.

{"headTitle":"Ferencváros - Diósgyőr ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-01-20 20:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Csapat 1 (Ferencváros) 2-3 gól különbséggel nyer ","odds":"2.3","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}

Szerinted mi a jó tipp erre a meccsre? 

 

[3370934] 2021-01-20 20:00:00 Ferencváros - Diósgyőrx;
megosztom