NFL

Papírforma tippekkel támadunk vasárnap este

megosztom

Vasárnap újabb két meccsre kerül sor az NFL-rájátszásában. A Bucs New Orleans-ban, a Browns Kansasben vendégeskedik.

Cleveland Browns - Kansas City Chiefs

Alaposan megviccelt minket és a Pittsburgh-öt is a Cleveland a Wild Card-körben. Teljesen abszurd volt, ami azon a meccsen az első negyedben történt. Vélhetően még a legvérmesebb Browns-drukkerek sem gondoltak arra, hogy csapatuk 28-0-ra megy majd röpke 13 perc elteltével. Kellett ehhez egy adag szerencse is, szóval alapvetően nem arról volt szó, hogy játéktudásban felmosták az acélvárosiakkal a Heinz Field gyepét. 

Kansasben egy teljesen más meccsre van kilátás, bár ezzel újat aligha mondtunk. Patrick Mahomesék az idei szezon során is a liga egyik, hanem a legerősebb csapatát alkotják. Viszonylag kevés esély mutatkozik arra, hogy a vendégek feltartóztassák a Chiefs kiváló támadógépezetét. 

A Clevelandnek egyértelműen arra kell törekednie, hogy Mahomes minél kevesebbet legyen fent a pályán. Ehhez pedig meg is vannak az eszközeik, méghozzá Nick Chubb és az ex-kansasi Kareem Hunt révén. A két futó komoly károkat okozhat a Chiefs védelmében, ugyanis a hazaiak éppen a futások hatékony levédekezésében szenvedtek a leginkább az alapszakasz során. Szintén sok yardot jegyeztek ellenük a futók elkapásokból is, tehát a rövid passzok is működhetnek. 

Papíron egyoldalú meccs elé nézünk, a +/-10-es spread is ezt mutatja, ám akadnak veszélyes fegyverei a Clevelandnek, így egyáltalán nem biztos, hogy annyira lefutott ez a párharc, mint ahogyan az elsőre látszik. Éppen ezért fogadás tekintetében az over felé kacsingatunk, méghozzá úgy, hogy a line-t levittük 50 alá. 

Tampa Bay Buccaneers - New Orleans Saints

Szokatlan helyzet előtt találják magukat a fogadók, ugyanis idén, emberemlékezet óta először, két olyan csapat találkozik a Divisional körben, akiknek mindketten jelenésük volt a Wild Card- körben is. Ezt tetézi, hogy csoportellenfelekről van szó, tehát harmadik meccsüket fogják idén játszani. Idei mindkét meccsüket a Saints nyerte, és bár sokan reflexből rávághatják a "háromszor nehéz nyerni ugyanaz ellen a csapat ellen"-mantrát, valójában 5-2 a mérlege a hasonló felállásoknak 2002 óta.

Ami a történelmen kívül a Saints mellett szól, az a pass rush. Brady tökéletesen dacol az idő vasfogával, de nem véletlen volt a Saints elleni idei két meccsen nyújtott pocsék teljesítménye. Láthatjuk, hogy amiben már nem kísérti a sorsot, az a sackekből való menekülés, emiatt rengeteg játékot ad fel gyorsan elhajított labdával. Az idén szinte a semmiből feltűnő Trey Hendrickson és Cameron Jordan párosa ebből a szempontból nagyon veszélyes Bradyre nézve.

A másik kulcsszereplő a mérkőzésen Michael Thomas, aki idén pont a Bucs ellen sérült meg, pont a Bucs ellen tért vissza, azonban ezeken kívül mindössze egy fél meccsen (és a Wild Card-körben) játszott együtt Breesszel. Ez azt jelenti, hogy az idei Saints eredményeit úgy kell figyelembe venni, hogy a legerősebb párosuk eddig még nem aknázta ki a benne rejlő potenciált.

Sokan kiemelnék még Tom Brady híres idegenbeli playoff-mutatóját, de a Washington elleni mérkőzésen egyrészt ezt újra pozitívba fordította, másrészt 16 év óta először 100 feletti ratinget hozott ilyen meccsen, viszont a többi faktort figyelembe véve, továbbra is Saints győzelmet várunk.

{"headTitle":"NFL, Playoffs - Divisional Round","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-01-17 19:00","footerTitle":"Játszd meg kombiban a tippeket 2.14-szeres pénzért cserébe!","footerLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/bet365/go","events":[{"eventTitle":"Cleveland - Kanas City: 49.5 pont felett","odds":"1.33","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Tampa Bay - New Orleans: V","odds":"1.60","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}

Használd fel a 15.000 HUF értékű fogadási kreditet! 

  • Lépj fel a bet365 oldalára és készítsd el a regisztrációdat ezen a biztonságos linken keresztül. Használd a H3WIN bónuszkódot
     
  • Fizess be akkora összeget, amennyit megengedhetsz magadnak.
     
  • Igényeld az ajánlatot a befizetés végrehajtását követően a 'Számlám/Ajánlataim' menüpont alatt.
     
  • Helyezz el egy fogadást bármilyen sporteseményre.
     
  • Amint kiértékelik az első fogadásodat, a fogadási kreditjeid aktiválódnak.
     
  • A fogadási kreditek készpénzben nem vehetők fel, de az abból származó nyeremények igen.

 

Kérem a 15.000 HUF értékű fogadási kreditet

bet365

 

megosztom