TipPics

4.5 milliótól fosztották meg Ramosék olvasónkat - fotó

megosztom

Ismét brutális badbeat futott be a Hatháromra, amelyen egyetlen meccs vitte el a csillagászati nyereményt.

Masszívan dübörög a 2020/21-es klubszezon, amelyben zsinórban három héten át BL/EL és bajnoki meccsek jöttek futószalagon, ám a héten a második válogatott szünet következik. Szerencsére a TipPics-be is sorra érkeznek be a szebbnél szebb szelvények, több hatalmas kaszálásnak lehet szemtanúja, aki megnézi az erre a célra dedikált aloldalunkat.

A sportfogadók élete persze nem mindig móka és kacagás és ahogyan tudjátok, a TipPics-rendszere a szerencsétlenül elúszott nyeremények bizonylatai előtt is nyitva áll.

Nem semmi szelvényt égethetett el a hétvégén "semmi3700" nevű olvasónk is, aki azért megörökítette az utókor számára minden bizonnyal élete egyik legfájóbb tippsorát. A 12 választásból álló kombin egy héten átívelő összecsapásokat találunk, kezdve az Arsenal meglepetésgyőzelmével az Álmok Színházában. A hét közbeni BL-ből is remekül vette ki például a Gladbach Donyeckben aratott tükörsima sikerét, vagy a Blancók Inter felett aratott győzelmét, az EL-ből pedig a Lopetegui-legénység diadalát húzta be. 12/10 találattal fordult rá a hétvégére, ahol aztán a 11. választás is zöldült nagy nehezen egy 88. perces Kane góllal. 

A legutolsó meccs a Valencia-Real Madrid volt, amelyen természetesen a vendégek sikere volt a papírforma. Hiába volt azonban a meccs kezdetére 1.40-szeres körüli Ramosék szorzója a négy bajnoki óta nyeretlen Denevérek ellen, csúnya, 4-1-es vereségbe szaladtak bele. Pedig a vezetés még megvolt Benzema 23. percben szerzett találatával, aztán szerencsétlenkedések sora következett. Ugyan megérdemelt volt a Valencia győzelem (az xG 2.35-1.06 lett), de azt tegyük hozzá, hogy három büntetőből és egy öngólból szedték össze a négyest...

Márpedig ha a legutolsó tippje is zöldült volna "semmi3700"-nak, akkor most nem kevesebb, mint 4.5 millió forinttal lenne gazdagabb!

Nem ez volt mostanában az első és valószínűleg nem is az utolsó csúnya badbeat a TipPics-ben, de sajnos amikor már azt gondolnánk, hogy rosszabb csapás már nem jöhet, Fortuna újfent rátesz egy lapáttal...

Kattints a képre és nézz szét a TipPics-ben, ahol a teljes szelvényt is megtalálod.

 

»»»Update: Ezt csúnyán benéztük, olvasónk jelezte, hogy a Tottenham meccsének hajrájában cashoutolt, így a szelvény valójában nyertes!

Újabb iskolapéldáját láthatjuk, hogy milyen hasznos a bet365-nek ezen funkciója, hiszen ha olvasónk a végletekig kivár, akkor valóban üres zsebbel maradt volna!«««

 


megosztom