Európa Liga

Ez lehet a nyerő tipp a Tottenham belgiumi kirándulásán?!

  • Tomihmv
megosztom

Borítékolható, hogy Mourinho ismét tartalékol, így pedig az Antwerp jó meccset játszhat a Spursszel.

Papíron igen egyértelmű mérkőzést rendeznek csütörtökön az Európa Liga csoportkörének keretén belül Antwerpben, ahova a Tottenham látogat. Ugyanakkor szerintünk a hazaiaknak bőven lehet keresnivalójuk az angol csapat ellen.

Merthogy a belgák parádés formában várják a hétközi ütközetet. Az Antwerp ugyanis az utolsó öt tétmérkőzését megnyerte, míg veretlenségi szériája immáron hét ütközete tart. Az EL-csoportkör első fordulójában a Ludogorec otthonából hozta el mind a három pontot, méghozzá úgy, hogy meg tudta fordítani a mérkőzést.

Ivan Leko mesternek mindemellett továbbra is sok a hiányzója, a hírek szerint Batubinsika, Coopman, De Start, Lukaku, Nsimba, Matheus, Buta kimarad, míg Benson és Lamkel kérdéses. Ugyanakkor gyorsan tegyük is hozzá, hogy az Antwerp az utóbbi hetekben aratott sikereit ezen játékosok döntő többsége nélkül érte el.


>>>REGISZTRÁLOK A BETCLIC-RE A HATHAROM BÓNUSZKÓDDAL ÉS KÉREM A 20.000 HUF INGYENES FOGADÁST!<<<


A Tottenham is jó passzban van, hiszen a hétfői, Burnleyben aratott sikerével (1-0) folytatta remeklését (immáron 10 tétmérkőzés óta veretlen), és két pontra megközelítette az éllovas liverpooli duót a Premier League tabelláján. Azon győzelem előtt egyébként a Spurs 3-0-ra nyert a LASK Linz ellen az Európa Ligában, vagyis a nemzetközi kupasorozatban is jól áll.

Ugyanakkor Mourinho borítékolható, hogy tartalékos csapatot küld majd pályára csütörtökön, hiszen a Burnley elleni kezdőcsapata hét helyen változott a LASK ellenihez képest. No, persze így sem lesznek gyengék az angolok (akiknél Tanganga, Rodon, Bergwijn és Aurier maródi) a belgákhoz képest, de az összeszokottság egyértelműen a hazaiak számára kedvez majd.

Mindemellett a belgák felszabadultan léphetnek pályára, hiszen nem lesz rajtuk teher, pláne, hogy a nyitómeccsüket behúzták. Így pedig szerintünk, a felek habitusából kiindulva, egy nyílt, látványos, gólgazadag meccset hozhatnak össze a csapatok. Avagy jó esély van arra, hogy mind az Antwerp, mind a Tottenham betaláljon és legalább három gól szülessen.

{"headTitle":"Antwerp - Tottenham","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-10-29 18:55","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Mindkét csapat szerez gólt és 2,5 felett","odds":"1.82","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"286"}]}
[3462361] 2020-10-29 18:55:00 Royal Antwerp - Tottenham Hotspurx;
megosztom