Átigazolás

Messi elhagyja a Barcát? Játszd meg az új csapatát!

megosztom

Sajtóhírek szerint Lionel Messi bejelentette távozási szándékát és elhagyja a Barcelona csapatát. Az argentin szupersztár fizetési igényét nem sok klub tudja kifizetni, mindenesetre kérőkből természetesen nincs hiány.

Egyre közelebb áll a valósághoz a Barcelona szurkolók legnagyobb rémálma, azaz Lionel Messi távozása. A hatszoros aranylabdás klasszis neve mára egybeforrt a katalán sztárklubbal, ezért sokak számára szinte elképzelhetetlen, hogy a Bolha elhagyja a katalán fővárost és más klub után nézzen.

Márpedig a legfrissebb sajtóhírek arról számoltak be, hogy Messi ügynökén keresztül hivatalos kérvényt benyújtva közölte a Barcelona elnökségével, hogy távozni akar a csapattól. Messiék a szerződésük egy záradékára hivatkoznak, amelyben állítólag az áll, hogy az argentin ingyen távozhat a klubtól - amennyiben akar.

Így látja a helyzetet Messi korábbi ügynöke
Messi korábbi ügynöke, Josep Maria Minguella szerint az argentin már tudja, hova megy. "Számomra egyértelmű: Messinek már van új csapata, az Inter” – kezdte a COPÉ-nak adott nyilatkozatát a 79 éves Minguella. „Olaszországban kevesebb adót kell fizetni, nem mellesleg ott focizik Cristiano Ronaldo. Lényegesen könnyebbnek tűnik ez annál, semhogy Angliába menjen, még akkor is, ha a Manchester Cityben játszik a legjobb barátja, Agüero, és Guardiola is ott van” .

A Barcelona  és Josep Maria Bartomeu elnök szerint azonban ez a záradék június végén érvényét vesztette, így ha Messi már idén távozni szeretne, akkor ki kell fizetni a kivásárlási árát, ami cirka 700 millió euró. A katalán sajtó szerint meg is merevedhetnek az álláspontok, és akár komoly bírósági procedúra és pereskedés is kerekedhet a történetből.

A történtek után a Barca igazgatótanácsa rendkívüli ülést hívott össze, amelyen a delegáltak közül többen is az elnök lemondását követelték, aki azonban erre nem volt hajlandó. Állítólag erre válaszul több igazgatósági tag is benyújtotta lemondását, mások pedig bizalmatlansági indítványt kezdeményeztek Bartomeu-val szemben.
 

Így áll jelenleg a fogadási piac, de a szorzók folyamatosan változnak

Az Unibet szorzói arra vonatkozóan, hol játszik majd Messi 2020.október 16-án

A City és Guardiola begyújtotta a rakétákat

Egyelőre tehát sok a bizonytalanság, mindenesetre Barcelonában már elkezdtek tüntetni a szurkolók az elnök ellen és persze Messi mellett. Eközben ugyanakkor az angol és a spanyol sajtó arról cikkezik, hogy a Manchester City és Pep Guardiola már fel is vette a kapcsolatot Messivel. Az angol klub anyagi lehetőségei miatt azon kevés együttesek közé tartozik, amely képes lenne állni Messi fizetési igényeit, ráadásul Guardiola és Messi a futballtörténelem egyik legsikeresebb duóját alkották a Barcánál, a tréner pedig a mai napig rendre az argentin támadót nevezi meg a világ legjobbjának az újságírói kérdésekre válaszolva.

 

Embed from Getty Images

A City érdeklődése tehát nem meglepetés, ha pedig Messi komolyan gondolja a távozást, akkor a manchesteriek akár nyélbe is üthetik az üzletet. Bár korábban az olasz Inter érdeklődésétől volt hangos a sportsajtó, a milánóiak aligha tudják felvenni a versenyt a City-vel. 

A sajtómunkások szeretnék összeboronálni a PSG-t is Messivel, mondván a párizsiaknál újra együtt játszhatna Neymar - sőt, Suárez érkezéséről is olvashattunk pletykákat - , de a franciák egyelőre még nem nyilatkoztak az ügyben, és hivatalos megkeresés sem történt a részükről. Persze a PSG szintén egy olyan klub, amely képes előteremteni Messi fizetési igényeit.

 

Játszd meg Messi következő klubját a kezdőbónuszból

Az átigazolási piacokon rendkívül aktív Unibetnél természetesen tudunk fogadásokat kötni Messi következő klubjára. A fogadóiroda fogadási opciója úgy szól, hogy 2020. október 16-án - a meghosszabbított átigazolási időszak végén - mely klubcsapatban szerepel majd Lionel Messi.

Így találod meg a fogadást
Unibet > Labdarúgás > Összes Labdarúgás >Speciális >Átigazolások

Bár múlt héten még a Barcelona 1.05-ös szorzóval volt fogadható, a hírek következtében a szorzók teljesen megváltoztak. Cikkünk írásának pillanatában ugyan még továbbra is a Barcelona a legesélyesebb csapat, de a gránátvörös-kékek már 2.20-ért fogadhatóak, míg a Manchester City 1.85-ös szorzót kapott. Az oddsok alapján egyébként az Inter és a PSG nem igazán szólhat bele ebbe a versenyfutásba.

Szerinted melyik csapatban játszik majd ősszel Messi?

 


>>>REGISZTRÁLOK AZ UNIBETRE ÉS KÉREM A 20.000 HUF KEZDŐ BÓNUSZT ÉS A 3.000 HUF EXKLUZÍV INGYENES FOGADÁST!<<<

 

Miért válaszd az Unibetet?

  • Az Unibetnél 20.000 Ft kezdő bónusz vár minden új játékosra 
     
  • Amennyiben a Hathárom oldalán keresztül regisztrálsz, további 3000 HUF értékű ingyenes fogadásra leszel jogosult. Biztonságos link ITT.
     
  • Rendszeresen akciók és ingyenes fogadási lehetőségek
     
  • Az Unibet TV-n élőben nézheted a mérkőzéseket.
unibet
Vár rád még akár egy 20 000 HUF értékű kockázatmentes fogadás is!
 
  • Az Unibet jóvoltából minden újonnan regisztráló játékos 20 000 HUF értékű üdvözlő bónuszban részesül
     
  • FONTOS, hogy a bónusz megszerzéséhez nem elég egyszerűen regisztrálni, Neked kell kiválasztanod a számodra megfelelő bónuszt még a regisztráció során. A regisztrációnál válaszd a 20 000 Ft üdvözlő bónusz lehetőséget.

 

  • Ezt követően a megfelelő regisztrációs oldalra kerülsz, ahol létrehozhatod a számládat. Válaszd ki az ""igen"" lehetőséget az utolsó lépésnél és fogadd el a bónuszt.

  • A regisztrációt követően nincs más dolgod, mint egy befizetést eszközölni.

  • A kockázatmentes fogadás összegének mértéke megegyezik a befizetésed összegének nagyságával.

  • A kockázatmentes fogadás csak az ajánlat aktiválását követő első mérkőzés előtti vagy élő fogadásra érvényes, a maximum visszatérítés 20 000Ft. A kockázatmentes fogadás esetében a minimum tét 500 HUF.
     
  • Ha nyer az első fogadásod, megkapod a nyereményed.
     
  • Ha vesztes a fogadásod, a feltett pénzösszeg bónuszpénz formájában íródik jóvá egyenlegeden
     
  • A bónuszt kifizetés előtt hatszor kell megforgatni, vagyis ha 20 000 Ft értékű a befizetésed, 120 000 Ft értékben kell fogadást kötni. A játékosoknak 35 napon belül kell teljesíteniük a forgatási feltételeket.
     
  • A forgatásba beleszámító fogadások minimum oddsa 1.40.
     
  • Ha teljesült a megforgatás, akkor a bónusz összege készpénzzé alakul, melyet kiutalhatsz vagy tovább játszhatsz vele.
     
  • Attól függetlenül, hogy fogadásaid megnyered vagy elveszíted, mindegyik fogadás beleszámít a megforgatásba.

                                                  Unibet regisztráció ITT                                                 

megosztom