Tenisz

4.10-ért megrizikózzuk ezt a pontos eredmény tippet

  • Cesc18
megosztom

Csütörtökön Floridába látogatunk és a Battle of Bradenton keretén belül egy érdekes meccset veszünk górcső alá.

Magyar idő szerint 18 óra magasságában lép majd pályára az argentin Axel Geller és a japán Shintaro Mochizuki, akik a juniorok között egyaránt letették már a névjegyüket.

Geller 2017-ben Wimbledonban és a US Openen is döntőzött a junioroknál, majd volt világelső is. A nála négy évvel fiatalabb Mochizuki hasonló utat jár be, a japán tehetség tavaly húzta be Wimbledont, utána pedig ő is a ranglista élére tört. 

Mindketten Amerikában edződnek, az argentin srác a kaliforniai Stanford egyetem játékosa, míg az ázsiai fiú éppen a meccsük helyszínén, Bradentonban az IMG Akadémián készül. 

Gellert láthattuk már az elmúlt hetekben ütni. Ebben a sorozatban kilenc meccset vállalt eddig és elég jó a mérlege, hiszen hat győzelem mellett csak három vereséget jegyez. Több tehetséges sráccal is megmérkőzött, köztük a 15 éves Juncheng Shanggal, aki bizony még szettet is tudott fogni ellene. 

Hasonló ellenállásra lehet képes Mochizuki is, aki ugyan a karantén időszak alatt először lép majd pályára, de a stílusa hasonló a kínaiéhoz. A környezetet ráadásul tökéletesen ismeri, hiszen, mint említettük, Floridában él és Bradentonban edz. 

Mire fogadjunk?

Geller győzelmét jelenleg 1.40 körül mérik, de volt ez 1.30 is, viszont a fogadók inkább a japán felé húznak. Véleményünk szerint sem lesz ez egy egyoldalú meccs és fogadás tekintetében az over felé lehet érdemes kacsingatni.

Amiben viszont mi igazán fantáziát látunk, az a   -nél a pontos eredmény piacról a Geller 2-1. Szoros meccset várunk, nagyon hasonlót, mint amit Geller a kínaival vívott.  

{"headTitle":"Axel Geller - Shintaro Mochizuki","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-07-02 18:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Geller 2-1","odds":"4.10","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}

>>>REGISZTRÁLOK A 22BET-RE ÉS KÉREM A 35 000 HUF ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT<<<

megosztom