Darts

A biztosra megyünk a nap slágermeccsén

  • Cesc18
megosztom

Szerdán a legjobb 16 küzdelmeivel folytatódik a 2020-as BDO darts-világbajnokság.

Tét tehát a negyeddöntőbe jutás, öt hely pedig rögtön a mai játéknapon gazdára is talál az uraknál. Kiváló párosítások jöttek össze, de egyik sem ér fel a jelenlegi világelső és a kétszeres világbajnok összecsapásához, avagy a szerdai menü slágermeccsén Wesley Harms és Scott Waites néz majd farkasszemet egymással. 

Döntőnek beillő párosítás az övék, hiszen mindketten a vb-cím egyik esélyeseként érkeztek Londonba.

Waites a 2020-as kiírás egyik esélyese. - Fotó: BDO

Annak köszönhetően jött össze ennyire korán a randevújuk, hogy Waites csak a 16. helyen kvalifikálta magát a világbajnokságra. A 42 éves angol ugyanis 2019-ben kevésbé volt aktív a BDO versenyein, miután több PDC Challenge tornán is elindult. Waites ranglistás helyezése tehát ne tévesszen meg senkit, még mindig ő a BDO mezőny egyik legjobb dartsosa.

Harms pedig az előző szezon alapján, a legjobb, hiszen sorra nyerte a versenyeket és világelsőként szerepel az O2 színpadán. De mégsem lehet kijelenteni, hogy toronymagas esélyese lenne a trófeának, ugyanis az elmúlt hat évben csak egyetlen vb-negyeddöntőt jegyez, illetve az igazán nagy címek hiányoznak az eredménysorából.
 

>>> Regisztrálj a bet365-re, használd a H3WIN bónuszkódot és igényeld a 15.000 HUF fogadási kredited! <<<


Ami az idei vb-rajtjukat illeti, mindketten hétfőn mutatkoztak be és egyaránt döntő szettre kényszerültek. Harms esetében volt ez meglepőbb, de Andreas Harryson ihletett formában dobott és a holland rögtön az első meccsén nagyon keményen tesztelve lett. 

Waites a sportág legendájával, Martin Adamsszel meccselt, ahol a presztízs kicsit elvitte a történetet és nem tudták igazán kihozni egymásból a legjobbat. De időnként megvillant "Scotty 2 Hotty" és jelezte, hogy vele is számolni kell. 

Győztesre nem mernénk tippelni, mert egy igazán kiélezett meccsre számítunk. Benne van a döntő szett, de az 5.5 szett felett sem fizet rosszul, főleg a bet365-nél, amely 1.61-es oddsot kínál erre az opcióra. 

{"headTitle":"Wesley Harms - Scott waites","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-01-08 20:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"5.5 szett felett","odds":"1.61","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}

 

megosztom