Premier League

A Manchester United és a Tottenham meccsével nyernénk - tippek a PL-re

  • Tomihmv
megosztom

Két mérkőzésre tippeltünk a Premier League tizenhetedik fordulójának vasárnapi játéknapján.

Folytatja-e pazar sorozatát a Manchester United? - Fotó: twitter.com/manutd

Három mérkőzést rendeznek a Premier League 17. fordulójában vasárnap, melyek közül az Arsenal-Manchester City ütközettel később foglalkozunk, míg a maradék kettőre, vagyis a Manchester United-Everton és a Wolves-Tottenham összecsapásokra, pedig jelen cikkünkben próbáltuk meg megkeresni a legjobb tippet.

Kezdjük az előbbivel. A Manchester United óriási formában van, hiszen bő egy hét leforgása alatt a Premier League-ben elintézte a Tottenhamet és a Manchester Cityt, míg az Európa Ligában az Alkmaart ütötte ki, amivel behúzta csoportját. Ugyanakkor az Everton sem panaszkodhat, hiszen három vereséget és egy edzőváltást követően a Chelsea-t győzték le a magabiztosan liverpooliak, avagy ők is jó formában várják a találkozót.

Két jó passzban lévő együttes meccsén pedig egyértelmű, hogy gólokra érdemes fogadni, hiszen a támadószekcióban mindkét fél megvan, míg hátul mindkét oldalt lesznek hiányzók. Így pedig a mindkét csapat szerez gólt opcióban látunk értéket, ami a formák alapján ülhet is.

{"headTitle":"Manchester United - Everton","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-12-15 15:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Mindkét csapat szerez gólt","odds":"1.72","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"286"}]}
betclic

A kombink másik meccse a Wolves-Tottenham összecsapás. A hazaiak igen jó passzban vannak, az elmúlt kilenc tétmeccsükön ugyanis veretlenek maradtak, aminek köszönhetően a PL-ben a hatodik helyig jöttek fel, míg az EL-ben másodikként jutottak tovább. A vendégek sem panaszkodhatnak, hiszen nagyon bekezdtek Mourinhóval, igaz, a bajnokságban két hete kikaptak az Old Traffordon - aztán kiütötték a Burnleyt -, majd a BL-ben szerdán Münchenben, bár az a meccs nem osztott vagy szorzott, hiszen így is továbbjutottak a legjobb 16 közé.

A formák jók, a kulcsjátékosok mindkét oldalon pihentek a hétközi nemzetközi kupameccsen, az elmúlt szezonban oda-vissza élménydús meccseket játszottak egymás ellen a csapatok - Wolverhamptonban négy, Londonban öt gól született -, elöl megvannak a felek, míg hátul nem túl acélosak, így a MU-Evertonhoz hasonlóan ezen a meccsen is arra tippelünk, hogy mindkét csapat szerez gólt.

{"headTitle":"Wolves - Tottenham","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-12-15 15:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Mindkét csapat szerez gólt","odds":"1.68","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"286"}]}
megosztom