Bajnokok Ligája

Mire éri meg fogadni a Real Madrid - PSG csúcsrangadón?

megosztom

A PSG-nek már egy döntetlen is elég a biztos csoportelsőséghez, de a Real Madridnak sem fájna a feje az egy pont miatt.

A Bajnokok Ligája A-csoportjában már csak matematikai alapon maradtak nyitott kérdések a továbbjutásokat illetően. A PSG 4/4-es mutatójával már biztosan ott van a legjobb 16 között és ha a hátralévő két meccsén legalább egy pontot szerez, akkor csoportelsőként várhatja a tavaszi etapot.

303425

A Real Madrid hét pontjával a második helyen áll, öt pont a fórja a harmadik Brugge előtt. A királyiak helyzete annyival bonyolultabb, hogy az utolsó körben éppen Belgiumba látogatnak majd, így ha a belgák megverik most a Galatasarayt idegenben és utána a Madridot is, miközben a Real nem veri meg a PSG-t, akkor a Brugge lesz a továbbjutó. Azért erre a szcenárióra elég kicsi az esély, mindenesetre mutatja, hogy inkább a Real Madridnak van vesztenivalója ezen a meccsen.

Formák

A hétvégén mindkét együttes győzelemmel melegített az őszi idény egyik legnagyobb csatájára, a királyi gárda a Real Sociedadot győzte le 3-1-re, a PSG pedig a Lille-t fektette két vállra 2-0-val. A bajnoki szereplésre egyik oldalon sem lehet panasz, a párizsiak nyolc ponttal vezetik a tabellát, a madridiak pedig kéz az kézben vezetik a La Ligát a Barcelonával.

Párizsban elhasalt a Real Madrid / Fotó: Anadolu Agency

Csapathírek

A spanyol csapatból a hétvégén hiányzó játékosok nem épültek fel, így Marco Asensio, Lucas Vazquez, James Rodríguez és Nacho is kimaradt a meccskeretből. A PSG soraiban Thilo Kehrer, Marco Verrati és Ander Herrera játéka kérdőjeles.

A spanyol sajtó szerint Zidane kezdőcsapata megegyezhet a Sociedad ellenivel, viszont többen is úgy vélik, hogy Gareth Bale bekerülhet a támadósorba a fiatal Rodrygo helyére.

A PSG-nél Icardi helye tűnik instabilnak. Bár az argentin támadó kiváló formát mutatott az elmúlt időszakban, miután Neymar és Mbappé is 100 százalékos állapotban van, alighanem kiszorul a kezdőből, de a nagy trió mégsem áll össze, hiszen Di María helye elég biztosnak tűnik Cavani kárára.

[3170116] 2019-11-26 21:00:00 Real Madrid - Paris Saint Germainx

 

Mire érdemes fogadni?

A háromesélyes szorzókat figyelve elmondható, hogy háromesélyes a rangadó, de valamivel a hazai pályán játszó Real Madrid az esélyesebb. A hazaiakra 2.30 környékén tudunk fogadásokat kötni, míg a PSG diadal alulról súrolja a háromszoros szorzókat.

Az biztos, hogy a párizsiaknak nem lesz sürgős, hiszen már egy döntetlennel is bebiztosíthatják a csoportelsőségüket. Az is igaz ugyanakkor, hogy tét nélkül játszani a Bernabéu-ban elég komoly fegyvertény, nyomás nélkül pedig akár rá is mehetnek a győzelemre - ami, ha összejönne, egyben üzenet is lehetne a BL-aspiránsok számára.
 

Fogadj a BL-meccsekre a legmagasabb szorzókon


A Real Madrid eközben szép lassan megtalálja önmagát és Zinedine Zidane egyre inkább visszatereli a csapatot arra az útra, ahol bő 1,5 évvel ezelőtt járt. A Real október 19. óta veretlen, azóta rúgott egy hatost a Galatasaraynak, egyre jobban muzsikál a támadójáték és ennek következtében az eredmények is javulnak. Akárcsak az öltözői hangulat és a légkör.

Nagyon más előzményei vannak ennek a találkozónak, mint a párizsinak volt. Akkor egy szétesett spanyol alakulat látogatott a szezont bombaformában kezdő PSG-hez, sima 3-0 is lett a vége.

Most viszont inkább a Real Madrid van feljövőben, a PSG pedig mintha picit levette volna a lábát a gázpedálra, persze a sok sérülés miatt a gépezet nem is tudott olyan olajazottan működni.

Ahogy a bevezetőben említettük, a döntetlen tulajdonképpen mindkét csapatnak megfelelhet és mivel a csapatok ereje is igen közel áll egymáshoz, nem ördögtől való gondolat egy remit vizionálni közel négyszeres szorzóért.

Egy másik alternatív az első félidő gólszámaira való fogadás, hiszen nehéz elképzelni, hogy 0-0-val menjenek az öltözőbe a csapatok.

 

Szerinted mi a jó tipp erre a meccsre?

 

{"headTitle":"Real Madrid - PSG ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-11-26 20:45","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"1. félidő gólok száma 1.25 felett","odds":"1.97","customLink":"","livebetLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/pinnacle/go","bookmaker":"7"},{"eventTitle":"Döntetlen","odds":"3.81","customLink":"","livebetLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/pinnacle/go","bookmaker":"7"}]}
[3170116] 2019-11-26 21:00:00 Real Madrid - Paris Saint Germainx;
megosztom