NFL

2.10-es szorzóval vágnánk vissza a bukiknak

megosztom

Az előző fordulóban megszakadt ugyan a nyerőszériánk, de így is 6-3-ra vezetünk a bukik ellen, ami az NFL-es kombi szelvényeinket illeti.

Tampa Bay Buccaneers - Arizona Cardinals

Finoman szólva sem ez lesz a játékhét rangadója, hiszen két negatív mérleggel álló csapat feszül majd egymásnak. Ugyanakkor a sok pont szinte garantált, ráadásul Kyler Murray és Jameis Winston személyében az idei és a 2015-ös 1/1-es néz farkasszemet egymással. 

Hogy miért várunk sok pontot? Egyszerű, a védelmek egyik oldalon sem állnak a helyzet magaslatán. A Tampa Bay a legkevesebb yardot engedte eddig futásokból, viszont ez nagyban köszönhető annak, hogy mindenki passzol ellenük, levegőben ugyanis könnyedén verhetőek. Az Arizona mestere, Kliff Kingsbury most bátran kísérletezhet a sok elkapós játékokkal, és ahogyan néhány hete a pocsék Atlanta ellen, úgy ezúttal a Tampa ellen is flottul működhet a passzjáték. 

A labda másik oldalán Winston is szétkaphatja a Cardinals védelmét, amely ellen ugyancsak nem nagy fegyvertény az előre haladás. 

Mindkét védelem rengeteg pontot enged, ráadásul a passzjátékok működhetnek a legjobban, így pillanatok alatt masírozhatnak át a csapatok a pályán, adja magát tehát, hogy behúzzuk az overt.



Indianapolis Colts - Miami Dolphins

Senkit ne ijesszen meg a tény, hogy Brissett helyett Hoyer fog kezdeni ezen a meccsen. Hoyer ugyanis a viszonylag jó erőkből álló Steelers védelem ellen - a pick six ellenére is - folyamatosan tudta vinni előre a csapatot, ráadásul T. Y. Hiltonra már akkor sem számíthatott. Hilton ugyan ma sem lép pályára, a Miami védelme azonban fényévekkel gyengébb, mint a Steelers egysége és épkézláb csapatot gyakorlatilag képtelenek feltartóztatni, így még a Colts csere elkapói, valamint a TE-ek (Doyle, Ebron) is komoly matchup edge-dzsel rendelkeznek. Ha ehhez még hozzátesszük azt hogy a földön Marlon Mack is brillírozhat egész meccsen, akkor könnyű szívvel szavazunk meg legalább 3 TD-t a Colts offense-nek.

{"headTitle":"NFL, 10. játékhét","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-11-10 19:00","footerTitle":"Játszd meg kombiban a tippeket 2.10-szeres pénzért cserébe!","footerLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/bet365/go","events":[{"eventTitle":"TB-ARI: 44.5 pont felett","odds":"1.33","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"IND-MIA: IND 2.5 TD felett","odds":"1.57","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
bet365

 

megosztom