Sportfogadás

10/10-es tipp egy magyar barátságos meccsre? Hát ezért!

megosztom

Tomihmv tegnapi tippje finoman szólva is szilárd lábakon állt, az eredmény pedig önmagáért beszél.

Szerda délután nem akármilyen tippel örvendeztette meg a követőit Tomihmv, aki egy magyar barátságos meccsre küldött fel 10 egységet. Az eredmény pedig nem maradt el, sőt...

Tomi a Hódmezővásárhely-Székkutas TC barátságos találkozó góljaira nézett rá a legmagasabb téttel. Mint azt indoklásában is pedzegette, a két klub kiváló viszonyt ápol egymással, több korábban az egyik csapatnál játszó futballista keresi most kenyerét az ellenfélnél, illetve egyéb összefonódások is vannak a két klub között. A Logibet legrutinosabb tippmestere úgy gondolta, mindezek fényében nem a védekezésen lesz a hangsúly.

A 3.25-ös határon megbombázott over előbb 3.5-re, majd 4-re mászott fel, végül néhány óra elteltével már piac sem volt rá a    -ön. És hogy mi lett a végeredmény? 5-0-s félidő után 10-2, vagyis gyakorlatilag egy pillanatig nem forgott veszélyben az 1.75-ös szorzó zöldülése.

Véleményünk szerint pontosan ezek azok az "infós tippek", amelyekért megéri fizetni. Habár az átverős oldalak ezt a kifejezést csak felhasználóik megtévesztésére használják, Tomi indoklásából pontosan látszott, hogy sokkal többet tud a két klubról, mint akár a bukmékerek, akár a fogadók.

A Logibet legjobb tipsterei pontosan azért a legjobbak, mert az ilyen információk birtokába tudnak jutni, majd ezeket kihasználva olyan tippeket adnak, amelyek hatalmas várható értékkel bírnak és máshol nem is elérhetőek.

Ha te is csatlakoznál a profi tipsterek táborához és szeretnél olyan tippeket kapni, mint a fenti 10/10-es, akkor csatlakozz a Logibet táborához havi 19.99€-ért.

Az ilyen tippeket CSAK a Logibeten találod meg! Csatlakozz most!

megosztom