Sportfogadás

"Az ilyen tippekért kell Logibet-előfizetőnek lenni" - egy nap, két óriási tipp!

megosztom

Nagyon ritka, hogy egy napon két olyan tippet is találnak a tipsterek, amelyre némi túlzással házat, kocsit kell rakni.

Kattints és csatlakozz a Logibethez!

Csütörtökön délután a Hathárom szerkesztősége egy emberként, vadul frissítgette a Bet365-öt és várta végre a megváltó hendikepet. Amint ez megérkezett, indult a sortűz a bukira, aminek meg is lett az eredménye. De a Falco-Szolnok meccs mellett akadt még egy óriási érték egyik szerkesztőnktől, amely után a Logibet egyik hűséges előfizetője, rodaniel fogalmazott úgy, hogy

Már sokszor írtam, de remélem olvassák majd sokan. Szóval az ilyen tippekért kell Logibet-előfizetőnek lenni. Köszi!

Kezdjük utóbbival. Varin, a remek futsalos forrásainak köszönhetően már korábban is megbombázta a Zalaegerszeg u20-as csapatának hendikepes vereségét, ám a Szigetszentmiklós elleni meccset törölték. A nyugatiak így csütörtökön este az ELTE-BEAC vendégei voltak, a hendikep pedig egészen barátinak mondható -7.5-es volt a fővárosiakra. A zalaegerszegiek eredményéről mindent elmond, hogy 25 meccsükből 24-et elveszítettek, átlagban pedig közel 12 gólt kaptak meccsenként. A BEAC mögött álló csapatok közül is a Szilágyi 17-et, a Gyöngyös 12-t, a Kincsem pedig szintén 12-t tüzelt nekik.

Az információk be is váltották a reményeket, a Zalaegerszeg több 16 éves játékossal a keretében érkezett a meccsre és a 9-0-s félidő után végül 16-1-re kaptak ki, a legapróbb gond nélkül szállítva a 9/10-es tippet.

Talán még ennél is nagyobb fogás volt Tomihmv fogása, amelyet az év tippjeként is aposztrofálhatunk. Tomi a többi bukméker szorzói alapján sejtette, hibás hendivel jön majd ki a Bet365 is, és igaz, hogy a -12.5-öt Falco-sikert már nem tudta elkapni a Szolnok ellen, a -13.5 már megvolt 1.83-ért. A hendi azóta -21.5, aki pedig nem akart izgulni a fogadásán, máris elkönyvelhet 30% biztos profitot a cashout gomb lenyomásával.

A cikk szándékosan a mérkőzés lejátszása előtt íródott, az eredmény ugyanis egy ilyen tippnél - még ha furán is hangzik - másodlagos. Ha nyer, az jó, ha veszít, majd a következő 5 ilyenből 5 úgyis nyer.

Ez ugyanis a sportfogadás alfája, omegája és szinte mindene: a munka elvégzése, a value megtalálása, a tipp megrakása és aztán hátradőlve várni, hogy mi történik.

Ahogyan rodaniel fogalmazott, ezekért a tippekért biztosan nagyon megéri előfizetőnek lenni, hiszen bár nincs belőlük sok, már havi egy-egy ilyen bőségesen kitermelheti a sok havi díjas előfizetés árát.

Ha szeretnél hasonló tippeket kapni és tippmestereinkkel együtt profitálni, látogasd meg a Logibet rendszerét és iratkozz fel bárkire mindössze havi 19.99€-ért.

megosztom