Kosárlabda

Ez lehet az év tippje?!

  • Tomihmv
megosztom

Zsinórban harmadjára is a Falcoval kaszálnánk a Szombathely-Szolnok kosárlabda-elődöntőben.

Okorn mester és csapata pénteken a döntőbe juthat. - Fotó: falkokc.com

Megállíthatatlan a Falco, hiszen a hazai magabiztos sikert követően, idegenben is legyőzte a Szolnok együttesét, így 2-0-ra vezet a három nyert mérkőzésig tartó párharcban. Amennyiben tehát pénteken nyerni tud a szombathelyi csapat, úgy bejut a bajnokság döntőjébe.

Erre pedig minden esélye megvan a Falconak, hiszen idáig pazarul játszik, ráadásul az Olaj gondjai még tovább mélyültek. Ugye rengeteg sérültje van a vendégeknek, amit tovább tetéz az, hogy Tóth Ádámot kiállították kedden, így nem játszhat pénteken. Ennek köszönhetően pedig mindössze

négy felnőtt játékosa maradt a Szolnoknak.

 

 

 

 

"A center kiválásával négy felnőtt játékosunk maradt, Vojvoda Dávid, Jaylin Airington, Nemanja Milosevics és Nikola Malesevics - mondta Báder Márton, a címvédő sportigazgatója a Nemzeti Sportnak. - Tetőzi a helyzetet, hogy NB II-es csapatunk, aminek a gerincét éppen azok a fiatalok alkotják, akik a felnőtt gárdát sújtó sok sérülés miatt sokat játszottak az A-csoportban, fontos meccset játszik. Az NB I B-csoportjába a feljutásért a Final Fourt pénteken rendezik Cegléden, ugyanakkor, amikor az elődöntő 3. meccse lesz. A jövőben a klub nagyobb hangsúlyt akar helyezni a fiatalok felépítésére és beépítésére, mert szükség van egy olyan fiókcsapatra, amelyben a felnőtteknél kevés, vagy minimális szerepet kapó játékosok játszhassanak. Még egy lépcső hiányzik ehhez, ez a feljutás a B-csoportba. Szóval ezt a négyes döntőt komolyan vesszük, így az U20-asok mennek Ceglédre, azaz Frank Áron, Rudner Gábor, Frikker Marcell és Csák Bence. Helyettük az U18-as csapatból lesznek nevezve játékosok Szombathelyen. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy feladjuk a párharcot, hanem azt, hogy ezt a szituációt máshogy nem tudjuk megoldani."

bet365

Ezzel szemben a Falconál minden a legnagyobb rendben, valamennyi játékosa rendelkezésre áll Gaspern Okornak, avagy az eddigi 13 és 16 pontos különbségnél még simább győzelmet arathat a hazai csapat. Még az is benne van a pakliban, hogy az áprilisi, 25 pontos győzelemnél még nagyobb pontarányú győzelemmel jut a fináléba a szombathelyi alakulat.

Egy szó, mint száz, ennek a meccsnek a toronymagas favoritja a Falco, és mivel a tovább gyarapodó szolnoki problémákkal nem számoltak a bukmékerek, így itt az ideje, hogy megbüntessük őket és megbombázzuk az általuk kínált, a jelen körülményeket figyelembe véve, igen alacsony line-t.

{"headTitle":"Falco - Szolnok","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-06-07 18:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Falco -13,5","odds":"1.83","customLink":"","livebetLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/bet365/go","bookmaker":"23"}]}
megosztom