Európa Liga

Lőhetünk ágyúval denevérre? - tipp az Arsenal-Valenciára

  • varin
megosztom

Két csapatnak is az EL maradt az utolsó mentsvára a BL-t illetően. Feszült első 90 perc várható Londonban.

1X2    
Arsenal Döntetlen Valencia
2.00 3.50 4.20
A tipp azonnali megjátszásához kattints az oddsra!

A sors furcsa fintora, hogy négy, a Bajnokok Ligájára hajtó csapatot sodort össze az élet az Európa Liga elődöntőiben a sorsolás, ráadásul pont úgy is hozta a véletlen, hogy két, a negyedik helyre esélyes és kevésbé esélyes csapat találkozik egymással. Mi most utóbbiakkal, vagyis az Arsenallal és a Valenciával foglalkozunk, amely gárdának valószínűleg csak az EL-győzelem lehet mentsvár, ha jövőre a legrangosabb kupában akarnak indulni.

Ez persze annak fényében nem csoda, hogy az EL-menetelés közben a bajnokikon szenvednek a felek, az Ágyúsok az utolsó három, a Denevérek az utolsó két bajnokijukat veszítették el, így jelentős hátrányba kerültek a negyedik helyhez képest és sorsuk már nem saját kezükben van. Az Arsenalnál mindig nehezen élik meg az ilyen kudarcot, ráadásul Unai Emery első évében nem is mutatna jól, ha a londoniak lemaradnának a legrangosabb kupáról és trófea nélkül is maradnának.

[3010119] 2019-05-02 21:00:00 Arsenal - Valenciax

Így tehát kiemelten fontos lesz a Valencia elleni EL-elődöntő, amelyen szokás szerint több játékosát is nélkülöznie kell a spanyol mesternek.

Emery edzőként eddig a leghosszabb időtartamot, négy évet éppen a Valencia élén töltötte.

A hazaiaknál ugyanis az Európa Ligában remekül játszó Aaron Ramsey sem bevethető, de Nacho Monreal és Mesut Özil játéka is valószínűtlen. A vendégeknél az ex, Francis Coquelin eltiltott, Cserisev, Kondogbia és Piccini pedig sérültek.

Fogadási szempontból egy párharc első 90 perce sosem tűnik könnyű talajnak és bár ésszerű lenne a 4.5-es határon overeztetni a sárgák számát, a francia Clément Turpin sporttárs miatt most ez sem tűnik jó befektetésnek.

Végül egy biztonsági megoldásnál maradtunk a tippet illetően, hiszen arra viszonylag kevés esélyt látunk, hogy a spanyolok valami rendkívülit produkálnának az Emirates-ben.

hatharom.com
Valencia 1 gól alatt
Pinnacle @1.74
[3010119] 2019-05-02 21:00:00 Arsenal - Valenciax;
megosztom