Forma-1

Történelmet írtak Hamiltonék, zsebben a konstruktőri?

megosztom

A bukmékerek szerint igen, az egyéni versenyfutás viszont még elég nyitott. Íme a bakui futam utáni legfrissebb oddsok.

A hétvégén Bakuban, a szezon negyedik futamán Valtteri Bottast intették le elsőként, míg mögötte másodikként csapattársa Lewis Hamilton haladt át a célvonalon, a Ferrarinak pedig ismét be kellett érnie a harmadik és negyedik helyekkel. 

A Mercedes ezzel történelmi sikert ért el, ugyanis korábban soha nem fordult még elő, hogy egy csapat a szezon első négy futamán kettős győzelmet arasson. 

Bakuban is kettős Mercedes-siker született. - Fotó: F1Bár jó néhány szezon óta dominál a német istálló, de éppen idén nem volt várható egy hasonló kezdés, hiszen a szezon előtt még minden szakportál arról cikkezett, hogy a Ferrari lehet a leggyorsabb. 

Persze a szerencse is kellett ehhez a történelmi rajthoz, emlékezhetünk, hogy Bahreinben egészen addig Charles Leclerc-nek állt a futam, amíg a technika meg nem adta alatta magát. Mindenesetre a négy kimaxolt hétvégének köszönhetően a Mercedes elég brutális, 74 pontos előnyre tett szert a konstruktőri kiírásban. 

Mint látható, a    oddsmesterei innentől szinte készpénznek veszik, hogy zsinórban hatodik alkalommal a Mercedes lesz a legjobb. Korábban egyébként ilyen sorozatra a Schumacher-érában a Ferrari volt képes. 

Ami az egyéni világbajnoki versenyfutást illeti, ott jóval nyitottabbak az esélyek, köszönhetően annak, hogy a Mercedesen belül Bottas és Hamilton között megy az adok-kapok. Jelenleg egy leggyorsabb környi különbséggel, azaz egy ponttal jobb a finn. 

A két mercis mögött 35 pont lemaradással jön Vettel és 40-nel Leclerc. Még bőven lőtávolon belül vannak, viszont hiába hosszú szezon, sok hibázásra már nincs lehetőségük, ha a vb-címben gondolkoznak. 

Bottas 5.50-es szorzója a leginkább érdekes, hiszen idén egyértelműen felveszi a kesztyűt Hamiltonnal és ellentétben a Ferrarival, az ezüstnyilaknál egyelőre nincs csapatsorrend és hagyják őket harcolni egymás ellen. 

Szerinted van még idén esélye a Ferrarinak, akár a konstruktőri, akár az egyéni vb-címre?

A világbajnokság május 12-én a Spanyol Nagydíjjal folytatódik. 

Barcelonában Hamilton az elmúlt két évben nyerni tudott, míg a maranellóiak az elmúlt 10 évben csak egyszer tudták ezt a Nagydíjat behúzni, még 2013-ban Fernando Alonsónak köszönhetően. Vettelnek ez az egyik legkevésbé kedvelt pályája, karrierje alatt mindössze egyszer nyert Barcelonában. 

Kíváncsian várjuk tehát, hogy a szezon ötödik futamán tud-e faragni hátrányából a Ferrari vagy tovább nő a különbség a két gigász között. 

20190425163012
megosztom