Tenisz

Élete skalpja után újabb bravúrra készül az "ismeretlen" kolumbiai

  • Cesc18
megosztom

Közel sem biztos, hogy a negyeddöntő jelenti a végállomást Daniel Elahi Galan Riveros számára Houstonban.

Elég érdekes negyeddöntős párosítások jöttek összes Houstonban. Az első hat kiemelt játékostól elköszöntünk, köztük a kétszeres címvédő Steve Johnsontól is. Az amerikai búcsújáról egy eddig nem túl ismert kolumbiai teniszező, Daniel Elahi Galan Riveros gondoskodott. 

Nyilvánvalóan Steve volt a mérkőzés favoritja, az elején kissé ideges is voltam, de tudtam, hogy mit kell tennem. Korábban ezen a szinten nem sok győzelmem volt, így ez a hét megkönnyebbülés számomra. Napról napra jobb játékot játszok.

- nyilatkozta Galan, aki pályafutása során első alkalommal jutott be egy ATP torna negyeddöntőjébe. 

Első ATP-negyeddöntőjére készül a selejtezős kolumbiai. - Fotó: ATP

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Johnson idén csapnivaló formában játszik és Houstonban sem tudott megújulni. Persze ez semmit nem von le a kolumbiai érdemeiből, aki ezt tökéletesen használta ki.

Galan Johnson előtt a rutinos Paolo Lorenzit gyűrte le, illetve behúzott két selejtezős meccset is, szóval tényleg nagyon ráérzett valamire ezen a héten. És közel sem biztos, hogy a negyeddöntő jelenti a végállomást számára, ugyanis Jordan Thompson személyében egy olyan játékos lesz az ellenfele, aki csütörtökön nem kevés időt töltött a pályán. 

Egészen pontosan az ausztrálnak 2 óra 56 percre volt szüksége, hogy átrágja magát Santiago Giraldón.

A 4-6-os első szett után 7-6, 7-5-tel tudott fordítani, azonban utóbbit elég kalandos úton nyerte meg. Giraldo ugyanis 5-3-ra vezetett és szervált a meccsért, majd innen nyert Thompson zsinórban négy játékot. 

Az aussie pechjére a torna ezen szakaszában már nincs pihenőnap, tehát rövid idő alatt kellene regenerálódnia és felkészülni a negyeddöntőre. 

Galan bízhat a szervájában, ami eddig nagyon szépen működött a héten. Lorenzi ellen egyszer veszítette el az adogatójátékát, Johnson ellen pedig nemhogy bréket, de még bréklabdát sem engedett. 

Mi bízunk benne, hogy maradt még a kolumbiai tankjában, ebben az esetben ugyanis a mentálisan és fizikálisan kifacsart Thompsonnak is okozhat fejtörést. 

Daniel Elahi Galan - Jordan Thompson
Játékos összesített játékai - Galan 11.5 felett
1.57   
Fogadási határidő: szombat, 01:00
bet365
megosztom