Bajnokok Ligája

Jól átgondolt speciális fogadással támadunk a Barca-Lyon meccsen!

megosztom

Veszélyes eredményt ért el idegenben a Barcelona, a Lyon számára az idegenben szerzett gól nagyon sokat érhet.

Bár helyzetekből nem volt hiány, a Barcelona nem tudta gólra váltani mezőnyfölényét, így hiába játszott jobban és érdemelt volna győzelmet, végül egy 0-0-s eredménnyel a zsákban kellett hazatérnie Lyonból.

A gól nélkül eredmény ugyan meglehetősen veszélyes a hazai csapatra nézve, a fogadóirodák nem féltik a Barcát, hiszen mindössze 1.25 körül mérik a győzelmét, míg a Lyon sikere akár 12-szeres szorzóval is fogadható.

1x2     
Barcelona Döntetlen Lyon
1.25 7.00 12.00

Az odavágó óta jó pár komoly meccset letudtak a csapatok, Messiék például kétszer is játszottak a Real Madriddal, de elbántak a Sevillával is, míg a Lyon a Monaco ellen rangadót bukott, hétvégén pedig a Strasbourg otthonában ért el 2-2-es döntetlent.

Formák alapján inkább a katalánok állnak jobban, de egy nemzetközi kupameccs előtt ez nem mindig számít, a múlt héti meccseken pedig láthattuk, hogy milyen könnyedén tud felborulni a papírforma (MU, Ajax).

[294708] 2019-03-13 21:00:00 Barcelona - Lyonx

Az odavágóhoz képest komoly változást jelent, hogy visszatérhet a Lyonba a csapatkapitány Nabil Fekir, akinek szerepe ebben a lyoni gépezetben megkerülhetetlen. A francia válogatott támadó köré Dembelé, Depay és Traoé kerülhet a támadósorba, vagyis összeállhat a legerősebb kvartett, ez pedig óvatosságra kell, hogy intse Valverééket is.

A katalánoknál Rafinha a tuti kimaradó, mivel sérült, Ousmané Dembelé és Vermealen kisebb sérüléssel bajlódtak a közelmúltban.

 

Mire érdemes fogadni?

Bár a bukmékerek nagyon magabiztosnak tűnnek a Barcával kapcsolatban, az is lehet, hogy csak a beérkező tétekre akarnak így reagálni. A hazaira kínált -1,75-ös hendikep nekünk picit erősnek tűnik, hiszen csak úgy kaszálhatjuk be az 1.82-es szorzót, ha Messiék minimum három góllal legyőzik a franciákat.

Mi viszont egyáltalán nem vagyunk benne biztosak, hogy a Lyon nem talál a kapuba, ez a minőségi támadószekció ugyanis nagyon kevésből is képes megélni, egy-két gyors kontra vagy egyéni villanás is eredményt hozhat.

A mindkét csapat szerez gólt opcióra egészen magas, 1.90-es oddsot kapunk, de ha a Barcelona taktikailag tökéletes fegyelemmel hozza le a meccset, akkor az is előfordulhat, hogy újra lestoppolják a lyoniakat.

bet365

Amin nekem személy szerint megakadt a szemem, az a büntetőlapok piacának egyik opciója. Nem gyakran szoktam ilyen jellegű tippekre pénzt kockáztatni, de a statisztika és a mérkőzés várható feszültsége miatt érdemesnek gondolom egy próbára.

A találkozót a lengyel Szymon Marciniak vezeti majd, aki bizony nem szokott spórolni a kártyákkal. Az egált határt 4,5 lapon húzták meg, de erre a piacra inkább élőben lesz érdemes fogadni, viszont az első kiosztott lap szerintem beeshet 29 perc alatt.

Marciniak szereti magának kivívni a tekintélyt, amelyre az egyik legjobb "segédlet" ha már a találkozó elején tudtára adja a játékosoknak, hogy ki a főnök.

A 0-0 miatt szerintem eleve mindkét csapat feszült lesz majd, sok lesz a taktikai szabálytalanság is.

Marciniak utolsó 5 nemzetközi tétmeccsét átnyálazva az látható, hogy négyszer kiosztotta az első lapot az időkereten belül, az egyetlen kivétel pedig azaz Inter-Barca csoportmeccs volt, amelynek valódi tétje már nem sok volt.

Mit gondoltok a tippről?

 

 

 

 

  • Lesz büntetőlap 29:00 előtt - Igen@1.83    

 

Szymon Marciniak utolsó öt nemzetközi tétmérkőzése
Meccs Első lap ideje
PSG - Liverpool 17.
Inter - Barcelona 42.
Crvena zvezda - Napoli 17.
AEK - Vidi 7.
Spanyolország - Anglia 12.
[2947308] 2019-03-13 21:00:00 Barcelona - Lyonx;
megosztom