Tenisz

Nagy verést oszthat ki Djokovics - napi tippek az Australian Openre

megosztom

A világelső szerb 15 meccs óta nem kapott ki Kei Nishikoritól - aligha a szerdai negyeddöntőben szakad meg ez a sorozat.

Azt már tudjuk, hogy az alsó ágon Rafael Nadal és Stefanos Tsitsipas száll harcba a döntőért, szerdán pedig a felső ágon is fény derül az elődöntős párosításra. A két negyeddöntőben Milos Raonic és Lucas Pouille, illetve Novak Djokovics és Kei Nishikori mérkőzik meg. Mi most utóbbira fókuszálunk, ami a két játékos hatodik Grand Slam-összecsapása lesz. 

Djokovics 15 meccse nem kapott ki Nisikoritól. - Fotó: ATP

Meglehetősen ellentétes úton jutottak el idáig. Amíg Djokovics viszonylag simán vette az akadályokat, addig Nishikorinak három alkalommal is vért kellett izzadnia a továbbjutásért. Váratlanul már az első körben megszenvedett Kamil Majchrzak ellen és csak döntő szettben tudta legyűrni az újonc lengyelt. Nagyon nehezen rágta át magát Ivo Karlovicon is, 2-0-ról engedte vissza a veterán horvátot, aki egészen a szuper tie-breakig gyötörte a japánt.

De ezek piskóták voltak a hétfői nyolcaddöntőhöz, ahol Pablo Carreno-Bustával egy 5 óra 11 perces drámai meccset vívott. 

Hatalmas fegyvertény Nishikoritól, hogy három döntő szettet is meg tudott nyerni, igaz, mindegyiknél lehet egy kis hiányérzete. A két szuper tie-breakben egyaránt nem állt jól, de Karlovic adogatóként megremegett, míg PCB ellen a bíró nyúlt bele a meccsbe (lásd a videóban), ami után a spanyol teljesen szétesett és pontot sem tudott már nyerni. 

A Majchrzak és Karlovic elleni öt szettesek fizikálisan nem voltak annyira megterhelőek, ezért is volt viszonylag jó állapotban Carreno-Busta ellen még 5 órát követően is. Ettől függetlenül ez akkor is egy brutálisan hosszú meccs volt Nishikorinak, ami a folytatásban szinte biztosan érezteti majd hatását. Nem csak fizikailag, de mentálisan is rettentően megterhelő volt az a nyolcaddöntő a japánnak. 

Az előző két körben Djokovics is vesztett egy-egy szettet, időnként ugyanis kicsit frusztráltan játszott a fiatal trónkövetelők ellen, de a továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben. Komolyabb túlórázás nélkül megoldotta a torna első felét, és egy ilyen kaliberű játékosnak ez a legfontosabb. 

Fogadás a győztesre    
Novak Djokovics Kei Nishikori
1.10 7.00

Djokovicsra meglehetősen alacsony szorzót kapunk, de nehéz lenne vitatkozni a fogadóirodákkal. Nishikori kifacsartan várja ezt a negyeddöntőt, és hiába nem festett jól Djokovics a Medvedev elleni meccs második felében, azért ha valakinek, akkor a szerbnek nem kell mindent elhinni. 

Amit fel lehetne hozni Nishikori mellett, hogy 2014-ben a US Openen hasonlóan gyötrelmes menetelés után tudta borítani a papírformát Djokovics ellen. Akkor két öt szettes után viszonylag simán múlta felül a szerbet. Ugyanakkor az ellenkezőjére is van példa, hiszen a tavalyi US Openen viszont a Marin Cilic elleni öt szettes után labdába sem tudott rúgni a belgrádi világelső ellen. 

Visszatérve az öt évvel ezelőtti New York-i meccsükhöz, Nishikorinak az egy szép emlék, ugyanakkor azóta egyszer sem tudta legyőzni Djokovicsot. Pedig nem kevesebb, mint 15 (!) alkalommal megmérkőztek. 

Egy brutálisan hosszú negatív sorozatot kellene tehát megszakítania a japánnak, és mindezt úgy, hogy fizikálisan aligha lesz a topon. Igencsak lehetetlen küldetésnek hangzik. 

Djokovics bajszát az előző két körben a fiatalok megráncigálták, ez viszont egy teljesen más meccs lesz. Nishikorit jól ismeri és semmi váratlanra nem kell számítania ellene.  

Ez akár egy nagyon sima győzelem is lehet a szerbnek. A japán ellen tartó 15 meccses veretlenségi sorozata mellett egyébként szintén demoralizálóan hathat Nishikorira, hogy a US Openen aratott győzelme óta nyolcszor találkoztak kemény pályán és 18 elbukott szett mellett csak egyet tudott nyerni.

Novak Djokovics-Kei Nishikori
hatharom.com
Szett hendikep - Djokovics -2.5
1.85 @    
Fogadási határidő: szerda, 09:30
pinnacle
megosztom