Forma-1

Raikkönennel nyernénk Szingapúrban - tippek a futamra

megosztom

Hamilton várja favoritként a vasárnapi rajtot, de a Ferrari és a Red Bull is kemény kihívója Szingapúrban.

A 2018-as Forma-1-es versenynaptár 15. állomásán Szingapúrban vendégeskedik a száguldó cirkusz, ahol a szombati időmérő alapján epikus futamra van kilátás. A pole-ból a világbajnoki éllovas Lewis Hamilton indulhat, míg a legnagyobb kihívója, Sebastian Vettel csak a harmadik helyről. A brit és a német közé beékelődött az a Max Verstappen, aki egy éve alaposan kivette a részét abból, hogy a Ferrari nulla ponttal távozott Szingapúrból. A további sorrend: Valtteri Bottas, Kimi Raikkönen és Daniel Ricciardo. A top 3 csapat pilótái tehát kibérelték az első három sort, ilyenre pedig legutóbb a Brit nagydíjon volt példa. 

Hamilton némileg meglepetésre lett az időmérő legjobbja, hiszen ez évek óta az a pálya, ahol a Mercedes nem érzi otthonosan magát. A brit klasszis azonban olyan kört rakott össze, amire nehéz szavakat találni. Ez a bravúros kör is bizonyítja, hogy Hamilton mennyire egyben van fejben. Ugyanez már Vettelről nem mondható el, aki alatt hiába van idén egy nyerőautó, nem tudja kihozni belőle a maximumot. Most is nagy kérdés, hogy mentálisan mennyire lesz erős a német, ugyanis papíron a Ferrarinak jobb lehet a versenytempója Szingapúrban, mint a Mercedesnek. 

Ha a     szorzóira pillantunk, akkor láthatjuk, hogy Hamilton sikere 1.80-szoros pénzt fizet, míg Vettel győzelme tétünk 3.50-szeresét éri. 

Természetesen kulcsfontosságú lesz a rajt. Vettelnek akkor lesz reális esélye a győzelemre, ha az indulást követően Verstappen elé tud keveredni. Utána ugyanis már borzasztó nehéz lesz a hollandot megelőzni, főleg úgy, hogy a Red Bullnak is fekszik ez a pálya. Nagyon érdekes meccsnek ígérkezik, mert Hamilton nagyon egyben van, de a Ferrari és a Red Bull versenytempója is jobb lehet. Ennek megfelelően fogadás szempontjából sincs könnyű dolgunk, ha a győztesre akarunk pénzt tenni.

Amiben mi így a rajt előtt fantáziát látunk, az a bet365 "fogadás csoportra" piaca, ahol a kettes kvartettben Raikkönent, Ricciardót, Perezt és Grosjeant találjuk. Ha az erőviszonyokat nézzük, akkor Kimi és Ricciardo kiemelkednek. Véleményünk szerint kettejük közül inkább a Ferrari finn pilótájának áll a zászló, aki bár év végén elhagyja a csapatot, de most még nagy szükség van rá a konstruktőri verseny miatt. 

Fogadás csoportra - 2-es csoport
hatharom.com
Kimi Raikkönen
2.10 @    
Fogadási határidő: 14:00

A játékban való részvételhez kattints a képre.

 

megosztom