Tipp

Szerintünk benézték a bukik ezt az 1.90-es oddsot

  • Cesc18
megosztom

Greg Van Avermaet az elmúlt két évben második lett Québecben, az egyik fogadóirodában mégis erős oddsot kapunk a dobogós helyezésére.

Hagyományosan ősz elején kerül megrendezésre a két kanadai egynapos országúti verseny, pénteken Québecben, vasárnap pedig Montréalban. World Tour versenyről lévén szó a mezőny mindig nagyon erős és nem kivétel ez alól az idei kiírás sem. Québecben egy 12.6 km-es kört alakítottak ki, amit 16 alkalommal tesznek meg a versenyzők, így az össztáv 201.6 km és ezalatt közel 3000 méter szintet küzdenek le. Az utolsó 1.5 km végig emelkedik, így azok a versenyzők számítanak esélyesnek, akik jól bírják a rövid meredek kaptatókat. 

A mezőnyből ilyen például Greg Van Avermaet, akinél kevesen ismerik jobban ezt a pályát. A BMC belga klasszisa 2012 óta mindig tiszteletét tette ezen a versenyen és hatból ötször a top 5-ben végzett. 

Tavaly és tavalyelőtt egyaránt csak az a Peter Sagan volt nála gyorsabb, aki ezúttal a Vueltán versenyez, így nincs a mezőnyben. 

Jó lehetőség ez így Van Avermaetnek, hogy három második és egy harmadik hely után végre felállhasson a dobogó legmagasabb fokára Québecben. A formájára nem lehet panasz, ugyan tavasszal a számára oly' fontos kockaköves klasszikusokon nem tudott nyerni, de például a Tour de France-on nyolc napig őrizte a sárgatrikót, ami elég komoly fegyvertény. 

"Mindig szeretek Kanadában versenyezni, mert mindkét útvonal fekszik nekem. A korábbi években jöttek is az eredmények, bízok benne, hogy ismét dobogóra állhatok." 

A pálya egyik versenyen sem könnyű, de ez nekem kedvez, szeretek egy hosszú és kemény menet végén sprintelni. Kipihentem magam a BinckBank Tour után, így nagyon várom, hogy újra versenyezzek. 

- mondta a 33 éves belga, míg Fabio Baldato sportigazgató arról beszélt, hogy nagyon erős csapattal érkeztek és mindenki azért dolgozik majd, hogy Greg minél jobb eredményt érjen el.
 

REGISZTRÁLJ AZ UNIBETRE ÉS MARKOLD FEL A 20.000 FORINT ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT!

RÉSZLETEKÉRT KLIKK IDE!


Tény, hogy erős a mezőny, de Van Avermaet jó formában van, nagyon ismeri ezt a versenyt, jó a csapata és jó emlékek, illetve eredmények kötik Kanadához. Montréalban nyert már, Québecben még nem sikerült neki, de Sagan távollétében talán a legnagyobb favoritnak számít. 

Az Unibet 1.90-es oddsot kínál arra, hogy a belga dobogón végez, ami szerintünk egy kicsit el lett méretezve, a reálisnak az 1.65-1.70 körüli szorzót gondoljuk. Közel dupla pénzért magabiztosan szavazunk bizalmat Gregnek. 

GP Cycliste de Québec 2018
hatharom.com
Dobogón végez (1-3) - Greg Van Avermaet
1.90 @    
Fogadási határidő: péntek, 17:00

 

megosztom