Angol foci

Ha hiszel az őrült statisztikákban, ezt a 251-szeres oddsot ne hagyd ki!

  • varin
megosztom

Az idei Watford lehet a három évvel ezelőtti Leicester City, legalábbis a számok szerint.

Fotó: The Independent

Három csapat, a Liverpool, a Chelsea és a Watford vett hibátlan rajtot a Premier League-ben, így a két sztár mellett nevető harmadikként a Darazsak ülnek jelenleg a Premier League trónján. Javi Gracia csapatának kellett egy jó sorsolás is azért a bravúros starthoz, de kár lenne szó nélkül elmennünk amellett, hogy legyűrték a Tottenham csapatát és három ponttal távoztak a Burnley otthonából is. Megismétlődik a Leicester City csodája? A számok szerint igen!

Statisztikusok ugyanis hihetetlen összefüggésekre hívták fel a figyelmet a 2015-ös City és a mostani Watford között. Három évvel ezelőtt ugyanis a Rókák úgy nyertek bajnoki címet, hogy előtte pontosan 11-8-19-es mérleggel végeztek a PL 14. pozícióján - ezek a számok pedig Deulofeuéknál is összejöttek az előző évben.

Egy angol szakíró pedig arról írt, hogy a két csapat kerete igencsak hasonlít egymásra, így Vardyt ő Deeney-vel, Mahrezt Pereyrával, Kantét Capouéval, Schmeichel kapust pedig Fosterrel párosította össze.

A Watfordot egyébként a bukmékerek szerint is komolyan kell már venni, hiszen a nagy hatos után az ő bajnoki címüket tartják a legvalószínűbbnek, viszont érdekes módon a top10-re igen zsíros, kétszeres odds reményében fogadhatunk.

Hol végez idény végén a Watford?
   
Bajnok lesz Top4 Top6 Top10 Kiesik
251.00 41.00 13.00 1.95 17.00
megosztom