Kosárlabda

Újabb nehéz feladat előtt áll a magyar bajnok

megosztom

Zsinórban a negyedik mérkőzését játssza házon kívül a Szolnoki Olaj az Adria Ligában. A magyar bajnok feladata ezúttal sem lesz egyszerű, Dragan Alekszicsék a bosnyák Igokeához látogatnak.

A Szolnok Októberben Vojvoda Dávid félpályás triplájával nyomta le az Igokeát.

Legutóbbi három Adria Ligás mérkőzését házon kívül játszotta le a Szolnoki Olaj, szombaton pedig zsinórban a negyedik idegenbeli meccsére készül a magyar bajnok. Az elmúlt találkozókon nem járt túl sok szerencsével a bordó-fekete együttes, hiszen ugyan a Cedevita és a Partizan Belgrád otthonában is helytálltak Báder Mártonék, a hozható meccsen, a Metalac Farmakom ellen is elbuktak.

A hétfői mérkőzésen 35 percen keresztül remekül játszott a magyar bajnok, irányította a mérkőzést, a támadó lepattanókat is kontrollálta, de a szűk keret miatt elfáradt a csapat a hajrára, vagyis végül kijött az, hogy a Metalacnak hosszabb a kispadja. A történteken túl sokáig nem rágódhatnak Vojvoda Dávidék, szombaton már újabb mérkőzést játszanak, méghozzá a boszniai Aleksandrovac városában.

Fogadás a mérkőzés győztesére* - a     szorzói
Igokea Szolnoki Olaj
1.42 2.70
A "Fogadás a mérkőzés győztesére" típusú fogadás a hosszabbítást is tartalmazza!

Az új arcok közül Somogyi Gergely bemutatkozott hétfőn, igaz, mindössze három percet töltött a parketten. A hétvégén viszont vélhetően már komolyabb feladat vár a centerre, így jobban tudja rotálni Alekszics a csapatát, s lehetőség nyílhat arra, hogy az Olaj első ízben győzzön Boszniában.

Noha az odavágón a Szolnok 63-60-ra legyőzte az aleksandrovaci csapatot, azt a mérkőzést csak hatalmas szerencsével, Vojvoda közel félpályás triplájával nyerte meg a bordó-fekete társaság. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, az Igokea is kezd megtáltosodni az edzőváltás után, főleg hazai pályán. A bosnyákok házon kívül még nem tudtak nyerni, otthon viszont nyolcból öt meccset is behúztak, köztük olyanokat, mint a Partizan Belgrád vagy a Mega Leks ellenit. Vasárnap viszont nagy zakóba futott bele az Igokea Montenegróban, így a hazaiak nem titkolt célja, hogy ezt a csorbát kijavítsák a hétvégén. Nem vár tehát könnyű mérkőzés a Szolnokra, de ha szeretne feljebb kapaszkodni a táblázaton, akkor nem hibázhat szombaton.

"Legutóbb a Metalac ellen harmincöt percig kontrolláltuk a mérkőzést, de az utolsó öt minutumban nem tudtunk mit kezdeni a hazaiak agresszív védekezésével, nem ültek a dobásaink, így a végén kikaptunk. Rövid volt a keretünk, nem tudtunk megfelelően rotálni, és nehéz így idegenben játszani. Néhány vereség után az Igokea ellen remélem, hogy megtaláljuk a megfelelő ritmusunkat. A bosnyák csapat több változáson is átesett az utóbbi időben, és már sokkal jobb kosárlabdát játszik mióta ősszel legyőztük őket. Bízom benne, hogy elég erősek vagyunk, hogy ismét nyerni tudjunk, főleg most, hogy teljes a keretünk. Mindenki tud játszani, nyerni utazunk az Igokea otthonába." - nyilatkozta Dragan Alekszics, az Olaj mestere a bb1.hu-nak.

Vojvoda Dávid mindent eldöntő dobása az Igokea ellen az októberi meccsen:

Fogadás a mérkőzés győztesére hendikeppel* - a     szorzói
Igokea -5,0 Szolnoki Olaj +5,0
1.88 1.88
A "Fogadás a mérkőzés győztesére hendikeppel" típusú fogadás a hosszabbítást is tartalmazza!

A bukmékereknél a bosnyák csapat a mérkőzés esélyese, a     ötpontos favoritnak hozta ki az Igokeát. Ami a pontok számát illeti, az oddsmesterek 139,5 pontnál húzták meg a határt, ami az őszi, szolnoki mérkőzés pontszámához - 123 - képest roppant magasnak mondható.

Fogadás a mérkőzés pontjainak számára* - a     szorzói
139,5 alatt 139,5 felett
1.88 1.88
A "Fogadás a mérkőzés pontjainak számára" típusú foagdás a hosszabbítást is tartalmazza!
Igokea (bosnyák)-Szolnoki Olaj
Adria Liga, 16. forduló
Szombat, 21:00, Aleksandrovac
TV: SportM, Sport Klub SRB, BiH, MNE, MKD, CRO, SLO
Az Adria Liga állása
# Csapat M GY V GK P
1. Crvena zvezda 15 15 0 +222 30
2. Buducsnoszt 15 12 3 +130 27
3. Cedevita 15 11 4 +118 26
4. Union Olimpija 15 8 7 +34 23
5. Partizan Belgrád 15 8 7 +10 23
6. Cibona 15 8 7 -33 23
7. Mega Leks 15 7 8 -1 22
8. Zadar 15 7 8 -30 22
9. Krka 15 6 9 +2 21
10. Szolnoki Olaj 15 6 9 -46 21
11. Metalac Farmakom 15 6 9 -48 21
12. Igokea 15 5 10 -8 20
13. MZT Szkopje 15 5 10 -73 20
14. Levszki Szófia 15 1 14 -277 16
megosztom