Serie A

Rangadón veheti át az első helyet a Roma

megosztom

Szombat este az AC Milant látja vendégül a Roma, míg a Juventus csütörtökön Szardíniára utazik.

Heti tuti
Napoli-Parma

Veszélyben Benítez állása - minden rendben a Napolinál - veszélyben Benítez állása. Ilyen ritmusban telik az idény a Napolinál, köszönhetően annak, hogy a bajnokság eleje és az elmúlt néhány forduló is gyengén sikerült a kékeknél, közte azonban volt egy sikeresebbnek mondható másfél hónap. A múlt heti, Milan elleni vereség után a nápolyiaknak csak a győzelem elfogadható a szakadék szélén táncoló Parma ellen.

Benítez kispadjában hol stabilak a csavarok, hol nem

A Parma gondjairól már többször írtunk, a csapat megkapta első pontlevonását is a tartozások ki nem fizetése miatt, ráadásul a múlt héten igen fontos meccsen maradt Donadoni csapata gólképtelen a Cagliari ellen. Utolsó öt bajnokijukon egy pontot szereztek és csak egy gólt lőttek, tizenhárom kapott ellenében.

Parma#ita-parma

A Napolinak a csütörtök kora esti találkozó nem egy elvárható, hanem egy kötelező három pont. Nem biztos, hogy Benítez azonnal repülne, ha Hamsikék elbuknának, de a válságban lévő sárga-kékek ellen nem elfogadható semmi más a győzelmen kívül.

Napoli-Parma
hatharom.com-tipp: Napoli nyer
Winmasters @1.35
bet365 @1.33
Betway @1.30
[1786128] 2014-12-18 21:00:00 SSC Napoli - Parmax;

Heti lutri
Roma-Milan

Legutóbbi két hazai bajnokiját megnyerte ugyan a milánói gárda, ám a San Sirótól távol továbbra is alig-alig nyernek meccset Ménezék. Ráadásul az olasz fővárosban 2011 óta nem nyertek a Farkasok ellen, mi pedig úgy véljük, ez a sorozat egy gólgazdag meccsen fog folytatódni.

Múlt hétvégén a Genoa hosszú remek szériáját tudta megtörni Rudi Garcia együttese, így két ponttal közelebb kerülhetett a listavezető Juventushoz. Bár a Zebráknak ezen a héten sincs megoldhatatlan feladatuk, Tottiéknak csak saját magukkal kell foglalkozniuk. A hazaiaknál többen sérüléssel bajlódnak, Manolas, Maicon, és Torosidis játéka is kérdéses, míg De Rossi eltiltás miatt nem léphet pályára szombat este.

A vendégeknél továbbra is bizonytalan De Sciglio, Abate és Alex játéka is, ráadásul Rami is megsérült a Napoli ellen, így nem kizárt, hogy Mexés párja Zapata lesz a hátvédsor közepén. A mindig bizonytalan piros-fekete védelemnek nem lesz könnyű dolga, hiszen a fővárosiak utolsó öt bajnokijukon tizenkétszer találtak be, és mi úgy véljük, a forduló rangadóján is potyogni fognak a gólok.

Roma-Milan
hatharom.com-tipp: Nyer a Roma és 2.5 gólnál több esik
bet365 @2.75
Winmasters @2.58
[1786129] 2014-12-20 20:45:00 Roma - AC Milanx;

Heti gól(l)eső
Internazionale-Lazio

Sokat kellett rá várni, de végre megszerezte első három pontját Roberto Mancinivel az Internazionale. A Chievo elleni siker után most a jó formában lévő Lazio ellen kéne ismét nyernie a kék-feketéknek.

[1786127] 2014-12-21 20:45:00 Inter - Laziox;

Maródiak mindkét oldalon bőven lehetnek, a hazaiaknál Palacio és Medel valószínűleg játszhat, ugyanakkor Dodo, Icardi, Hernanes és Vidic sérülése sem jött még teljesen rendben. A rómaiak csapatában Mauri, Radu és Lulic is bevethető lesz, Parolo viszont eltiltás miatt nem lép majd pályára a San Siróban. Mivel a két csapat utolsó három milánói találkozóján egyaránt sok gól esett, a hatharom.com bízik benne, hogy a másik Róma-Milánó összecsapás is tartogat izgalmakat.

Lazio-Internazionale
hatharom.com-tipp: 2.5 gól felett
Betvictor @2.05
Unibet @2.02
Pinnacle @2.03
[1786127] 2014-12-21 20:45:00 Inter - Laziox;

Heti specialitás
Cagliari-Juventus

Miután nem tudta legyőzni hazai pályán a Sampdoriát a Juventus az előző fordulóban, égetően fontossá vált, hogy a Cagliari ellen ismét három pontot szerezzenek Tévezék. Egy újabb botlás a bajnoktól ugyanis az első helyet jelentheti.

[1786124] 2014-12-18 19:00:00 Cagliari - Juventusx;

A Zebrák számára papíron nem jelenthet gondot a hazai pályán még nyeretlen Cagliari. A szardíniai csapat legutóbb Parmában nem tudott nyerni, így továbbra is kiesőhelyen tanyázik Zdenek Zeman gárdája. A piros-feketéktől hiányozni fog továbbra is Marco Sau, illetve Victor Ibarbo, akik ketten együtt a csapat góljainak közel egyharmadát szerezték. Mivel a Cagliari legutóbb hazai pályán 2009-ben tudott pontot szerezni (azóta négy vereség és 3-12-es gólkülönbség) a Juve ellen, igen meglepő lenne, ha ez pont akkor fordulna elő, amikor az első hely megőrzése a tét az Öreg Hölgynek.

[1786124] 2014-12-18 19:00:00 Cagliari - Juventusx
Cagliar-Juventus
hatharom.com-tipp: A Juventus 0-ra nyer
Winmasters @2.24
Betvictor @2.38
bet365 @2.30
[1786124] 2014-12-18 19:00:00 Cagliari - Juventusx;
2014-12-18;55
2014-12-20;55
2014-12-21;55
165993

 

 

 

 

megosztom