Olasz foci

Az Inter kirúgta Mazzarit, Mancini jöhet

megosztom

Menesztették posztjáról az olasz Internazionale vezetőedzőjét, Walter Mazzarit, akinek helyét nagy valószínűséggel Robert Mancini veszi át.

Mazzari számára nem vált be a milánói kaland

Az 53 éves szakembernek a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, a milánói gárda 11 forduló után csupán a 9. helyen áll a bajnokságban, a szezon előtt viszont a nemzetközi kupaindulás elérését tűzték ki a klubnál.

Mazzari 2013-ban érkezett az Interhez, előtti a Napoli edzőjeként kis túlzással sikert sikerre halmozott. Első szezonja nem is sikerült rosszul, hiszen az ötödik helyre kormányozta be az Intert, ám az előrelépés a jelek szerint nem jött össze.

A klub hivatalos közleményében tudatta az elválás tényét és további sok sikert kívánt Mazzarinak a jövőre nézve.

Az olasz sajtó szerint már meg is van Mazzari utódja, mégpedig Roberto Mancini személyében. Mancini 2004 és 2008 között ült már a milánóiak kispadján, ezen időszakban három bajnoki címet és két kupagyőzelmet ünnepelhetett a csapat, nem véletlen, hogy Erick Thohir tulajdonos őt szeretné a kispadon látni. Elviekben ennek nincs is akadálya, hiszen Mancini jelenleg csapat nélkül tengeti a napjait, miután a nyáron távozott a Galatasaraytól.

Oddsok az olasz bajnokra 2014/2015     
Juventus 1.57
Roma 3.00
Napoli 13.00
Fiorentina 67.00
Inter 67.00
2014-11-22;55
2014-11-23;55
165993

 

megosztom