Európa Liga

Dzsudzsák a PSV ellen - tippek csütörtökre

megosztom

Csütörtökön sem maradunk topfoci nélkül, hiszen az Európa Ligában 24 meccset rendeznek, kiválogattunk néhányat, amivel egész jól kereshetünk.

Inter - Karabah

A játéknap egyik legnagyobb tutijának tűnik az olasz Inter győzelme, amely az azeri Karabahot fogadja. Walter Mazzariék komoly célokat fogalmaztak meg az idényre, az olasz bajnokság mellett a nemzetközi porondon is alkotnának, ezért a csütörtöki meccset sem veszik majd fél vállról. Az Inter az első fordulóban rendkívül értékes győzelmet aratott az ukrán Dnipro otthonában, így ha hozza a Karabah elleni meccset, komoly lépést tehet a továbbjutás felé.

A milánóiak a hétvégén óriási pofonba szaladtak bele a Cagliari ellen, hiszen a San Siróban 4-1-re kikaptak a kék-feketék, hétvégén pedig a Fiorentina otthonában vár rájuk fontos rangadó. Ez okból kifolyólag arra lehet számítani, hogy Mazzari rotálni fogja csapatát, így azok juthatnak ma szóhoz, akik a bajnokságban alapjáraton kevesebb lehetőséget kapnak.

Az azeri gárda játékstílusáról elmondható, hogy kiváló kontrajátékkal rendelkezik, aminek elsősorban a brazil Reynaldo a kulcsfigurája. A vendégeknél két sérülttel lehet számolni  - Dias és Chumbinho -, és minden bizonnyal mindent beleadnak majd a jó eredmény eléréséhez.

Az Inter nincs túl jó passzban, a hírek szerint Mazzari felforgatja csapatát, ennek ellenére hazai pályán esélyese a meccsnek. A győzelem tehát meglehet, de a kiütésre most nem látunk sok esélyt.

hatharom.com-tipp: Karabak +2 (ázsiai hendikep)  Pinnacle@1.58
[1821686] 2014-10-02 21:05:00 Inter - FK Karabakhx;

Wolfsburg - Lille

Érdekes párharcnak ígérkezik a Wolfsburg és a Lille csatája, hiszen két topbajnokság képviselője feszül egymásnak. Az első körben a németek csúfos verésbe futottak bele az Everton pályáján, míg a Lille odahaza nem bírt a selejtezőben a Diósgyőrt búcsúztató Krasznodarral. Mivel ez a csoport tűnik az egyik legerősebbnek, ezért minden pontnak komoly jelentősége lehet, így arra számíthatunk, hogy a Wolfsburg igen motiváltan áll a meccshez.

Dieter Hecking együttese hazai pályán igazi nagyvad, a Bundesligában az elmúlt szűk egy évben csak három alkalommal kapott ki a Volkswagen Arenában, abból kétszer a Bayern München látta el a baját. Hazai közönség előtt a német csapatok általában mindent kiadnak magukból, és mivel ez egy nemzetközi tétmeccs lesz, ezért nem lesz másképp a Farkasok esetében sem.

A másik oldalon a Lille motivációja már megkérdőjelezhető, hiszen a BL selejtezőjéből kiesve csökkent a harci kedv, ráadásul a hétvégi Lyon elleni bajnoki egyértelműen prioritást élvez. Sajtóhírek szerint a Lille vezetőedzője is rotálni fog, ráadásul sérültek is akadnak a keretben, így pedig a lényegesen motiváltabb Wolfsburg saját tábora előtt behúzhatja a meccset.

hatharom.com-tipp: Wolfsburg nyer  bet365@1.70
[1821589] 2014-10-02 19:00:00 Wolfsburg - Lillex;

Dinamo Moszkva - PSV

Szerencsére magyar játékos(ok)ért is szoríthatunk a mai napon, a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Dinamo Moszkva ugyanis a PSV Eindhovent fogadja. A magyar szélső számára különleges lesz a találkozó, hiszen volt klubja ellen léphet pályára, az ellen a csapat ellen, amelynek színeiben nemzetközi ismertségre tett szert. Dzsudzsák élete nem könnyű mostanában a Dinamóban, hiszen a francia válogatott Mathieu Valbuena érkezésével gyakorlatilag kiszorult a kezdőből, ám a gall játékmester sérülése miatt ismét reflektorfénybe került a csapaton belül. Dzsudzsák igyekszik is meghálálni a bizalmat, az utóbbi pár meccsen csapata egyik legjobbja volt, ezért most is sokat várnak tőle a drukkerek.

hatharom.com-tipp: Dzsudzsák Balázs gólt szerez bet365@2.75
[1821673] 2014-10-02 17:00:00 Dinamo Moszkva - PSV Eindhovenx;

Zürich - Mönchengladbach

Egy svájci és egy német csapat meccsén nem is lehet kérdés, hogy a gólokba érdemes invesztálni.  A Zürich a második helyen áll a svájci bajnokságban, 10 forduló alatt összesen 29 gól esett a meccsein, míg a másik oldalon ugyanez az arány 6/11.

A két csapat még nem találkozott egymással, de mindkét oldalra jellemző, hogy elöl és hátul is képes alkotni. A Zürich az első körben a ciprusi Apollóntól például három gólt is kapott - miközben szerzett kettőt -, míg a Gladbach a Villarreallal remizett, tehát a pont elvileg mindkét csapatnak elkélne. A hazai pálya miatt a helvétek támadni fognak, a németek viszont jobb csapatot alkotnak, unalomra tehát nem számítunk, gólokra viszont annál inkább.

hatharom.com-tipp: Mindkét csapat szerez gólt bet365@1.62
[1821553] 2014-10-02 21:05:00 FC Zurich - Mönchengladbachx;

Celtic - Dinamo Zagreb

Kiegyenlített erők csatáját hozhatja a skót és a horvát bajnok ütközete. A Celtic rengeteget gyengült az elmúlt szezonhoz képest, erre ékes bizonyíték a selejtezőben bemutatott vergődés: a Kelták a Legia és a Maribor ellen is alulmaradtak a BL selejtezőjében. Érdekesség, hogy mindkét gárda nyerni tudott a Celtic Parkban, márpedig papíron a Dinamo Zagreb erősebb a két csapatnál.

A horvátok a nyáron nagyon komolyan bevásároltak, a csapat piaci értéke közel megduplázódott, kiváló képességű, európai szinten is bizonyított latin játékosokkal tömték tele a csapatot. Mindez nem véletlen, a klub tulajdonosa ugyanis megelégelte, hogy amíg odahaza egyeduralkodó a csapat, nemzetközi színtéren súlytalan. Idén ezen szeretnének változtatni, az első fordulóban aratott 5-1-es győzelem a román ezüstérmes ellen pedig mutatja, hogy nem a levegőbe beszélnek a zágrábiak.

A Dinamo kerete teljes lesz, mindenki egészséges, míg a Celticnél akadnak majd fontosabb hiányzók, a svéd John Guidetti például nem játszik majd, így hiába esélyesebbek a skótok, látunk fantáziát a vendégek pontszerzésében.

hatharom.com-tipp: Dinamo Zagreb vagy döntetlen  188bet@1.76
[1821638] 2014-10-02 21:05:00 Celtic - Dinamo Zagrebx;
2014-10-02;73
  • Pro
    mr.blonde
    2014. október 1., Szerda 17:36

    Europa Liga | Slovan Bratislava-SSC Napoli

    2014. október 2., Csütörtök 19:00
    • Ország:Nemzetközi
    • Fogadás típusa:Asian Handicap
    • Tipp:SSC Napoli -0.75 (-0.5,-1)
    • Időszak:Teljes játékidős fogadás
    • Odds:1.80
    • Eddig éri meg:1.8
    • Tét:4
    • INDOKLÁS:

      Meglehetősen bőkezűen bántak az oddsmesterek a Napolival, hiszen a Slovan Bratislava legyőzése nem okozhat gondot az olaszoknak. A pozsonyi alakulat játékerőben kb az top NB I-es csapatokhoz hasonlítható, azt meg nem hiszem, hogy itthonról bárki is képes lenne meglepni a Napolit. Az EL első fordulójában Benitez kemény kezdőt rakott a pályára, az utazók között ezúttal is megtalálható az összes sztár, és mivel a spanyol szakember alatt inog a kispad, ezért minden bizonnyal szeretné elkerülni a blamát. A Slovan háza táján katasztrofális a hangulat, öt meccse nyeretlen a gárda, a játékosok fegyelmi gondokkal bajlódnak, állítólag a Young Boys elleni meccs előtt többen is éjszakáztak Bernben. Ilyen körülmények között nem látom sok esélyét egy hazai pontszerzésnek, ezért a Napoli -0.75-ös fogadást választom. http://www.sscnapoli.it/static/news/Napoli,-partenza-per-la-Slovacchia-3810.aspx

    • Eredmény:

      0 - 2( 0 - 1)

    • kimenetel
      Nyereség
    • 3.20
megosztom