VB 2014

A bosnyákoknak és az angoloknak nyerniük kell - még négy közvetlen hely kiadó Brazíliába

megosztom

Kedden lezárul a jövő évi brazíliai labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatának csoportköre. Eddig öt válogatott biztosította be csoportelsőségét, ma este a maradék négy, közvetlen részvételt érő hely is gazdára talál, újabb nyolc együttes pedig készülhet a novemberi pótselejtezőre.

Az öreg kontinensről eddig Hollandia, Olaszország, Németország, Svájc és Belgium váltotta meg dél-amerikai repülőjegyét, Horvátország és Svédország biztosan pótselejtezős, további három csoportban pedig az első két hely sorrendjét kell eldönteni. Pontazonosság esetén először a gólkülönbség, majd a több rúgott gól, végül az egymás elleni eredmény dönt. Ha így is döntetlen az eredmény, extra mérkőzést rendeznek.

A második helyezett csapatok kiszámításánál nem veszik figyelembe a csoporthatodikok elleni eredményeket. A legrosszabb második kiesik, nem pótselejtezhet. A másodikoknál először a több szerzett pont dönt, majd a gólkülönbség, aztán a rúgott gólok, az idegenben rúgott gólok száma, vagy a fair-play mutató.

A csoport

Ebben a hatosban eldőltek a lényeges kérdések, Belgium Horvátország pénteki legyőzésével megnyerte a csoportot, kijutott a világbajnokságra, de a horvátok sem lehetnek már rosszabbak másodiknál, így valószínűleg készülhetnek a pótselejtezőre. Előbbiek hazai pályán, a tartalékos, bár Macedóniát legyőző Wales ellen ünnepelhetik meg a sikeres selejtezősorozatukat, utóbbiak Skóciába látogatnak.

Azért nem árt, ha ők is megszerzik a három pontot, mert az még nem dőlt el, hogy ki végez a csoport utolsó helyén. Ha Macedónia, akkor hat pontot vonnak le déli szomszédainktól a második helyezettek rangsorolásakor, de ha mondjuk Skócia, akkor legfeljebb csak hármat, mivel otthon velük nem bírtak el. Rakiticre nem számíthatnak, miközben a másik oldalon például a 25. válogatottságára készülő Charlie Adam igyekszik a legjobbat kihozni magából: "Azt kell mondjam, eddig nem tudtam mindent kiadni a válogatottban. Legalábbis nem kiegyensúlyozottan. Remélem, hogy ez a jubileum egy új kezdet lesz számomra."

VB 2014
A csoport
    M GY D V RG KG P
1. Belgium 9 8 1 0 17 3 25
2. Horvátország 9 5 2 2 12 7 17
3. Szerbia 9 3 2 4 13 10 11
4. Wales 9 3 0 6 8 19 9
5. Skócia 9 2 2 5 6 12 8
6. Macedónia 9 2 1 6 6 11 7

Belgiumban Craig Bellamy az utolsó meccsét játssza Wales válogatottjában, a csapat pedig a szövetségi kapitányért, Chris Colemanért is küzd majd. Igaz, elég fiatal kerettel, hiszen mintegy 15 játékos nem áll a szakember rendelkezésére. Így azért nehéz lesz.

A csoport harmadik találkozóján Szerbia Macedóniát fogadja, a délszláv rangadó tétje - Wales és Skócia szerepléséhez hasonlóan -, hogy ki hányadik helyen zárja a selejtezőt, és mennyi pontot tud gyűjteni a világranglistán a következő Eb-kvalifikáció sorsolása előtt.

VB 2014
A csoport - esélyek a Betclic oddsai alapján
20:30 INFO Szerbia Macedónia 1.38 4.50 8.50
21:00 INFO Skócia Horvátország 3.20 3.40 2.20
21:00 INFO Belgium Wales 1.15 7.00 18.00
[1138918] 2013-10-15 21:00:00 Belgium - Walesx;[1138930] 2013-10-15 20:30:00 Szerbia - Macedóniax;[1138928] 2013-10-15 21:00:00 Skócia - Horvátországx;

B csoport

Ebben a csoportban jóval több a kérdés, legalábbis a második helyet illetően. Olaszország már egy hónapja vb-résztvevőnek tudhatja magát, Bulgária, Dánia, Csehország és Örményország azonban még mind odaérhetnek a második helyre. Viszont épp a szoros verseny, a körbeverések miatt 99,9 százalék, hogy az itteni második marad le a pótselejtezőről. Csak a mi hatosunkét tudná megelőzni, ha a magyar válogatott nem nyerne, és sem a török, sem a román csapat nem szerezne pontot, illetve ha Örményország lenne a második, nálunk pedig a magyar válogatott érné el ezt a helyezést.

A dánok a második hellyel a kieshetnek - Fotó: AFP

Ehhez az örményeknek sok góllal kell nyerniük Olaszországban, Dánia nem győzheti le otthon Máltát, Csehországnak pedig legfeljebb kis különbséggel kellene idegenben verni Bulgáriát vagy nekik döntetlent kellene játszaniuk. Utóbbira még van is némi esély...

VB 2014
B csoport
    M GY D V RG KG P
1. Olaszország 9 6 3 0 17 7 21
2. Bulgária 9 3 4 2 14 8 13
3. Dánia 9 3 4 2 11 12 13
4. Csehország 9 3 3 3 12 9 12
5. Örményország 9 4 0 5 10 11 12
6. Málta 9 1 0 8 5 22 3

Az olaszok pénteken izgalmas hajrában egy pontot szereztek a dánoknál, de elégedetlenek voltak a teljesítményükkel. Akkora gondot nem szoktak fordítani a közönség kiszolgálására, mint mondjuk a hollandok, de azért valószínűleg rá fognak menni a hazai győzelemre. Még az emésztési gondokkal küzdő Balotelli nélkül is. Idegenben 3-1-re tudtak nyerni a taljánok.

VB 2014
B csoport - esélyek a Betclic oddsai alapján
20:15 INFO Dánia Málta 1.03 14.00 35.00
20:15 INFO Bulgária Csehország 2.30 3.25 3.20
20:45 INFO Olaszország Örményország 1.33 4.75 9.00
[1138914] 2013-10-15 20:45:00 Olaszország - Örményországx;[1138912] 2013-10-15 20:15:00 Dánia - Máltax;[1138911] 2013-10-15 20:15:00 Bulgária - Csehországx;

C csoport

Németország már megnyerte a csoportot, Svédország már második lett, és a pótselejtezőre hajtók tabelláján sem csúszhat annyira vissza, hogy lemaradjon a ráadásról. Mögöttük Ausztria harmadik helyezése gyakorlatilag biztos (csak durva feröeri vereség és nagyon nagy arányú ír győzelem esetén úszhat el), ahogy a többi pozíció is, így ebben a csoportban már tényleg nincs kérdés. Talán csak annyi, hogy a svéd-német rangadó lesz-e olyan izgalmas, mint tavaly a német-svéd volt.

VB 2014
C csoport
    M GY D V RG KG P
1. Németország 9 8 1 0 31 7 25
2. Svédország 9 6 2 1 16 9 20
3. Ausztria 9 4 2 3 17 10 14
4. Írország 9 3 2 4 13 16 11
5. Kazahsztán 9 1 2 6 5 18 5
6. Feröer-szigetek 9 0 1 8 4 26 1

Akkor Özilék 4-0-ra vezettek, Ibrahimovicék mégis egyenlíteni tudtak az utolsó félórában. Bármekkora bravúr is volt azonban ez idén tavasszal, az Írország elleni döntetlennel és az Ausztria elleni vereséggel elszórták a helyzeti előnyüket. Így most legfeljebb újra egy látványos meccsre és egy önbizalom növelő sikerre van esélyük. Persze nem ők a favoritok, ugyanakkor a németek kerete sem teljes - bár a hiányzó csatáraikat Schürrle és Müller pótolja -, és összetörni biztos nem akarják magukat.

VB 2014
C csoport - esélyek a Betclic oddsai alapján
20:45 INFO Írország Kazahsztán 1.30 5.00 10.00
20:45 INFO Svédország Németország 4.75 3.80 1.68
20:45 INFO Feröer-szigetek Ausztria 12.00 6.50 1.20
[1138892] 2013-10-15 20:45:00 Svédország - Németországx;[1138812] 2013-10-15 20:45:00 Feröer-szigetek - Ausztriax;[1138894] 2013-10-15 20:45:00 Írország - Kazahsztánx;

D csoport

A "magyar csoportot" Hollandia már megnyerte, a második helyért pedig Törökország, Románia és a mieink vannak harcban, amint azt valószínűleg sokan tudjátok. Fentebb, a B csoport részletezésénél leírtuk, hogy az itteni második csak furcsa körülmények között maradhatna le a pótselejtezőről, ezért mindhárom kedd esti meccsnek lesz tétje.

A törökök állnak a legjobban, de nekik lesz a legnehezebb ellenfelük: Hollandiát kellene legyőzniük a biztos második helyhez. Hazai pályán, a saját vérmes közönségük előtt nem feltétlenül esélytelenek, de Louis van Gaal sem szeretné, ha tanítványai nem tennének meg mindent a győzelemért: "90 percen át szeretnénk az ellenfelet nyomás alá helyezni."

VB 2014
D csoport
    M GY D V RG KG P
1. Hollandia 9 8 1 0 32 5 25
2. Törökország 9 5 1 3 16 7 16
3. Románia 9 5 1 3 17 12 16
4. Magyarország 9 4 2 3 19 20 14
5. Észtország 9 2 1 6 6 18 7
6. Andorra 9 0 0 9 0 28 0

A félholdasokat az utolsó négy mérkőzésükön Fatih Terim irányítja, és a legendás tréner munkája azonnal meg is látszott a csapaton. Hozták a kötelezőket, nyertek Romániában, így pedig egy újabb bravúrral tökéletes lehet a hajrájuk.

Romániának a gyengécske észteket kell legyőznie - Fotó: AFP

Románia hazai pályán játszik Észtországgal, a baltiak pedig még barátságos meccsen sem mindig tudtak az utóbbi időben sokat felmutatni idegenben, így szinte csak az a kérdés, hogy keleti szomszédaink mennyivel nyernek. Épp ezért tűnik szinte teljesen esélytelennek, hogy a magyar válogatott Andorra elvárható legyőzésével előzzön. Victor Piturca fiainak egyébként is csipkedniük kell magukat, minél több góllal kell győzniük, mert ha a törökök is nyernek, akkor a gólkülönbség dönt a két csapat között, abban pedig egyelőre utóbbiak a jobbak.

VB 2014
D csoport - esélyek a Betclic oddsai alapján
20:00 INFO Törökország Hollandia 2.45 3.40 2.75
20:00 INFO Románia Észtország 1.14 7.00 18.00
20:00 INFO Magyarország Andorra 1.02 14.00 40.00
[1147891] 2013-10-15 20:00:00 Törökország - Hollandiax;[1147889] 2013-10-15 20:00:00 Magyarország - Andorrax;[1147890] 2013-10-15 20:00:00 Románia - Észtországx;

E csoport

A sorozat leggyengébbre sikerült csoportját Svájc már megnyerte, mögötte pedig Izland - igen, az általunk két éve 4-0-ra vert Izland - és Szlovénia harcol a pótselejtezőért. Norvégia, Albánia és Ciprus sem érhet már oda, közülük a norvégokkal játszik északi rangadót Izland. Nagy kérdés azonban, hogy mennyire lesz ez rangadó. Skandináviában legendás az összetartás, nem biztos, hogy nagyon meg kell lepődnünk, ha a szigetlakók három pontot szereznek.

Főleg, hogy eddig is remekeltek idegenben. Albániában és Szlovéniában nyertek, de Svájcban is elcsíptek egy pontot. Ugyanakkor Norvégia az albánoktól és a helvétektől is kikapott otthon, azaz egyáltalán nem számít stabilnak.

VB 2014
E csoport
    M GY D V RG KG P
1. Svájc 9 6 3 0 16 6 21
2. Izland 9 5 1 3 16 14 16
3. Szlovénia 9 5 0 4 14 10 15
4. Norvégia 9 3 2 4 9 12 11
5. Albánia 9 3 1 5 9 11 10
6. Ciprus 9 1 1 7 4 15 4

Szlovéniának Svájcban kellene megszerezni a három pontot, de Ottmar Hitzfeld csapata ebben a sorozatban csak két döntetlen alkalmával nem tudott otthon győzni. Igaz, délnyugati szomszédaink meg épp az utóbbi két idegenbeli meccsükre kapták össze magukat, Izlandon és Cipruson is nyertek.

VB 2014
E csoport - esélyek a Betclic oddsai alapján
18:00 INFO Ciprus Albánia 2.75 3.20 2.50
20:00 INFO Svájc Szlovénia 2.10 3.40 3.40
20:00 INFO Norvégia Izland 2.50 3.40 2.70
[1138936] 2013-10-15 20:00:00 Svájc - Szlovéniax;[1138932] 2013-10-15 18:00:00 Ciprus - Albániax;[1138934] 2013-10-15 20:00:00 Norvégia - Izlandx;

F csoport

Világraszóló csodának kellene történni, hogy Oroszország ne nyerje meg ezt a hatost: az eddig négy gólt kapó Szbornajának nagyon ki kellene kapnia Azerbajdzsánban. Az nem lesz meglepő, ha Portugália legyőzi Luxemburgot, de önmagában ez kevés. Cristiano Ronaldo és Pepe ugyan nem játszhatnak a miniállam ellen, de így legalább a pótselejtezőn ott lehetnek majd. Nyerni pedig nélkülük is tud a luzitán válogatott.

Oroszország ugyan nem parádézott mindig idegenben, Portugáliában és Észak-Írországban is kikapott, de mindkétszer csak 1-0-ra, Azerbajdzsán pedig még otthon sem nevezhető erősnek, Luxemburggal és Izraellel sem bírt, Cristiano Ronaldóéktól pedig kikapott. Érdekesség, hogy négy éve az akkori selejtezősorozatban is egymás ellen zárt Bakuban a két csapat, akkor 1-1-re végeztek.

VB 2014
F csoport
    M GY D V RG KG P
1. Oroszország 9 7 0 2 19 4 21
2. Portugália 9 5 3 1 17 9 18
3. Izrael 9 3 4 2 18 13 13
4. Azerbajdzsán 9 1 5 3 6 10 8
5. Észak-Írország 9 1 3 5 8 16 6
6. Luxemburg 9 1 3 5 7 23 6

Izraelnek - bár tét nélküli a meccs - lendületből kellene vernie otthon Észak-Írországot, miután pénteken 1-1-es döntetlenre volt képes Portugáliában, és ezzel a harmadik helyét bebiztosította.

VB 2014
F csoport -esélyek a Betclic oddsai alapján
19:00 INFO Portugália Luxemburg 1.01 16.00 50.00
19:00 INFO Izrael Észak-Írország 1.50 4.50 7.50
19:00 INFO Azerbajdzsán Oroszország 10.00 5.00 1.30
[1138975] 2013-10-15 19:00:00 Azerbajdzsán - Oroszországx;[1138978] 2013-10-15 19:00:00 Portugália - Luxemburgx;[1138977] 2013-10-15 19:00:00 Izrael - Észak-Írországx;

G csoport

Bosznia és Görögország a közvetlen kijutásért, a többiek a szép búcsúért szállnak harcba. Papíron a görögök dolga könnyebb lehet, az outsider Liechtensteint fogadják, ám a bosnyákoknak is illene győzniük Litvániában. Az biztos, hogy ezért mindent meg fognak tenni, ugyanis pontazonosság esetén a gólkülönbség dönt először, amiben nekik áll a zászló a hellénekkel szemben. Dzekóék odahaza 3-0-ra verték a litvánokat. A Manchester City csatára a selejtezősorozat gólkirályi címéért is harcban van, jelenleg tíznél tart, eggyel előzi meg őt a hollandok kiválósága, Robin van Persie.

VB 2014
G csoport
    M GY D V RG KG P
1. Bosznia-Hercegovina 9 7 1 1 29 6 22
2. Görögország 9 7 1 1 10 4 22
3. Szlovákia 9 3 3 3 9 8 12
4. Litvánia 9 3 2 4 9 10 11
5. Lettország 9 2 1 6 8 18 7
6. Liechtenstein 9 0 2 7 4 23 2

Szlovákia pénteken 1-0-ra kapott ki Pireuszban egy Devecseri Szilárdéval vetekedő öngóllal, Lettország ellen a harmadik hely a tét. Egy éve a saját maguk dolgát nehezítették meg északi szomszédaink, a 9. percben 2-0-ra vezettek Pozsonyban a lettek ellen, a vendégek a hajrában szépítettek, és izgulós volt a vége.

A szlovákok banális öngólja Görögországban

VB 2014
G csoport - esélyek a Betlclic oddsai alapján
19:00 INFO Litvánia Bosznia-Hercegovina 13.00 5.00 1.25
19:00 INFO Görögország Liechtenstein 1.02 14.00 50.00
20:10 INFO Lettország Szlovákia 3.40 3.40 2.10
[1138999] 2013-10-15 19:00:00 Litvánia - Bosznia-Hercegovinax;[1138997] 2013-10-15 19:00:00 Görögország - Liechtensteinx;[1139001] 2013-10-15 20:10:00 Lettország - Szlovákiax;

H-csoport

Montenegrónak ugyan matematikai esélye még van a pótselejtezőre, ám körülbelül tíz góllal kellene nyernie Moldova ellen, és Ukrajnának ki kellene kapnia San Marinóban...vagyis Anglia és Ukrajna maradt versenyben. Az angolokra terhet ró, hogy Mihajlo Fomenko együttese gálát rendezhet a miniállamban, nekik mindenképp le kell győzniük a lengyeleket a csoportelsőséghez. Lewandowskiék otthon pontot raboltak a háromoroszlánosoktól, borítékolható, hogy nem fogják könnyen adni magukat. Ja, és körülbelül 18 ezer lengyel buzdítja majd a vendégeket a Wembleyben. Az oddsok amúgy Anglia egyértelmű sikerét sejtetik.

Az angoloknak meleg lehet a pite - Fotó: AFP

VB 2014
H csoport
    M GY D V RG KG P
1. Anglia 9 5 4 0 29 4 19
2. Ukrajna 9 5 3 1 20 4 18
3. Montenegró 9 4 3 2 16 12 15
4. Lengyelország 9 3 4 2 18 10 13
5. Moldova 9 2 2 5 7 15 8
6. San Marino 9 0 0 9 1 46 0

Eközben a montenegróiak Moldovát fogadják, a hazaiak csalódottsága akár pontszerzést is érhet a vendégek számára.

VB 2014
H csoport - esélyek a Betclic oddsai alapján
21:00 INFO Montenegró Moldova 1.28 5.00 11.00
21:00 INFO San Marino Ukrajna 35.00 18.00 1.01
21:00 INFO Anglia Lengyelország 1.22 6.00 12.00
[1139016] 2013-10-15 21:00:00 Anglia - Lengyelországx;[1139017] 2013-10-15 21:00:00 San Marino - Ukrajnax;[1139018] 2013-10-15 21:00:00 Montenegró - Moldovax;

I csoport

A címvédő spanyoloknak egyetlen pont is elég az elsőséghez. Az előjelek visszásak, elvileg nagynagy meglepetés lenne, ha Xaviék nem fektetnék két vállra a grúzokat, akik tíz mérkőzés óta nyeretlenek. Tbilisziben viszont a 86. percben szerezte Roberto Soldado az egyetlen gólt, és a fehéroroszok ellen is csikorgó volt a hispánok gépezete (2-1).

VB 2014
I csoport
    M GY D V RG KG P
1. Spanyolország 7 5 2 0 12 3 17
2. Franciaország 7 4 2 1 12 6 14
3. Finnország 7 2 3 2 5 6 9
4. Grúzia 7 1 2 4 3 8 5
5. Fehéroroszország 8 1 1 6 7 16 4

Persze azért  felesleges lenne abban bízniuk a franciáknak, hogy a spanyolok kikapnak. Didier Deschamps gárdája a finnek ellen zár, az Ausztrália elleni 6-0 jót tett a játékosok önbizalmának, és végre Karim Benzema is betalált a kapuba.

VB 2014
I csoport - esélyek a Betclic oddsai alapján
21:00 INFO Spanyolország Grúzia 1.06 11.00 28.00
21:00 INFO Franciaország Finnország 1.22 6.00 11.00
megosztom