Sportfogadás

Messiék a BL-ben vigasztalnák magukat

  • Barcsai Róbert
megosztom

Kedden 20:45-től kezdetét veszi a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza, ráadásul rögtön az első játéknapon pályára lép a Barcelona, akik a Leverkusen otthonába látogatnak. Ezúttal Messiék mérkőzésén kerestünk pozitív várható értékkel rendelkező tippet.

Lionel Messi és Alexis Sánchez pacsiznak a Barcelona edzésén a Bayer Leverkusen előtti Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt.

Bayer Leverkusen-Barcelona

Hathárom tipp: Összes gólok száma - Over 2,5 @1,70

Előzmények

A Leverkusen kisebb meglepetést okozott azzal, hogy az E jelű csoportban megelőzte a Valenciát, így a Chelsea mögött a második helyen kvalifikálta magát az egyenes kieséses szakaszba. A bajnokságban nem megy túl jól az utóbbi időben a csapatnak, a tavaszi szezonban négy meccséből csak egyet tudott megnyerni a német gárda, ezen kívül két döntetlen mellett legutoljára Dortmundban kaptak ki a gyógyszergyáriak.

Ha a Leverkusenre azt mondjuk, hogy rossz formában van a csapat, akkor a Barcelonára ez hatványozottan igaz. Guardiola fiai nemrég ugyan bejutottak a Király Kupa fináléjába, azonban a bajnoki cím elúszni látszik, a katalánok ugyanis hétvégén az Osasuna otthonában szenvedtek 3-2-es vereséget. A Barca a BL-ben egyébként a H csoportot verte agyon, Messiék veretlenül, 20-4-es gólkülönbséggel jutottak tovább.

A Bayer Leverkusen-Barcelona mérkőzés várható kezdőcsapatai.

Leverkusen-Barcelona
Egymás elleni eredmények
Év Párosítás Eredmény
2003 Barcelona-Leverkusen 2-0
2002 Leverkusen-Barcelona 1-2
2001 Barcelona-Leverkusen 2-1
2001 Leverkusen-Barcelona 2-1

 

 

 

 

 

 

 

Analízis

Véleményem szerint a Barcelona győzelmében 1,4-es oddson nincs túl sok érték, főleg, ha figyelembe vesszük azt, hogy mennyit botlott a csapat idegenben az idei szezon során. A bajnokságot gyakorlatilag elbukta a Barcelona, így a Bajnokok Ligájára jobban tud majd koncentrálni a csapat, ráadásul a szurkolókat illene kiengesztelni egy jó idegenbeli eredménnyel.

A Leverkusen együttese gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával vághat neki ennek a párharcnak, a németek továbbjutási sansza gyakorlatilag egyenlő a nullával.

A gyógyszergyáriaknak fel kell vállalnia a nyílt sisakos küzdelmet, nagyon fontos lenne gólt szereznie a csapatnak, így a Barcelonának is több tere nyílhat majd a játékra.

Összességében úgy gondolom, hogy az over 2,5-ben jóval több értéket találunk, mivel ha nyer a Barcelona, akkor legalább 2-3 gólt fog szerezni, viszont a hazaiak is könnyen betalálhatnak, a német mentalitást gondolom senkinek sem kell bemutatni. A tippet erősítheti Iniesta visszatérése, aki új erőt adhat a katalánok támadójátékának.

Mivel mindkét csapat sok overt játszott az idei kiírásban, valamint az egymás elleni párharcok is általában ilyen eredményeket produkáltak, ezért bátran ajánljuk az over 2,5 gól opciót.

A 20:45-kor kezdődő mérkőzésről élő szöveges tudósításban számolunk be a hathárom.hu-n.

Leverkusen-Barcelona
A két csapat idei BL-mérkőzései
Leverkusen
Párosítás Eredmény
Genk-Leverkusen 1-1
Leverkusen-Chelsea 2-1
Valencia-Leverkusen 3-1
Leverkusen-Valencia 2-1
Leverkusen-Genk 2-0
Chelsea-Leverkusen 2-0
Barcelona
Párosítás Eredmény
Barcelona-BATE 4-0
Milan-Barcelona 2-3
Plzen-Barcelona 0-4
Barcelona-Plzen 2-0
BATE-Barcelona 0-5
Barcelona-Milan 2-2

 

megosztom