Súlyemelés

Gyurkovics Ferenc ott lehet a londoni olimpián

  • MTI
megosztom

A nemzetközi fejleményeket figyelembe véve változtatott eddigi elutasító álláspontján a súlyemelők világszövetsége: az Aján Tamás elnök irányította IWF elnöksége a szombaton kezdődött franciaországi vb színhelyén úgy döntött, hogy a jövőben nem az összes, "csupán" a következő nyári olimpiától tiltja el azt az emelőt, aki ötkarikás játékokon bukik meg doppinggal. Ez azt jelenti, hogy adott esetben jövőre ott lehet Londonban Gyurkovics Ferenc is.

A magyar versenyzőt doppingvétségért megfosztották a 2004-es olimpiai ezüstérmétől, el is tiltották, s bár kétéves büntetése letelt, az IWF még az athéni játékok előtt hozott határozata értelmében nem lehetett ott a 2008-as pekingi olimpián, sőt egészen mostanáig úgy festett, hogy a londonin sem indulhat.

Gyurkovics Athénaban ezüstérmet szerzett, de azt utólag elvették tőle doppingvétség miatt
A CAS, a nemzetközi Sportdöntőbíróság októberben érvénytelenítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2008-ban, közvetlenül a pekingi versenyek előtt elfogadott határozatát, amely azt mondta ki: az a doppingért elmarasztalt sportoló, aki az illegális segítség igénybe vétele miatt félévnél hosszabb időtartamú büntetést kap, nem vehet részt a következő olimpián. A CAS alapérve az volt: nem bűnhődhet az illető sportoló kétszer is ugyanazért a vétségért. A NOB tudomásul vette a Sportdöntőbíróság verdiktjét, s most ennek tükrében lépett az IWF is. Ungár Mónika, az IWF főjogásza az MTI tudósítójának elmondta:

"Az IWF elnöksége a CAS minapi döntését a nemzetközi sportélet kívánalmainak megfelelően értékelte, s követve a NOB tudomásul vevő határozatát, az olimpiai eltiltásokra vonatkozó szabályát akként változtatta meg, hogy aki olimpián pozitív lett, az a soron következő téli és nyári olimpiákon nem versenyezhet. Ez a döntés, mivel kedvező, visszamenőleges hatállyal is alkalmazható." 

A magyar súlyemelők közül mindennek Gyurkovics Ferenc lehet a kedvezményezettje, amennyiben egyebekben megfelel a londoni szereplés feltételeinek. A pécsiek 105 kg-os versenyzője a Párizs közelében, Disneylandben zajló világbajnokságon indul, s most már rajta a sor, hogy bizonyítsa a hazai szövetségnek (MSSZ): ott a helye az olimpián. A magyar férficsapatnak egyetlen lehetősége maradt egy londoni kvóta kiharcolására: a jövő tavaszi Európa-bajnokság. Ha ott megszerzi a részvételi jogosultságot, az MSSZ dönt, hogy ki képviselheti a válogatottak közül Magyarországot jövő nyáron a brit fővárosban.

megosztom