Női kézilabda

Gálamérkőzéssel búcsúznak Radulovics Bojanától Dunaújvárosban

megosztom

A profi pályafutását - másodszor - 2011 nyarán befejező Radulovics Bojanát november 26-án gálamérkőzéssel búcsúztatja a Dunaújváros női kézilabdacsapata. A találkozón a Dunaújváros jelenlegi együttese a Dunaferr 1999-es BL-győztes gárdájával mérkőzik meg.

A jugoszláviai születésű Radulovics 1999-ben lett magyar állampolgár, és ebben az évben nyerte meg a Dunaferrel a Bajnokok Ligáját is. Eddigre már EHF-kupa-győztesnek, és hetvenszeres jugoszláv válogatottnak is mondhatta magát. 2000-ben már a magyar válogatottban vállal főszerepet a sydneyi olimpián szerzett ezüstéremből, és ebben az évben választották először a világ legjobb kézilabdázónőjének.

2001-ben vb-hatodik, 2003-ban vb-ezüstérmes, 2004-ben olimpiai ötödik és Eb-bronzérmes lett a magyar nemzeti csapattal, közben öt magyar bajnoki címet szerzett a Dunaferrel, és ötször nyerte meg a Magyar Kupát is. 2003-ban másodszor is megválasztották a világ legjobbjának, a női mezőnyben eddig egyedülálló módon.

2006-ban egy esztendőre Győrbe igazolt, ahol újra Magyar Kupa-győztes lett, majd bejelentette visszavonulását. Két év szünet után 2009-ben visszatért a Dunaújváros csapatába, amelyben két újabb szezont húzott le, és 2011 nyarán újra visszavonult.

megosztom