Heti 6:3

Egy álom elveszett, egy pedig teljesült

megosztom

Ismét eltelt egy hét, így újra jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból.

Heti Hatos

1. Vettel rekordjai

Fotó: AFP Vasárnap négy futammal az idény vége előtt eldőlt, hogy a német Sebastian Vettel nyeri a Forma-1 2011-es esztendejének egyéni világbajnoki címét. A Japán Nagydíjon elért harmadik helyezése azt jelentette a fiatal versenyző számára, hogy behozhatatlan előnyre tett szert az őt üldözők előtt, így minden idők legfiatalabb kétszeres világbajnokának mondhatja magát. A rangsort eddig a spanyol Fernando Alonso vezette, aki 2006-ban 25 évesen és 85 naposan szerezte meg második vb-címét. Vettel vasárnap 24 évesen és 98 naposan tette meg ugyanezt. A német autóversenyző lett a Forma-1 történetének kilencedik pilótája, aki megvédte vb-címét. Az eddigiek listája: Alberto Ascari (1952-1953), Juan Manuel Fangio (1954-1957), Jack Brabham (1959-60), Alain Prost (1985-86), Ayrton Senna (1990-91), Michael Schumacher (összesen ötször: 1994-95 és 2000-2004), Mika Häkkinen (1998-99), Fernando Alonso (2005-06), Sebastian Vettel (2010-2011).


2. Átadták a kijevi Olimpiai Stadiont

Ünnepélyes keretek között átadták szombaton a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság döntőjének otthont adó stadiont Kijevben. A 60 ezer férőhelyes, felújított Olimpiai Stadionban - amely eredetileg 1937 és 1941 között épült - a kolumbiai énekesnő, Shakira is fellépett a ceremónián. A 2012-es Eb-t Lengyelország és Ukrajna rendezi négy-négy várossal, a fináléra július 1-jén kerül sor. A korábbi aggodalmak tehát nem bizonyultak jogosnak, a "keleti-blokk" országai felkészültek a viadalra. Eközben idehaza - noha Csányi Sándor, MLSZ elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy a finnek elleni találkozó után megkezdődik a Puskás Stadion bontása - újabb módosító indítvánnyal próbálják "beletuszkolni" a 2012-es (!) költségvetésbe egy új, modern aréna felhúzását.

Fotó: AFP

3. Örömök az elitligában

Pozitív mérleggel zárták a magyar csapatok a kézilabda Bajnokok Ligája második fordulóját: az MKB Veszprém és a Győri ETO is hazai környezetben szerezte meg a két pontot, igaz a Pick-Szeged Dániában kapott újabb nagy pofont. Mocsai Lajos együttese lengyelországi sikere után a Veszprém Arénában a dán ezüstérmes ellen mutatta meg klasszisát, míg Konkoly Csaba lányai a tavalyi KEK-elődöntős Metz ellen javították ki egy héttel azelőtti hibájukat. A veszprémi klubnak ez volt fennállása 250. nemzetközi kupamérkőzése, egy ilyen jubileumot aligha lehetett volna szebben ünnepelni, mint egy magabiztos, látványos győzelemmel.

4. Gonzalo Higuaín visszatért

A Real Madrid argentin támadója egészen káprázatos hetet tudhat a magáénak. A "Pipita" becenévre hallgató dél-amerikai előbb az Espanyol elleni spanyol bajnokin szerzett mesterhármast, majd pár nappal később világbajnoki-selejtezőn Argentína színeiben rúgott ugyanennyit a vb-résztvevő Chilének. Ráadásul a gólok számánál talán csak azok szépsége volt szembetűnőbb. A 23 éves középcsatártól rég volt már hangos a nemzetközi sportsajtó, de amit az elmúlt héten produkált, újra a reflektorfénybe repítette a játékost. Persze, Higuaín képességeiről már a korábbi években is meggyőződhettünk, de a tavaszi szezon nem úgy sikerült a dél-amerikai számára, mint ahogy azt eltervezte. Ha azonban továbbra is ilyen ütemben termeli a gólokat, aligha fog sokáig emlékezni a gyengébben sikerült idényére. 


5. Vízilabda csapataink magabiztos remeklése

Egyaránt csoportelsőként jutott az Eurokupa legjobb 16 csapata közé a Groupama-Honvéd és a Szolnok együttese is. A Kőér utcaiak hazai medencében a német Würzburg vasárnapi leiskolázásával biztosították be elsőségüket triójukban, míg a Tisza-partiak Olaszországban vívták ki a nyolcaddöntőben való részvételt. Ugyan az Eurokupa erőssége és színvonala elmarad az immáron Bajnokok Ligája néven futó Euroligáétól, azért a hazai csapatok gazdasági hátterét és helyzetét ismerve minden ilyen (rész)sikert komolyan kell venni. A két csapat egyébként a zágrábi sorsoláson kiemeltként vesz részt - vagyis könnyen összejöhet a negyeddöntőbe jutás mindkét oldalon.

Eurokupa
A legjobb 16 mezőnye
csoportelsőként továbbjutók:
Szolnok, Groupama-Honvéd, Panioniosz (görög), Medvescak (horvát), Split (horvát), Crvena zvezda (szerb), Sabadell (spanyol), Kazany (orosz)
csoportmásodikok:
Savona (olasz), Dinamo Moszkva (orosz), Panathinaikosz (görög), Schuurman (holland), Kiosz (görög), Posillipo (olasz), Oradea (román), Sturm 2002 (orosz)



6. Mehetnek Londonba a korábban dopping miatt eltiltott versenyzők

A történelem során első alkalommal döntött a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ellen, mely döntés értelmében eltörölték azon szabályozást, miszerint nem indulhatnak a soron következő játékokon azok, akik doppingvétség miatt hat hónaposnál hosszabb eltiltást kaptak. Nekünk magyaroknak a hír azért lehet örömteli, mert így a magyar birkózósport 25. világbajnoka, Kiss Balázs is - amennyiben megszerzi a kvótát - indulhat a jövőre esedékes ötkarikás játékokon. Kiss Balázst tavaly március 19-én versenyen kívül ellenőrizték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szakemberei, s mintájában a hormon antagonisták és modulátorok közé, hivatalosan az S4-es csoportba tartozó aromatáz inhibitort találtak. Ezt a szert táplálék-kiegészítők szokták tartalmazni, Kiss szervezetébe is egy ilyen készítménnyel került. A nemzetközi szövetség (FILA) fegyelmi bizottsága tavaly júliusban egy évre tiltotta el. A 28 éves birkózó saját bevallása szerint azért bízott mindvégig a számára kedvező határozatban, mert egész életében a pozitív hozzáállás jellemezte.

Heti Hármas

1. Kevesebbek lettünk egy álommal - lemaradtunk az Eb-ről...

Október 7-én végérvényesen eldőlt, hogy a magyar labdarúgó-válogatott nem jut ki a 2012-ben esedékes lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságra, vagyis tovább íródik az 1986 óta tartó negatív sorozatunk. A svéd labdarúgó-válogatott 2-1-re győzött Finnországban a selejtezősorozat E csoportjában, ezzel eldőlt, hogy a magyarok - az utolsó játéknap eredményeitől függetlenül - a harmadik helyen zárnak a hatosban. Egervári Sándor szövetségi kapitány csapatának akkor maradt volna reménye a második, pótselejtezőt érő hely elérésére, ha a svédek nem nyernek ezen a meccsen, így viszont a skandinávok három ponttal előzik meg a magyarokat, s az egymás elleni eredmény nekik kedvez, azaz az előnyük behozhatatlan. "Nekünk a saját magunk dolgaival kell foglalkoznunk innentől kezdve. Egy folyamat része lesz a keddi, finnek elleni mérkőzés, fel kell készítenünk a játékosokat egy nehezebb feladatra, a világbajnoki selejtezőkre - mondta Egervári a csapat előtt álló feladatokról. Valóban, más ezúttal sem maradt számunkra, mint hogy előre tekintsünk és bízva bízzunk abban, hogy 2014-ben talán sikerül az, amire idestova 25 éve nem volt példa: Magyarország résztvevője lesz egy világversenynek.



2. ... meg egy másikról is (?)

Nem sok örömben volt része az U21-es válogatottunknak sem: a magyar fiatalok a török válogatott vendégeként szenvedtek 2-1-es vereséget. Az eredmény azt is jelentette, hogy gyakorlatilag három forduló alatt eldőlt, hogy a mieink nem jutnak ki az Eb-re. A magyar csapat továbbra is 0 ponttal áll a csoportban, ezzel Róth Antal legénysége tulajdonképpen három forduló alatt elveszítette az esélyét, hogy kijusson a kontinenstornára. "Nem tudom, ebből a csapatból kit tudnék ajánlani a felnőttek közé Egervári Sándornak. Személy szerint sem volt szerencsés ez a vereség, mert másodszor vagyok csapatvezető, másodszor kaptunk ki” - mondta Mészöly Kálmán kritikusan a találkozót követően. Aki látta a mérkőzést, azért az tudja, hogy a "Szőke Szikla" kijelentésével lehet vitatkozni, de azzal nem, hogy futballban az eredmények önmagukért beszélnek.

3.  Mert velünk bármit megtehetnek, avagy a bedobott fehér törölköző

Nem először - de valószínű nem is utoljára - fordult elő magyar sportolókkal, hogy egy külföldi világversenyen hatalmas szembeszéllel is meg kell küzdeniük - különösen igaz ez az olyan sportágakra, melyek szubjektív módon mérettettnek meg. Az ökölvívás speciel egy ilyen sportág - ha az ember nem küldi padlóra ellenfelét. Az Azerbajdzsánban megrendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságon Káté Gyulát a negyeddöntőben oly "pofátlan" módon lepontozták, hogy Szántó Imre nemes egyszerűséggel a harmadik menetben bedobta a fehér törölközőt. "Ekkora csalást már régen láttam - mondta dühösen a szorítóból eljövet Szántó. - A második menetben Gyula jobb volt, mint az elsőben, legalább három-négy ponttal vezetnie kellett volna. Egészen elképesztő, ami történt. A harmadikban Gyulának már elborult az agya, nem véletlenül." Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Káté korábban már megszerezte a londoni kvótát, így ha máskor nem, az olimpián visszavághat a brazil színekben versenyző versenytársnak.

megosztom