Férfi vízilabda Eurokupa

A Honvéd nagyot küzdve nyert az orosz Sturm ellen

  • MTI
megosztom

A férfi vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjébe jutásért zajló budapesti tornán a Honvéd legyőzte az orosz Sturmot, így gyakorlatilag máris az első helyen továbbjutónak tekinthető háromcsapatos csoportjából.

A Kőér utcában, tehát saját medencében vízbe szálló Honvéd rosszul kezdett, a három évvel ezelőtt LEN Kupa-győztes oroszok ma is erős, több válogatottal felálló együttese 2-0-ra gyorsan ellépett. Tóth Márton szépítése után is maradt a vendégfölény, 3-1, 4-2, majd a negyed végére - Szivós Márton két sikeres büntetőjével - 5-3-ra alakult az állás a csehovi alakulat javára.

A folytatásban aztán már pontosabbá vált a házigazda, s - a végül négy alkalommal is eredményes Szivós vezérletével - összejött az egyenlítés, majd 5-5 és 6-6 után Kovács Róbert, a Vasastól igazolt új szerzemény pattintásos bombájával először jutott vezetéshez a Honvéd, igaz, nem sokáig (7-7).

A harmadik játékrészt újabb védhetetlen Kovács-löket vezette be, orosz válaszokat követően Salamon Ferenc ötméteresből egalizált, utána pedig a válogatott center Hárai Balázs módosította két remek alakítással 11-9-re a mérkőzést, amely ekkor érkezett el a fordulópontjához. Tudniillik innen már nem engedte ki kezéből a vezetést, és persze a győzelmet sem a hazai csapat, amely 15-12-re nyert, s nem kétséges, hogy csoportgyőztesként masírozik be a LEN Kupa örökébe lépett Eurokupa legjobb 16 gárdája közé.

A honi bizakodás alapja: a torna pénteki nyitónapján a csehoviak 16-4-re valósággal lelépték a trió harmadik - meglehetősen gyengécske - német tagját, s mivel a hármasból az első kettő jut a nyolcaddöntős mezőnybe, a vasárnapi Honvéd-Würzburg zárómeccs  (kezdés: 12:15 óra) merő formalitásnak tűnik.

Férfi vízilabda Eurokupa
N csoport, 2. nap
Groupama-Honvéd - Sturm 2002 (orosz) 15-12 (3-5, 4-2, 4-3, 4-2)
a magyar góldobók: Szivós 4, Hárai 3, Kovács, Gór-Nagy, Tóth 2-2, Jansik, Salamon 1-1
megosztom