Magyar sport

10-15 milliárd közötti támogatási igény érkezett

  • MTI
megosztom

Az öt kiemelt látványcsapatsportág egyesületei 10-15 milliárd forint közötti igényt nyújtottak be a társaságiadó-kedvezményből kérhető támogatásokra - jelentette ki Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának fideszes elnöke hétfőn, a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában.

A politikus hozzátette, az idén 5-7 milliárd forintra lehet fedezet, a múlt csütörtökön lejárt határidőig beérkezett igények elbírálására 60 nap áll a sportági szövetségek (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong)rendelkezésére, ugyanakkor ezt megpróbálják egy hónapra leszorítani, így október közepére-végére átfogó kép alakul ki az igényekről.

 "Nagyon nehéz helyzetben vagyunk a gazdasági válság miatt, kemény év elé nézünk, de reménykedem abban, hogy születik olyan megállapodás, amellyel nem kell hozzányúlnunk a társaságiadó-kedvezményről szóló törvényhez. Ez lobbierő kérdése is" – mondta a politikus az állami források szűkösségével kapcsolatos kérdésre.

Bánki hozzátette, előzetesen arra számítottak, hogy a legnagyobb igény az utánpótlás-nevelési támogatásokra érkezik majd, azonban úgy tűnik, a létesítményfejlesztéshez szükséges összegekre szinte ugyanakkora szükségük lenne az egyesületeknek.

"Szigorúak leszünk, a nem rendeltetésszerű felhasználás hároméves kizárást von maga után a pályázati rendszerből, 150 százalékos büntetőkamattal történő visszafizetés mellett" - mondta a sport- és turizmusbizottság elnöke az állami ellenőrzéssel kapcsolatban. "Nem érdemes kockáztatni, ez elég elrettentő, aki ebből kimarad, lemarad a versenyben."

Bánki beszélt a Puskás Ferenc Stadion lebontásáról is, amely elmondása szerint a 2012-es költségvetéstől függ. Azt mondta, terv van, kormányzati előterjesztés is készült két verzióra: 60 ezer fős, nagy nemzetközi mérkőzések lebonyolítására alkalmas futballstadiont szeretnének, amelyben a futópálya vagy beépíthető lesz, vagy külön kell atlétikai stadiont építeni. A stadion bontását eredetileg az október 11-i magyar-finn labdarúgó Eb-selejtező után kezdték volna el, de a politikus úgy fogalmazott, "a kormány most nincs könnyű helyzetben a költségvetés tervezésekor, a program indulása pedig ettől függ".

"A bontás akkor indulhat, ha világos a költségvetés. Ez elvileg beleférne az őszi időszakba. Ha 2014-re működő stadiont szeretnénk, még az ősszel neki kell látni a bontásnak."

A sporthuliganizmus elleni törvényt ért ellenzéki kifogásokkal kapcsolatban Bánki azt mondta, a jogszabály senkit sem tekint bűnözőnek, de mindenkit annak tekint, aki meg akar zavarni egy mérkőzést. A bizottsági elnök nem tartja túlzónak a törvényt, ugyanakkor elismeri, hogy egyes pontjain esetleg később módosítani kell, ehhez azonban egyéves türelmi időre van szükség.

megosztom