Férfi kosárlabda

Mindenki motivált, készen állunk a z Eb-selejtezőre - Hanga Ádám

  • MTI
megosztom

Elszántan várja az öthetes felkészülés végén a jövő kedden rajtoló Európa-bajnoki pótselejtezőket Hanga Ádám, a férfi kosárlabda-válogatott egyik legjobbja.

"Négy hetet Bükön edzettünk, nagyon kemény időszak volt, a nehéz terhelés során jöttek a felkészülési meccsek is, amelyek jól összerázták a társaságot" - mondta a Távirati Irodának a spanyol Manresához szerződött játékos, akinek játékjogát nyáron lefoglalta az észak-amerikai profiligában (NBA) szereplő San Antonio Spurs. "Az utolsó héten, Szolnokon már csak a frissítés volt hátra, ma este pedig már repülünk Portugáliába. Ami az ellenfeleket illeti, a videózás ellenére sem a portugálokat, sem a finneket nem ismerjük igazán, majd a jövő heti két meccs után kapunk róluk pontos képet. Úgy érzem, készen állunk. A csapatból mindenki rendkívül motivált, várjuk a meccseket!"

Mészáros Lajos szakmai igazgató elégedetten összegezte az összetartás tanulságait:

"Mindent a terv szerint hajtottunk végre, mostanra remélhetőleg egy friss és harapós válogatott állt össze. A hajrában már rövidebb, pörgősebb edzések voltak, meggyőződésem, hogy jó úton vagyunk. A 14-es keretből Trepák Zoli és Soós Gábor nem jön velünk Coimbrába. Riválisaink minden bizonnyal jól állnak önbizalom dolgában: a portugálok kilenc, a finnek pedig öt győzelemmel zárták a felkészülést. Előbbieken talán felül tudunk kerekedni fizikálisan, iramot megyünk majd ellenük, a finneket erősebb, atletikusabb csapatnak tartom."

A kedden kezdődő pótselejtező-sorozatban Finnország és Portugália legjobbjaival küzd meg a nemzeti együttes, melynek az első vagy a második helyen kell végeznie ahhoz, hogy szerepelhessen a litvániai kontinenstornán. A válogatott kedden este lép pályára Coimbrában a négymeccses sorozat nyitányán.

A magyar válogatott utazó kerete
Szabó Zsolt (Kis-Rába menti Takarék Soproni KC), Horváth Ákos (Szolnoki Olaj), Vojvoda Dávid (Atomerőmű), Wittmann Krisztián (T.O.M.Controll-Kecskeméti KSE), Fodor Márton (Szolnoki Olaj KK), Hanga Ádám (Manresa), Molnár András (Kis-Rába menti Takarék Soproni KC), Tóth Ádám (Zalakerámia-ZTE KK), Báder Márton (Szolnoki Olaj KK), Keller Ákos (Albacomp), Trotter Obie (Szolnoki Olaj KK), Lóránt Péter (Burgos)

 

 

 

 

A pótselejtező menetrendje
- a háromból két csapat jut ki az Eb-re -
Portugália-MAGYARORSZÁG, Coimbra augusztus 9., 21:30 ó
MAGYARORSZÁG-Finnország, Szolnok augusztus 12., 19 ó
Finnország-Portugália, augusztus 15.
MAGYARORSZÁG-Portugália, Szolnok augusztus 18., 19 ó
Finnország-MAGYARORSZÁG, Helsinki augusztus 21., 18 ó
Portugália-Finnország, augusztus 24.
megosztom