Koronglövő Vk

Bognár Richárd olimpiai kvótás

  • MTI
megosztom

Bognár Richárd londoni olimpiai indulási jogot szerzett, miután a maribori koronglövő Világkupaversenyen döntőbe jutott a dupla traposok között.

A magyar csapat tájékoztatása szerint a tavalyi világbajnokságon ötödik lövő a 150 lövéses alapversenyt 145 találattal zárta, s ezzel holtversenyben harmadikként került be a hatos fináléba. A legjobbak versenyében aztán négyszer hibázott, s ezzel 46 korongot tett hozzá eredményéhez (191 korong), ami a hatodik hely megszerzéséhez volt elég.   

A mostani, idei utolsó Vk-viadalon - a korábbiakhoz hasonlóan - minden számban két kvótát osztanak ki, s mivel a döntőbe került versenyzők közül négy már korábban kivívta az ötkarikás szereplés jogát, Bognár a finálé végeredményétől függetlenül, már az alapversenyben elért eredményével kvalifikálta magát.   

"Nagy volt a meleg, nagyon erős volt a mezőny, de így is sikerült Ricsinek, aminek nagyon örülök - mondta az MTI-nek Szabó Péter koronglövő szakágvezető. - Az már a korábbi időszakban is látszott, hogy minden esélye megvan a kvalifikáció megszerzésére, ami most sikerült. Azt gondolom, hogy ehhez az eredményhez rengeteg munka kellett és sok verseny. Itt Mariborban még a skeetlövők hátravannak, aztán pedig lesz még két verseny, melyeken kvótát lehet szerezni. Mivel minden szakágban vannak esélyes lövőink, bízom benne, hogy másnak is sikerül majd a londoni kvalifikáció kiharcolása."   

Korábban a puskás Sidi Péter, illetve a pisztolyos Csonka Zsófia biztosította helyét a jövő évi nyári játékokon, a koronglövők közül Bognár az első, akinek ez sikerült.   

A maribori Vk-n csütörtökön a női skeetlövők versenyét rendezik meg, melyben magyar részről az athéni olimpia bajnoka, az idén visszatért Igaly Diána, illetve Pongrátz Bianka indul.   

A Vk után az augusztusi sportlövő Európa-bajnokságon, illetve a szeptemberi koronglövő-világbajnokságon lehet kvótához jutni. A korongosoknak utóbbi lesz az utolsó kvalifikációs verseny, míg a puskásoknak és pisztolyosoknak a jövő évi légfegyveres Európa-bajnokság ad lehetőséget a kvótaszerzésre.

megosztom