Férfi vízilabda

Bajnoki döntőt várnak tőlem Szegeden - Vincze Balázs

megosztom

A Szeged Beton új vezetőedzője szerint nagyon jó lesz a következő bajnokság, mert legalább hat csapat pályázik nagyjából egyforma eséllyel a dobogós helyezésekre.

Vincze Balázsban hisznek Szegeden - Fotó: delmagyar.hu

Ahogy arról beszámoltunk, a Szeged Beton vezetői Vincze Balázst nevezték ki vezetőedzőnek, akinek a feladata az lesz, hogy bajnoki döntőbe vezesse a csapatot.

"Nem tagadom, meglepődtem. Edzői pályafutásom alatt többször voltam olyan helyzetben, amikor számítottam bizonyos csapatok megkeresésére, bele is éltem már magam, aztán mégis hoppon maradtam. Az élet most kárpótolt, nem gondoltam volna, hogy én leszek a Szeged trénere. Nyugodtan kijelenthetem, büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen nagy csapatnak irányíthatom a szakmai munkáját" - mondta a BVSC-t öt éven át irányító szakember.

A Szeged az elmúlt két évben közel volt a fináléba kerüléshez, de ezt az akadályt nem sikerült megugraniuk.

"Ha nem így gondolnám, hogy bejutunk a döntőbe, egyrészt nem vállalom el a feladatot, másrészt nagy valószínűséggel nem rám esett volna az elnök úr választása. Nagyon jó bajnokság előtt állunk, legalább hat csapat pályázik nagyjából egyforma eséllyel a dobogós helyezésekre" - mondta a delmagyar.hu-nak az egykori remek játékos.

megosztom