Jégkorong

Folynak a tárgyalások a Magyarország-NY Rangers mérkőzésről

  • MTI
megosztom

Egy héten belül eldől, hogy rendeznek-e október 3-án Magyarország-New York Rangers felkészülési jégkorong-mérkőzést Budapesten.

Kenneth M. Yaffe, NHL nemzetközi ügyekért felelős alelnöke szerdán az MTI-nek elmondta: a patinás klub erőteljes hajlandóságot mutat, hogy fellépjen a magyar közönség előtt, és jól haladnak a megbeszélések.

"Ez nem csak egy sportesemény lenne. A Rangers az Egyesült Államok egyik kirakatklubja. Európai túrájára rengeteg üzletember kíséri el. A magyar fél számára remek lehetőség, hiszen az NHL világszerte reklámozza majd az eseményt, így Budapest például turisztikai és üzleti szempontból is előnyt kovácsolhat egy ilyen, bátran történelminek nevezhető mérkőzésből. Úgy érezzük, itt, Magyarországon mindenki az ügy mögött áll. A Magyar Jégkorong Szövetség válaszára várunk, hogy megtarthatjuk-e a találkozót" - mondta a kétnapos budapesti látogatáson tartózkodó Yaffe, utalva arra, hogy NHL-es csapat még soha sem játszott Magyarországon.

A magyar szövetség főtitkára, Kovács Zoltán megerősítette: a sport- és turizmus ügyekben illetékes vezetők mellett gőzerővel tárgyalnak potenciális szponzorjelöltekkel is, hiszen napokon belül választ kell adni, márpedig a négyszeres Stanley Kupa-győztes együttes kétnapos fogadása több mint 100 millió forintba kerülne.

A találkozónak a Papp László Aréna adna otthont október 3-án, a Rangersnek az esti mérkőzést megelőzően délelőtt lenne egy edzése is a helyszínen.
A Rangers azért lesz októberben Európában, mert 7-én és 8-án Stockholmban alapszakasz-mérkőzést játszik, előbb a Los Angeles Kingsszel, másnap pedig az Anaheim Ducksszal.

A New York Rangers a Forbes magazin kimutatása alapján a világ második leggazdagabb hokiklubja 461 millió dolláros értékkel. Az 1926-ban alapított csapat hatodmagával a kezdetektől tagja az NHL-nek. A mérkőzéseit a 18.200 férőhelyes, híres Madison Square Gardenben rendezi, mindig teltház előtt. Négyszer (1928, 1933, 1940, 1994) nyert Stanley Kupát, idén a rájátszás első körében búcsúzott.
Olyan híres játékosok fordultak meg az együttesben, mint a legendás Wayne Gretzky, vagy Mark Messier, Brian Leetch, Mike Richter, Ed Giacomin, Rob Gilbert, Jean Ratelle, Mark Pavelich, Don Maloney. A jelenlegi keretben is vannak világszerte ismert hokisok, mint például Marian Gaborik, Henrik Lundqvist, Sean Avery vagy éppen Chris Drury.

megosztom