Női kézilabda BL

Ötgólos hátrányban a Győr az elődöntőben

megosztom

Jó első félidő után elsősorban gyenge támadójátékának köszönhetően veszélyesnek tűnő hátrányba került a Győr az Itxako ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. Őtgólos különbséget kellene majd ledolgozni a hazai visszavágón.

Görbicz Anita küzd a Győr-Larvik kézilabda Bajnokok Ligája mérkőzésen 2011 márciusában

Az Itxako gólja nyitotta a mérkőzést, de az első percekben a Győr került fölénybe. Néhány szép labdaszerzésnek köszönhetően gyors támadásokat vezethettünk. 5-3-as előny után azonban kicsit leült a játék, egyenlítettek a hazaiak, és csak Pálinger bravúrjának volt köszönhető, hogy nem kerültek előnybe.

Ezután azonban megint Görbicz remek betörései, és Bradeanu átlövései következtek, aminek köszönhetően gyorsan 8-5 lett az állás a mieink javára. A hazaiak időkérés után több cserével improvizatívabbá tették a játékukat, ráadásul emberhátrányba is kerültünk, így több hétméterest is ki tudtak harcolni, előbb 9-9-nél megint utolérték a Győrt, majd 11-9-es vezetést szereztek, ami után Konkoly Csaba kért időt.

Az első félidő utolsó percének kezdetére sikerült kiegyenlíteni, de előbb takarásból lőttek szép gólt Pálingernek, majd hiába védte Barbosa labdaszerzés utáni ziccerét a kapus, néhány másodperc múlva ugyanúgy odaadtuk a játékszert az ellenfélnek, és ezúttal már nem is hibázott a portugál átlövő. Az állás 13-11 volt a félidőben az Itxako javára.

A második játékrész finoman szólva sem kezdődött jól a mieink számára. A felállt falunk általában jól működött, de támadásban egymást követték az eladott labdák és a kihagyott ziccerek, amikből gyorsan tudott indulni az Itxako, és könnyű gólokat szereztek a spanyolok.

Bő negyedóra alatt három gólt tudtunk szerezni, miközben hetet kaptunk. A Pálingert váltó Haraldsen általában kiszolgáltatott helyzetben volt, nem is találkozott a labdával. 20-14-es hátrányunknál kért időt Konkoly Csaba, de úgy tűnt, ez is csak arra elég, hogy ne nőjön a különbség. Végre elkezdtünk gólokat lőni, elsősorban Mayer jó beállósjátékának köszönhetően, de a védekezésünk ezzel párhuzamosan lyukasabbá vált. Szabadon passzolgathattak a spanyolok, és könnyen kijátszották a figuráikat. Általában ők is a beállósukat találták meg. Ha pedig Fernandez nem szerzett gólt, akkor azért nem, mert csak szabálytalanul tudtuk megállítani. Ilyenkor pedig Turey értékesítette a heteseket.

Öt perccel a vége előtt jöttünk fel hosszú idő után újra négy gólra (24-20), és emberelőnybe is kerültünk. Ez csak a különbség tartására volt elegendő, de 25-21-nél Haraldsen végre hetest tudott hárítani. Ez sem segített azonban sokat, Bradeanu a kapufát találta el átlövésből.

Bő egy perccel a vége előtt kért időt a hazai vezetőedző, ami után gólt szereztek, mi pedig megint nem tudtuk átjátszani a falukat, így 26-21-es vereséget szenvedtünk. A jövő hétvégén esedékes visszavágóra agresszívebbé és mozgékonyabbá kell tennünk a védekezésünket, a támadójátékunkban pedig távolról is eredményessé kell válnunk, mert a jól mozgó spanyol védőfalon nehéz lesz betörésekkel keresztüljutni.

megosztom