Férfi kézilabda-vb

Szörnyű kezdés után nagyszerű befejezés Norvégia ellen

0-6-tal nyitottunk, de nyertünk

megosztom

A Svédországban zajló kézilabda-világbajnokság csoportkörének második fordulójában Magyarország Norvégiával játszott, és drámai mérkőzésen győztük le a skandináv együttest. Borzasztóan kezdtünk, de már az első félidőben sikerült elkapnunk a ritmust. A szünet után elfáradtak a norvégok, a mieink pedig a sok bosszantó hiba és a komoly játékvezetői nyomás ellenére is fordítani tudtak.

A magyar válogatott ünnepli a Norvégia felett aratott győzelmet a férfi kézilabda világbajnokságon.
Norvégia óriási tempóban kezdett, mi pedig finoman szólva sem játszottunk jól az első percekben. Minden lövésünk a kapusban kötött ki, a lerohanásokból pedig gyors gólokat kaptunk. Mocsai Lajos bő hét és fél percig, illetve 0-6-ig bírta, ekkor időt kért. a legfontosabb kérése az volt, hogy felső sarkos lövésekkel próbáljuk meglepni a lefelé remekül védő norvég kapust.

Ezt ugyan nem fogadták meg a fiúk, ennek ellenére sikerült feljönnünk, elsősorban Ilyés nagyszerű visszahúzott lövéseivel és hetest érő betöréseivel. A kapunkban Mikler váltotta Fazekast, és néhány védéssel sikerült elbizonytalanítania az ellenfelet, de Myrholt és Kjellinget így is nehezen tartottuk.

Lépésről lépésre jöttünk fel, és 13-14-nél, majd 14-15-nél is lehetőségünk volt az egyenlítésre, azonban kimaradtak a helyzeteink, és végül kétgólos hátrányban mehettünk a szünetre. (14-16)

Mocsai Lajos szövetségi kapitány a Sport TV-nek értékelt a mérkőzés után:
"A hasonló képességű ellenfél ellen nem estünk kétségbe a mérkőzés eleji nagy hátrány miatt, a folytatásban pedig sokat javult a támadójátékunk. Gyors, kreatív támadásokat vezettünk, a fiatalok pedig nagyon sokat vállaltak, és eredményesen játszottak. A védekezésünk Mikler Rolanddal az élen nagyon jó volt. A kettős emberelőnyünknél türelmetlenek voltunk, nagyokat hibáztunk, de ebből fel tudtunk állni. Az Izland elleni mérkőzés után tartottunk egy napzáró beszélgetést, ahol megbeszéltük, hogy a tegnapi eredmény nem volt reális, és ez segített a fiúknak megemészteni a vereséget."

A fordulás után megint egyre közelebb zárkóztunk, és a bírók is kiosztották az első kiállításokat a norvégok oldalán, addig csak mi voltunk hátrányban. Igaz, semmit nem nyertünk még a kettős emberelőnyünkkel sem, mivel igen furcsa módon rendre támadófaultot fújtak, amikor a mi betörő embereink mozgásban lévő védőkkel találkoztak, és így elbizonytalanodtunk, nem tudtunk gólt szerezni.

Miután kiegészültek a skandinávok, újabb lelki mélypontra kerültünk, és megint négygólos előnyt szereztek. Szerencsére fel tudtunk állni, elsősorban Mikler nagyszerű védéseinek köszönhetően. A kapuvédőnk remekül érezte a fáradó norvég lövők egysíkúvá váló lövéseit, és Császár a 48. percben kiegyenlítette az állást. (21-21)

Ekkor még nem tudtunk előnybe kerülni, de a hajrában egyre inkább fizikai fölénybe kerültünk, Norvégia kulcsemberei fáradtak, a cseréik pedig nem tudták ugyanazt a színvonalat hozni. Nálunk ezzel szemben remekül dolgozott a fiatal, alacsony, gyors játékosokból álló támadósorunk, Császár nagyszerű labdákkal tömte Zubait, és Nagy Kornél valamint Lékai akciói is veszélyesek voltak.

Az utolsó percekben már tartani tudtuk két-háromgólos előnyünket, és végül 26-23-ra megnyertük a mérkőzést. Ezzel fontos két pontot szereztünk, amit a papírforma szerint továbbvihetünk a középdöntőbe is. Ehhez természetesen nem adhatunk alább a teljesítményünkből, Brazíliát, Japánt és Ausztriát is le kell győznünk, hogy ne kelljen izgulnunk a továbbjutás miatt.

B csoport, 2. forduló (Norrköping):

Magyarország-Norvégia 26-23 (14-16)
gól: Császár 5/3, Iváncsik G. 5/2, Iváncsik T. 5, Ilyés 5, Zubai 3, Katzirz 1, Nagy 1, Mocsai 1, illetve Kjelling 7, Tvedten 6/3, Myrhol 6, Mamelund 2, Björnsen 1, Lund 1

Később:
Ausztria-Japán 18:45
Izland-Brazília 21:00

megosztom