Jégkorong

Harmadik helyet ért a norvégok elleni győzelem

  • MTI
megosztom

A magyar válogatott a harmadik helyen végzett a jesenicei jégkorongtornán, miután szombaton 2-1-re legyőzte a norvég csapatot.

Az alapembereit nélkülöző magyar válogatott csütörtökön a szlovénoktól 2-0-ra, pénteken pedig az osztrákoktól 3-2-re kapott ki. Egy újabb vereséggel utolsó lett volna a csapat, ám egy esetleges háromgólos siker a második helyet jelentette volna. Most az első két meccsen remeklő Hetényi pihenőt kapott, és Bálizs kezdett a kapuban, ő második alkalommal szerepelt a válogatottban.
Az első tíz percben a magyarok három emberhátrányt is kivédekeztek, majd maradt erő a támadásokra is, ám gól nem esett.

A második harmadban is kiegyenlített játék folyt a jégen, és a szünet előtt 7 másodperccel Galanisz egy higgadt csel után megszerezte a vezetést.
A záró játékrészben kapust cseréltek a magyarok, Rajna jött be, és ő is jól teljesített. A támadások is jól pörögtek, és a 49. percben Azari pontos passzát Kovács vágta be.
A hajrában Pozsgait kiállították, és Roymark szépített.

3. forduló:

Magyarország-Norvégia 2-1 (0-0, 1-0, 1-1)

gól: Galanisz (40.), Kovács (49.), illetve Roymark (60.)


később:
Szlovénia-Ausztria 19:15 ó
pénteken játszották:
Ausztria-Magyarország 3-2
Szlovénia-Norvégia 5-2
csütörtökön játszották:
Szlovénia-Magyarország 2-0
Norvégia-Ausztria 5-2

megosztom