Cozma-tárgyalás

Minden tanú szerint ok nélkül támadtak a beállóra

A bíróság hét védett tanút hallgatott meg

megosztom

A Veszprém Megyei Bíróság hétfőn olyan tanúkat hallgatott meg, akik mind a Patrióta lokálban tartózkodtak a veszprémi kézilabdázókat ért támadások idején, de az utcán történteket nem látták. Egybehangzóan állították, hogy kopasz roma férfiak ok nélkül támadtak a Veszprém játékosára. Nekik is jutott néhány pofon a szórakozóhelyen.

Kódjelzésekkel azonosított fiatal férfiakat és nőket hallgatott meg hétfőn a Veszprém Megyei Bíróság a Cozma-ügy tárgyalásán. Egybehangzóan állították, hogy hirtelen jelentek meg a Patrióta lokálban a kisportolt kopasz férfiak, akik néhány perc múlva minden ok nélkül a kézilabdázókra támadtak.

Elmondásuk szerint Marian Cozma békésen táncolt, udvariasan viselkedett a szórakozóhelyen, amikor hátulról ököllel ütni kezdték. A beálló csapattársaival együtt védekezett, majd többen kimenekültek az utcára.

Eközben az egyik ma meghallgatott tanú is kapott néhány pofont, ő a támadóját az ügy negyedrendű vádlottjával, Pál Gáborral azonosította.

Miután Cozmáék kimenekültek az utcára, a tanúk szem elől tévesztették őket. Amikorra ők felértek, a játékost már leszúrták, és kiérkeztek a mentők.

A tárgyalás kedden folytatódik.

Marian Cozmát 2009. február 8-án támadták meg a veszprémi Patrióta lokálban, majd miután az utcára menekült, leszúrták, és életét vesztette. Csapattársait, Zsarko Sesumot és Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.

megosztom