Utánpótlás hírek
Nemzetközi foci: Sima győzelemmel mutatkozhat be Szélesi az U21-es kispadon
A magyar U21-es válogatott Moldovával csap össze csütörtök este Budapesten.
Nemzetközi foci: Nem nagyon tudunk bízni a magyar U21-es válogatottban
Három vereség után már a versenyben maradásért küzdenek a fiatalok.
Nemzetközi foci: Újabb kellemetlen eredménybe szaladhat bele az U19-es válogatott
Észak-Írország ellen lépnek pályára a magyar fiatalok, de az októberi fiaskó után komoly cél nem lehet a szemük előtt.
Nemzetközi foci: Most kiderül mennyire erős az U21-es csapatunk
Skócia ellen jön az első valódi erőfelmérő, ahol kiderülhet, hogy mi lehet a valós célunk a csoportban.
Nemzetközi foci: Ha nem kerül az U19-es lett-magyar meccs este címlapra, jött a tippünk
Egyelőre finoman szólva nem brillírozik az U19-es korosztályunk, ettől függetlenül illő lenne továbblépni az elitkörbe.
Tipp: Létezik San Marinónál gyengébb csapat? Igen, és veretjük is izomból!
Utánpótlás vizekre evezünk, ahol Európa leggyengébb válogatottját veretjük hendivel.
Magyar foci: Pintér kidobná Dzsudzsákékat a válogatottból?
A volt szövetségi kapitány szerint új alapokra kell helyezni a válogatottat, mert most megint elvesztettünk két évet.
Magyar foci: Ha a nagyoknak nem megy, bízzunk a kicsikben
Kedden az U21-es és az U19-es válogatottunk is Európa-bajnoki selejtezőt vív.
Magyar foci: Duplázhatunk a magyar válogatott győzelmével
U19-es válogatottunk megkezdi szereplését a hollandiai Eb-selejtező tornán, első ellenfele a szlovén csapat lesz.
Magyar foci: Nem értik a csapatok, miről kéne szólnia az NB I-nek?
Mélypontra süllyedt a fiatalok szerepeltetése, a 8. fordulóban összesen 480 percet játszottak az U20-as futballisták.
U21-es Eb: Csúcsra juthatnak a spanyolok
Német-spanyol álomdöntőt rendeznek az U21-es Eb-n. Bár a németek "mindig nyernek", ezúttal nem ők az esélyesek.
U21-es Eb: Futballnagyhatalmak csapnak össze a döntőért
Ha ezeket a párosításokat a felnőttek között rendeznék, az összes futballszurkoló dörzsölné a tenyerét.
U21-es Eb: Az olaszok maguknak keresték a bajt, most jöhet a matekozás!
Nem biztos, hogy elég az elődöntőhöz, ha nyernek a németek ellen, az is kell hozzá, hogy a dánok feltámadjanak.
U21-es Eb: Félgőzzel is nyerhetnek a spanyolok
A lengyelországi U21-es Eb csoportkörének 3. fordulójában a már biztos továbbjutó spanyolok Szerbiával találkoznak.
U21-es Eb: Mi a közös Pirlóban, Figóban, Cannavaróban és Sukerben?
A korábbi U21-es Eb-k legjobbjai között több olyan nevet is találunk, akikre évtizedek múlva is emlékezni fogunk.
U21-es Eb: Találhatnak-e fogást a csehek a bombaerős olaszokon?
Donnarumma és társai jól kezdték a tornát, de nem dőlhetnek hátra. A legjobb cseh csatár a Serie A-ban is bizonyított.
U21-es Eb: Az ifista világsztárokat nehéz lesz megállítani
A spanyolok olyan kerettel jöttek, hogy felnőtt tornán is megállnák a helyüket. Botorság lenne nem rájuk fogadni?
Nemzetközi foci: Kirúgták az edzőt, mert csapata nagyon elverte az ellenfelet
25-0-ra győzött az U11-es csapat. Nem értette a vezetőség, az edző miért nem szólt a játékosoknak, hogy vegyenek vissza.
Sportfogadás: Címvédőt ritkán néznek le ennyire
Az U21-es Eb nyitómeccsén a címvédő svédek a selejtezőben parádézó angolokkal meccselnek.
Utánpótlás: A kapitány nélkül küzdenek a magyarok a vb-ért
Szélesi Zoltán egymeccses eltiltást kapott az UEFA-tól és az esélyek sem a mieink mellett állnak.
U17-es labdarúgó Eb: A magyarok a franciákkal, a skótokkal és a feröeriekkel találkoznak
A magyar válogatott a francia, a skót és a feröeri csapattal került egy csoportba az Eb-n.
Utánpótlás: Szalai nélkül is kiharcolhatjuk az Eb-részvételt
Az U17-es válogatottunk után hétfőn az U19-esek is kiharcolhatják az Eb-részvételt.
Magyar foci: A Vasas fiatal tehetségéért harcol a norvég és a magyar válogatott
A norvég és a magyar korosztályos válogatottban is figyelembe vennék Alexander Torvundot.
Utánpótlás: Az elitkör a tét a magyar válogatott számára
Svájc legyőzése után a saját kezébe vette sorsát a magyar U19-es válogatott.
Utánpótlás: Nagy bravúr kellene a magyar válogatottól
Csütörtökön a magyar U19-es válogatott Olaszország ellen vív Európa-bajnoki selejtezőt.
Utánpótlás: Szerdán eldől, marad-e magyar csapat a BL-ben
1-1-es állásról folytatódik a PAOK és a Puskás Akadémia U19-es csapatának párharca az UEFA Youth League-ben.
EURO 2016: Az Eb-szereplésért járó pénz harmadát fejlesztésre fordítja az MLSZ
Az utánpótlás kapja az Eb-belvétel nagyjából egyharmadát - nyilatkozta az MLSZ gazdasági igazgatója.
U21: Győzelemre készül a magyar válogatott
Folytatódnak az U21-es Eb-selejtezők, a magyar válogatott csütörtökön Izraelt fogadja a gyirmóti stadionban.
Utánpótlás: Hamar reagáltunk, nagyot kaszáltunk
A bukmékerek igen lassan reagáltak a sajnálatos hírre, az U21-es csapat egy része gyomorfertőzést kapott Izraelben.
Utánpótlás: U21-eseink egy sikerrel bejelentkezhetnek a második helyért
Fiataljaink az Eb-selejtező következő mérkőzésén Izraelben lépnek pályára. Természetesen nem mi vagyunk a favoritok...
Utánpótlás: Felturbózott csapattal győzelemre készülnek U21-eseink
Az Európa-bajnoki selejtező 3. fordulójában a magyar U21-es válogatott Felcsúton fogadja az albán nemzeti csapatot.
Utánpótlás: Kötelező három pont előtt az U19-esek
Az oddsok alapján az első körben sima meccs elé nézünk. De vajon tényleg az lesz?
Magyar foci: Nem biztos, hogy a vb-n a helyünk - Szalai László
Lehangoló tényeket közölt a magyar utánpótlás helyzetéről az U20-as válogatott szövetségi kapitánya.
Bulvár: Új sportcsatornát indít a közmédia
Az új sportcsatorna nem kíván a már meglévők konkurenciája lenni, inkább a hazai sportéletre fókuszál.
Magyar foci: Kirúgták Mészöly Gézát
Menesztették posztjáról Mészöly Gézát, az U20-as labdarúgó-válogatott szövetségi edzőjét
Utánpótlás: Nyert, és harmadik lett az U21-es válogatott
A magyar U21-es válogatott 4-1-es győzelmet aratott Szarajevóban, és harmadik lett az Eb-selejtező csoportjában.
U19: Mészöly beszámolt az MLSZ-nek, folytatná a munkát
A korosztályos válogatott szövetségi kapitánya elkészített beszámolóját az MLSZ-nek, a folytatásról még egyeztetnek.
Utánpótlás: Újabb egygólos vereség a spanyolok ellen
A magyar U21-es labdarúgó válogatott 1-0-ra kikapott Felcsúton Spanyolországtól Európa-bajnoki selejtezőn.
Utánpótlás: Bombaerős kerettel jönnek a spanyolok Felcsútra
Bernat, Deulofeu, Sergi Robert, Munian, Muniesa - néhány név a spanyol U21-es csapatóból. Dajka László viszont nem fél.
Magyar foci: A magyar futballt a TF indította el a lejtőn - Ferenczi Attila
Ferenczi Attila futball-szakíró a hatharom.com-nak beszélt az MLSZ utánpótlásban megindított reformprogramjáról is.
Magyar foci: Dajka László az U21-es válogatott élén
A korábbi 24-szeres válogatott játékos az Eb-selejtező utolsó két fordulójában ül le az U21-esek kispadjára.
Magyar foci: Az U19-esekből legfeljebb NB I-es játékosok lesznek - Ferenczi Attila
A szakíró szerint Both és Mezey a falu varázslója,de tévúton járnak. Rendszeres párbeszéd kellene a magyar edzők között.
U19-es EB: A nagyok vb-címe után a fiatalok Európa-bajnokok lettek
A német válogatott nyerte a Magyarországon rendezett U19-es Eb-t, a döntőben 1-0-ra legyőzte a portugál csapatot.
U19: Német-portugál döntő lesz az utánpótlás Eb-n
A német és a portugál U19-es labdarúgó-válogatott jutott be a Magyarországon zajló Eb csütörtöki fináléjába.
Vélemény: Mészöly érett gyümölcsről beszél, de mindenki kiköpte
Kivívta a jövő évi, új-zélandi világbajnokságon való szereplés jogát a magyar U19-es labdarúgó-válogatott.
U19-es Eb: A sok munkának meglett a gyümölcse - Mészöly Géza
A játékosok az Európa-bajnokság alatt sokat tanultak, férfivá váltak, véli a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
U19-es Eb: Megmutattuk, hogy tudunk focizni - Kalmár Zsolt
Boldogan értékelték az U19-es válogatott játékosai az Izrael elleni sikert, és az új-zélandi vb-re való kijutást.
U19-es Eb: Megvan a győzelem - irány Új-Zéland
Ha gyenge játékkal és hatalmas szerencsével is, de elértük a minimum célt, kijutottunk az U20-as világbajnokságra.
Vélemény: Hahó emeleszék, térjetek már észhez!
Ugyanazok a nevek forognak, és ugyanazokat a köröket futjuk évek óta. De a szövetség nem tágít.
Magyar foci: Itthon is bevezetik a gólvonal-technológiát
Megtartotta júliusi elnökségi ülését a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége.
U19-es Eb: Portugália nagyon csúnyán elverte Mészöly csapatát
Portugália 6-1-es megalázó vereséget mért Felcsúton a magyar válogatottra az U19-es Európa-bajnokság 2. fordulójában.
U19-es Eb: Portugália és Izrael ellen javítani fogunk - Kalmár Zsolt
Össze kell szednie magát U-19-es válogatottunknak, melyre kedden Portugália vár. Addig javíthatjuk a hibákat.
U19-es Eb: Hiába a vereség, az osztrákok nem lepték meg Mészölyt
A magyar válogatott 3-1-es vereséget szenvedett Ausztriától a hazai rendezésű U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon.
U19-es Eb: Portugália és Németország is simán győzött
Portugália Izraelt, míg Németország Bulgáriát verte három góllal szombaton a magyarországi U19-es labdarúgó Eb-n.
U19-es Eb: Pofon a sógoroktól, három perc alatt elbukott a magyar csapat
Az osztrák csapat az első félidőben három percen belül két gólt szerzett és idő előtt eldöntötte a meccset.
Utánpótlás: Koman Vladimir érmes helyezést vár az U19-es csapattól
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott szombaton Ausztria ellen kezd a hazai rendezésű Eb-n.
Utánpótlás: Mészöly Géza a legjobb négybe vinné fiait
Túl van az üzbégek elleni pofonokon fiatal válogatottunk, amely a tanulságokat levonva készül az Eb-nyitányra.
Utánpótlás: Még idejében kaptuk a pofont - Mészöly Géza
Váratlan vereséget szenvedett az Európa-bajnokságra készülő magyar, U19-es labdarúgó-válogatott.
Utánpótlás: A Mészöly-csapat váratlan vereséget szenvedett
Nem ment a játék fiataljainknak Telkiben. A gyenge teljesítmény eredménye 2-1-es vereség lett az üzbégektől.
Utánpótlás: Nem fogunk finomkodni, agresszívan kell futballoznunk - Mészöly Géza
Még két felkészülési mérkőzés vár az U19-es magyar válogatottra a hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt.
U19: Ausztria ellen kezd az Eb-n az U19-es válogatott
Az UEFA nyilvánosságra hozta a július 19-én kezdődő magyarországi U19-es Európa-bajnokság részletes menetrendjét.
U19-es Eb: Ausztria, Portugália és Izrael a Mészöly-csapat ellenfele
Felcsúton, a Pancho Arenában rendezték az egy hónap múlva kezdődő U19-es Európa-bajnokság sorsolását.
Utánpótlás: A 42. tizenegyes döntött a Real Madrid ellen
Extrém hosszúságú büntetőpárbajt vívtak a Real Madrid és a Deportivo La Coruna utánpótláscsapatai.
Utánpótlás: Világraszóló bravúr a fiataloktól, pontot mentettünk Gibraltárban!
Remek mezőnyjáték, kiváló egyéni teljesítmények, némi bírói ellenszél és döntetlen Gibraltárban.
Utánpótlás: Kétgólos hátrányból döntetlen Skóciában
A magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen 2-2-es döntetlent ért el Skócia vendégeként.
MLSZ: Májusban is játszik a Pintér-csapat, ad hoc bizottság az utánpótlás megreformálására
A sikeresebb felkészülés érdekében folytatódnak a válogatott összetartásai - erről is döntött az MLSZ elnöksége.
Magyar foci: Nyilasi nem örül, de tudomásul veszi áthelyezését
A Magyar Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy a korábbi hetvenszeres válogatott játékos munkakörét megváltoztatja.
MLSZ: Nagytakarítás az MLSZ-ben, felmentették Nyilasi Tibort, Róth Antal és Both József is távozik
Kezdeményezték a szakmai-képzési igazgató és a férfi utánpótlás szakág összes szövetségi edzőjének felmentését.
Utánpótlás: Nem a képzésnek, a mentalitásnak köszönhettük a karriert - Lőw Zsolt
Valamivel több mint egy éve a Red Bull Salzburg második csapatának, az FC Lieferingnek a pályadedzője Lőw Zsolt.
Utánpótlás: Kilencven percen át nem megy - Róth Antal
A szövetségi edző szerint csapata nem tud egy egész mérkőzésen keresztül nemzetközi szinten játszani.
Utánpótlás: Ausztriában is elbukott az U21-es válogatott
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 4-2-re kikapott Ausztriában Európa-bajnoki selejtezőn.
Utánpótlás: Albánia tükröt tartott a magyar játékosok elé
U21-es válogatottunk kétgólos vereséget szenvedett Albániától a Bozsik-stadionban rendezett Európa-bajnoki selejtezőn.
Utánpótlás: Rémes játék, vereség az utolsó helyezett Albániától is
Harmadik vereségét szenvedte el a magyar U21-es válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
Utánpótlás: Otigba "érthetetlen" indokkal utasította vissza a meghívót
A Heerenveen légiósa kikosarazta Róth Antal, mert az U21-es Eb-selejtezők helyett klubcsapatára szeretne koncentrálni.
Magyar foci: Van alapja a kritikáknak - Szalai
Az akadémiákról kikerülő fiatalok továbbképzésében lát nagy hibát az MLSZ edzőképző központjának vezetője.
Utánpótlás: Belga szakemberek vizsgálják a magyar futballakadémiákat
Belga szakemberek vizsgálják, hogy a magyar labdarúgó-akadémiák megfelelnek-e a modern kor követelményeinek.
U21: A Róth-csapat itthon kapott ki az osztrákoktól
Harmadik meccsén elszenvedte első vereségét az Európa-bajnoki selejtezősorozatban a magyar U21-es labdarúgó-válogatott.
Utánpótlás: Jó futballal sikerült hozzájárulnom a sikerhez - Holman Dávid
A magyar U21-es válogatott csütörtökön 0-1-es félidő után 4-1-re legyőzte a bosnyákokat Eb-selejtező mérkőzésen.
Videoton: Kovács Istvánt műteni kell
Beigazolódott a gyanú, Kovács István kulcscsonttörést szenvedett az U21-es labdarúgó-válogatott Eb selejtezőjén.
Utánpótlás: Holman és Adorján hozták a Róth-csapat győzelmét, Kovács súlyosan megsérült
A Videoton középpályása a pályaszéli diagnózis alapján kulcscsonttörést szenvedett egy csúnya esésnél.
Utánpótlás: A márciusi dráma után Csehországban készülnek az U18-asok
Pisont István csapata a hagyományoknak megfelelően a Václav Jezek emléktornával kezdi az új idényt.
Utánpótlás: A Honvéd visszavágott a Partizannak, Kispesten marad a Merkantil Bank Kupa
A U18-as nemzetközi labdarúgó-torna döntőjében a Magyar Futball Akadémia csapata 6-1-re legyőzte a szerbeket.
Utánpótlás: Franciaország büntetőkkel nyerte története első U20-as világbajnoki címét
A francia válogatott a szombati esti döntőben tizenegyesekkel legyőzte Uruguay korosztályos csapatát.
U20-as foci vb: A 121. percben őrületes potyával esett ki Chile - videó
Drámai körülmények között ért véget az U20-as labdarúgó világbajnokság utolsó negyeddöntője Ghána és Chile között.
U20-as vb: 22-ről pöccintett nagyszerűen a pipába a török középpályás - videó
Remek góllal győzte le Ausztráliát az U20-as világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a házigazda Törökország.
Utánpótlás: Alig van néző az U20-as vb-n
Minden idők legkevésbé nézett U20-as világbajnoksága lehet a jelenleg Törökországban zajló korosztályos futballtorna.
Utánpótlás: Újra ifjúsági labdarúgótábort rendez az AC Milan Budapesten
Már kilencedik alkalommal rendezi meg az AC Milan olasz labdarúgóklub magyarországi ifjúsági futballtáborát.
U21-es Eb: Thiago triplázott, a spanyolok megvédték címüket
Spanyolország 4-2-re verte Olaszországot az izraeli U21-es labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében.
Angol foci: Stuart Pearce-et eltanácsolták az U21-es válogatott éléről
Nem Stuart Pierce edzi tovább az angol U21-es labdarúgó-válogatottat, amely leszerepelt az izraeli korosztályos Eb-n.
U21-es Eb: Magyar partjelző is tagja lesz a közép-európai kontingensnek a döntőben
Ifjabb Tóth Vencel révén magyar tag is lesz az U21-es labdarúgó Európa-bajnokság döntőjének játékvezetői gárdájában.
U21-es Eb: Ezért hajtja Iscót a Real Madrid, parádés gólt vágott - videó
Spanyolország 3–0-ra legyőzte Norvégiát és ezzel bejutott a döntőbe az U21-es labdarúgó Európa-bajnokságon.
U21-es Eb: Döntőbe jutott a spanyol válogatott
Spanyolország Rodrigo, Isco és Álvaro Morata találatával 3–0-ra legyőzte Norvégiát.
Sportgazdaság: A kecskeméti focisták és kosárlabdázók akadémiájának is névadó szponzora lesz a Mercedes
A Mercedes-Benz sportszponzorációs támogatást nyújt a kecskeméti kosárlabda akadémia és a labdarúgó akadémia részére.
Utánpótlás: Döntetlen az olaszok ellen Telkiben
U15-ös labdarúgó-válogatottunk a szünetben még vezetett az olaszok elleni felkészülési meccsen.
U21-es Eb: A spanyolok három góllal verték a hollandokat
Az eredmény azt jelenti, hogy a hispán csapat százszázalékos teljesítménnyel megnyerte négyesét.
Sportpolitika: Százhúszmillió forint a Ferencvárosnak és az Újpestnek
Százmillió forintot kap az FTC az utánpótlásra, az UTE pedig 20 millió forintot vízisporttelepének helyreállítására.
Utánpótlás: A Mészöly Focisuli együttműködik az MTK-val
A közös munka részeként az utánpótlás-nevelő klub legjobbjai a jövőben a kék-fehérek csapataiba kerülnek majd.
Utánpótlás: Szepessy László csapata Olaszország ellen készül
Az U15-ös magyar válogatott idén még veretlen, az osztrákok ellen egyszer győzött, a törököket kétszer verte.
Utánpótlás: Ezer gyerek zárta a tanévet Telkiben
Az OTP-MOL Bozsik-program tanévzáró fesztiváljának első napján a fiúk fociztak Telkiben.
Utánpótlás: Ezért érdemes nézni az U21-es Eb-t - videó
Az Izraelben zajló U21-es Eb-n minőségi focit követhetünk figyelemmel a torna két hete során.
Utánpótlás: Sokkal könnyebbé tehettük volna a dolgunkat - Róth Antal
A magyar U-21-es labdarúgó-válogatott 2-1-re verte Albániát.
Utánpótlás: Hátrányból nyert Albániában az U21-es válogatott
A magyar U-21-es labdarúgó-válogatott 2-1-es győzelemmel kezdte meg szereplését az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
Utánpótlás: U19-ben az MTK-é az aranyérem, U17-ben a Honvéd lehet a befutó
A kék-fehérek kecskeméti győzelmükkel megszerezték a bajnoki címet, szombaton a kispestiek is aranyérmesek lehetnek.
Utánpótlás: A Mészöly Focisuli tanulói adják az MTK U12-es csapatának gerincét
A Mészöly Focisuli 2016-ig szóló együttműködési megállapodást kötött az MTK Budapesttel.
Árvíz: Görbicz Anita és az Illés Akadémia növendékei is a gátaknál dolgoznak
Görbicz Anita és a szombathelyi utánpótláskorú focisták is homokzsákokat pakolnak egész nap.
Nemzetközi foci: Ez a kiállítás azért erős volt bíró sporttárs! - videó
Egy ártatlan reflexmozdulat miatt küldte le a pályáról az ukrán U21-es válogatott csapatkapitányát a játékvezető.
Bundabotrány: Háromszázezerért vesztegették meg a Debrecen-Kecskemét ifimeccs asszisztensét?
A DVSC információi szerint letartóztatták a klub U19-es csapatának múlt szerdai mérkőzésén közreműködő asszisztenst.
Utánpótlás: Skorpióként juttatta a hálóba a labdát az U20-as játékos - videó
A hagyományos Touloni Fesztivál első napján rögtön parádés gólt láthattak a francia nézők.
Utánpótlás: Második helyen zárt Telkiben az U16-os válogatott
Az UEFA Development Torna utolsó játéknapján az U16-os válogatott 4-0-ás vereséget szenvedett a svájciaktól.
Diáksport: Új módszertan, indul a "mindenki testnevelése" projekt
A Magyar Diáksport Szövetség pénteken elindította a "T.E.S.I. - Mindenki testnevelése" elnevezésű kiemelt projektet.
Bajnokok Ligája: A helyszínen nézhetik meg a döntőt a Vasas fiataljai
A londoni Wembley Stadionban tekintheti meg a Vasas Kubala Akadémia U14-es csapata a BL-döntőjét.
Utánpótlás: Magabiztos győzelem az örmények ellen
A magyar válogatott végig mezőnyfölényben játszott.
Utánpótlás: Német győzelem az FTC tornáján
Az 1. FC Nürnberg nyerte a Ferencváros Telkiben rendezett pünkösdi nemzetközi labdarúgó utánpótlástornáját.
Magyar foci: Honvéd tábor a Bozsik Stadionban
A jelentkezők a stadionban élhetnek öt napon keresztül, betekintést nyerhetnek a klub életébe.
Nemzetközi foci: Kassai Viktorék ott lesznek az U20-as világbajnokságon
Június 21-től július 13-ig Törökország ad otthont az U20-as világbajnokságnak, ahol magyar játékvezetők kapnak szerepet.
Utánpótlás: Rangos futballtornákat rendez a Ferencváros Telkiben
A zöld-fehérek mellett többek közt a címvédő portugál Braga, a belga FC Bruges és a német 1. FC Nürnberg is lép pályára.
U15: Török-verés Dorogon
Szepessy László együttese Dorogon, nagyszerű közönség, mintegy 700 néző előtt fogadta a török korosztályos csapatot.
Utánpótlás: Új szakmai koncepciót dolgozott ki a kézilabda és a vízilabda szövetség
Kedden a Tatai Edzőtáborban tartott kihelyezett ülést az Országgyűlés sport- és turizmus bizottsága.
Utánpótlás: Kilencven fiatal mutatta meg tudását Telkiben
Pénteken zárult az 1999-es születésű korosztály kiválasztó tábora az MLSZ telki edzőközpontjában.
Sporttudomány: Fontos, hogy a fiatalok felismerjék a sport jelentőségét - Simicskó István
A kormányzat számára rendkívül fontos, hogy minél több fiatal ismerje fel a sportolás szerepét és jelentőségét.
Utánpótlás: Kiválasztó tábort rendeznek Telkiben
Keddtől péntekig tart az 1999-es korosztály kiválasztó tábora az MLSZ telki edzőközpontjában.
Utánpótlás: Átadták a Debreceni Labdarúgó Akadémia edzőközpontját
Az avató ünnepségen Orbán Viktor szorgalmazta, hogy az ország minden nagyvárosában létesüljenek hasonló létesítmények.
Utánpótlás: Rangos tornát nyertek a Honvéd ifijei
A Budapest Honvéd nyerte meg a 15 év alattiak számára kiírt nem hivatalos klub-világbajnokság magyarországi sorozatát.
Utánpótlás: Hihetetlen futballt mutattunk be - Mészöly Géza
Az U18-as magyar labdarúgó-válogatott 5-2-re győzött felkészülési mérkőzésen Olaszország ellen Telkiben.
Utánpótlás: Sajnálatos sérülés árnyékolta be az olaszok elleni kiütéses sikert
A magyar U18-as válogatott Telkiben 5-2-re győzte le Olaszország fiataljait, a kapus Hrabina Alex súlyosan megsérült.
Utánpótlás: Az Eb-elitkör hozadéka, avagy gyerekekből felnőttek lettek
A Videoton és U17-es labdarúgó válogatott támadója, Zsótér Donát szerint a nemzeti csapat olyan, mint egy nagy család.
Puskás Suzuki Kupa: A Real Madrid másodszor győzött
A Real Madrid nyerte a Puskás Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás labdarúgótornát.
Nemzetközi foci: Puskás Ferenc sírjánál koszorúztak a Real Madrid fiataljai
Puskás Ferenc születésének 86. évfordulója alkalmából emlékeztek az Aranycsapat legendás kapitányára.
Puskás Suzuki Kupa: A Honvédé a bronzérem
A Budapest Honvéd végzett a harmadik helyen a Puskás Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás labdarúgótornán.
Puskás Suzuki Kupa: A Hagi Akadémia végzett az ötödik helyen
A román Hagi Akadémia végzett az ötödik helyen a Puskás Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás labdarúgótornán.
Utánpótlás: Egy igazi stílus kezd kialakulni a válogatottnál - Pisont István
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott egy hosszabbításban kapott gól miatt maradt le az Európa-bajnokságról.
Puskás Suzuki Kupa: Real Madrid-Panathinaikosz döntő lesz
A Real Madrid egy góllal legyőzte a Hagi Akadémiát a Puskás Suzuki Kupán, Felcsúton, ezzel bejutott a döntőbe.
Utánpótlás: Nem pótolják a finn-fehérorosz meccset
Nem pótolják a rossz talajú pálya miatt elmaradt Finnország-Fehéroroszország U17-es Európa-bajnoki selejtezőt.
Utánpótlás: Ez a korosztály hat tétmeccséből öt győzelmet aratott - Pisont István
Az U17-es válogatott mestere szerint a svédek elleni, balul végződött meccsen is csapatként küzdöttek játékosai.
Utánpótlás: Újabb dráma Telkiben, az utolsó pillanatokban bukott el U17-es csapatunk
Korosztályos csapatunk a hosszabbításban kapott góllal 1-1-re végzett a svédek ellen, így nem jutott ki a májusi Eb-re.
Puskás Suzuki Kupa: Kikapott a Honvéd a Panathinaikosztól
A háromszoros címvédő Budapest Honvéd 2-1-re kikapott a Panathinaikosztól a Puskás Suzuki Kupa szombati játéknapján.
Puskás Suzuki Kupa: Nyert a házigazda és a címvédő a nyitányon
A házigazda Puskás Akadémia és a háromszoros címvédő Budapest Honvéd is nyert.
Utánpótlás: A Sándor Károly Akadémia versenyre kelhet a Barcelonával és a Sportinggal
A Sporttanulmányok Nemzetközi Központjának (CIES) elemzése szerint az Ajax központjából kerül ki a legtöbb futballista.
Utánpótlás: Egy meccsre az Eb-től az U17-es válogatott
Pisont István együttese második mérkőzését magabiztosan nyerte meg a hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörben.
Utánpótlás: Egyre jobban összecsiszolódik az U21-es válogatott - Radó András
Az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő korosztályos csapatunk kedden Radó duplájával 2-0-ra győzött Finnország ellen.
U17-es Eb-elitkör: Tatabánya helyett Telkiben játszanak csütörtökön
Csütörtökön a hazai rendezésű U17-es Eb-selejtező elitkör mindkét mérkőzését a telki edzőcentrumban rendezik meg.
U17-es Eb-elitkör: Ezúttal a magyarok örülhettek a hosszabbításban
Az U17-es válogatott a hosszabbítás végén lőtte a győztes gólt a finnek ellen az Eb-selejtező elitkör első meccsén.
Utánpótlás: Radó duplájával győzelem a finnek ellen
Az U21-es válogatott mindkét félidőben egy-egy gólt szerzett a finnek elleni gyirmóti felkészülési mérkőzésen.
Utánpótlás: A havazás miatt programváltozás az U17-es Eb-elitkörben
Az időjárás átírta a programot a hazai rendezésű U17-es Európa-bajnoki-selejtező elitkör első napján.
U17: Végleges a magyar keret az Eb-elitkörre
Pisont István vasárnap 18 fősre szűkítette a hazai Eb-selejtező elitkörre készülő válogatott keretét.
Utánpótlás: Minden ország olyanná válik, amilyen a fiatalsága - Orbán Viktor
Minden ország olyanná válik, amilyen a fiatalsága - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, aki egyebek mellett ezzel is indokolta, hogy kormánya kiemelten kezeli a sportot.
Utánpótlás: Király Gábor nemzetközi kapusiskolát indít
Hamarosan elindul a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola. A legtehetségesebb fiatal eltölthet pár napot a Bundesligában.
Utánpótlás: A macedónokat és a sarkvidéki időjárást is legyőzték az U18-asok
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott visszavágott a macedónoknak a keddi vereségért.
Utánpótlás: Döntetlennel búcsúztak Madridtól az U16-osok
A magyar csapat szervezett védekezésének köszönhetően kapott gól nélkül zárta a spanyolok elleni felkészülési meccset.
Utánpótlás: Hiányoznak a magyar példaképek - Nyilasi Tibor
Hétfőtől csütörtökig tartott az 1998-as korosztály felmérő tábora az MLSZ telki edzőközpontjában.
Hathárom TV: Az Ajax érkezésének minden magyar szurkoló örülne - Domonyai László
Domonyai László klubigazgató a 125. évfordulóját ünneplő MTK utánpótlásképzéséről is beszélt a Hathárom TV-nek.
Utánpótlás: Döntetlennel kezdte az évet az U16-os válogatott
A magyar U16-os labdarúgó-válogatott idősebbekből álló szlovák ellenfél ellen 1-1-es döntetlent ért el.
Utánpótlás: "Megfelelő teljesítménnyel" döntetlent játszott Mészöly Géza csapata
1-1-es döntetlent játszott Spanyolországban Norvégia és Magyarország U18-as válogatottja felkészülési mérkőzésen.
Utánpótlás: Tavaszi időben meccsel az U18-as válogatott
A jövő évi, hazai rendezésű U19-es Eb-re készülő válogatott a spanyolországi La Mangában lép pályára a héten.
Karrier: Első osztályra tör Lipcsében a Grund FC büszkesége
A Grund FC-ből a nagy terveket szövögető Red Bull Leipzighez igazoló Torkos Attila célja, hogy feljusson új együttesével
U17-es válogatott: Pisont István elégedett a telki edzőtáborozással
Pisont István szövetségi edző hat edzést vezényelt az Eb-selejtező elitkörre készülő csapatnak.
Felkészülés: Az U21-es csapat legyőzte a Lombardot
Az U21-es labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 2-1-re diadalmaskodott az NB I-ben szereplő Lombard Pápa ellen.
Utánpótlás: Először jön ausztrál csapat a tornára
Először lesz ausztrál résztvevője a hatodik alkalommal sorra kerülő Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótornának.
U17-es válogatott: Telkiben készül jövő héten Pisont István csapata
Hétfőtől csütörtökig Telkiben edzőtáborozik az 1996-os korosztályra épített U17-es válogatott.
Utánpótlás: Albániában kezdi sorozatát az U21-es csapat
Az U21-es labdarúgó-válogatottra nem várnak könnyű mérkőzések az Európa-bajnoki selejtezők során.
U21-es válogatott: A spanyolokkal és az osztrákokkal egy csoportban a Róth-csapat
Nyonban kisorsolták a 2013-2015-ös U21-es Európa-bajnokság csoportbeosztását.
U21-es válogatott: Róth Antal elégedett volt a Csákvár legyőzésével - videó
A magyar U21-es válogatott 3-0-s győzelmet aratott felkészülési mérkőzésen az NB II-es Csákvár ellen.
U21-es válogatott: A Csákvár ellen lép pályára Róth Antal csapata
Rövid edzőtáborozáson vesznek részt a Róth Antal által vezetett utánpótlás-válogatott tagjai.
U21-es válogatott: Róth Antal az eddig mellőzött játékosokat hívta be
Róth Antal elsősorban azokat a játékosokat hívta meg az edzőtáborozásra, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak.
Utánpótlás: Bobál Gergő betalált a Milan ellen
A Budapest Honvéd U19-es csapata az AC Milan Primavera együttese ellen 3-2-es vereséget szenvedett.
U21-es válogatott: Róth Antal ismét csapatépítésbe kezd
A következő U21-es Európa-bajnoki sorozatra új csapatot kell építenia Róth Antal szövetségi edzőnek.
Utánpótlás: Súlyosabb büntetést akar az UEFA a szerbek U21-es Eb-selejtezője miatt
Súlyosabb büntetésért fellebbez az UEFA a botrányos körülmények között véget ért Szerbia-Anglia Eb-selejtező miatt.
Utánpótlás: Kiválasztó edzőtábort zárt az U21-es válogatott
Róth Antal szövetségi edző kipróbált néhány 1994-es születésű játékost is az U21-es csapat telki összetartásán.
Utánpótlás: Itthon vívhatja ki az Eb-részvételt az U17-es válogatott
Nyonban, az UEFA székhelyén kisorsolták az Eb-selejtező elitkör csoportjait, valamint a jövő évi selejtezők beosztását.
U17-es válogatott: Kedvező sorsolást kapott Pisont István csapata
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott Svédországgal, Finnországgal és Fehéroroszországgal került egy csoportba.
U18-as válogatott: Rengeteg pozitív benyomást szereztünk - Mészöly Géza
A Mészöly Géza vezette szakmai stáb olyan játékosokat nézett meg, akik korábban még nem bizonyíthattak nála.
Utánpótlás: Európa élvonalában az U17-es válogatott
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elkészítette az U17-es és U19-es válogatottak legfrissebb európai rangsorát.
Utánpótlás: A Róth-csapat már befejezte az évet, egy döntetlennel
A magyar U21-es válogatott gól nélküli döntetlent játszott Montenegróval a Regionális Bajnokság második fordulójában.
MLSZ: Mészölyék az NB I-re is kiterjesztenék a fiatal játékosok kötelező szerepeltetését
Mészöly Géza, az U19-es csapat szövetségi edzője a Reggeli Start stúdiójában beszélt a kudarc okairól.
Utánpótlás: Montenegró ellen zárja az évet az U21-es válogatott
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott a Regionális Bajnokság második fordulójában meccsel a montenegróiakkal.
U19-es válogatott: A ma mutatott játéknál jóval többet tud ez a csapat - Mészöly Géza
Az U19-es magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett az osztrák csapattól szerdán, Telkiben.
U19-es válogatott: Kikapott Ausztriától, nem jutott az elitkörbe Mészöly Géza csapata
A magyar U19-es válogatott 2-1-es vereséget szenvedett, így a csalódást keltő harmadik helyen végzett a csoportjában.
Utánpótlás: Ismét részt vesz a Puskás Suzuki Kupán a Real Madrid
A Real Madrid a keddi tárgyaláson immár hivatalosan is elfogadta a meghívást a jövő évi Puskás-Suzuki Kupára.
U19-es válogatott: Harcos, agresszív játékot kell nyújtanunk - Mészöly Géza
Szerdán a száz százalékos Ausztria ellen játssza utolsó Eb-selejtezőjét az U19-es válogatott.
Utánpótlás: Puskás Ferencné is elkísérte a Puskás Akadémia küldöttségét Madridba
A magyar futball legendájának özvegye kedd este a helyszínen tekintheti meg a Real Madrid-Dortmund BL-mérkőzést.
U19-es válogatott: Három góllal győztünk Andorra ellen
A magyar U19-es válogatott 3-0-ra győzött Andorra ellen a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőtornán
Utánpótlás: Mészöly Géza tanítványai döntetlennel kezdték a hazai Eb-selejtezőt
A magyar U19-es válogatott döntetlent játszott Bulgáriával Telkiben, míg az osztrákok nagyon megszórták Andorrát.
U15-ös válogatott: Két góllal kikapott Pisont István csapata
Nem tudta megismételni keddi jó játákát, s így kétgólos, 3-1-es vereséget szenvedett a magyar U15-ös válogatott.
U19-es válogatott: A bolgárokkal és az osztrákokkal csatáznak fiataljaink az Eb-selejtezőn
Az U19-es válogatott a bolgárokkal és az osztrákokkal harcolhat a továbbjutást érő két helyért az Eb-selejtezőn.
Utánpótlás: Esélykiegyenlítő ötlet a norvég labdarúgás utánpótlásában
Utánpótlás-mérkőzéseken négygólos különbség esetén a hátrányban lévő csapat még egy játékost a pályára küldhetne.
Utánpótlás: Második nekifutásra legyőzte Ciprust U18-as válogatottunk
A magyar fiatalok a keddi, 3-3-ra végződő összecsapás után 4-2-re győztek a házigazdák U19-es csapata ellen.
Hathárom TV: Jót tett nekünk az olaszok gólja - Pisont István
Az U17-es válogatott szövetségi edzője a Hathárom TV kamerája előtt értékelte csapata produkcióját.
U17-es válogatott: Csodálatos élmény az olasz válogatott legyőzése - Pisont István
Liechtenstein 5-0-s és Albánia 1-0 legyőzése után, nagyszerű meccsen Olaszországot is verte az U17-es futballválogatott.
Utánpótlás: Olaszországot is legyőzték a magyar fiatalok
Liechtenstein 5-0-s és Albánia 1-0 legyőzése után, nagyszerű meccsen Olaszországot is verte az U17-es futballválogatott
U18-as válogatott: Cipruson játszik edzőmeccseket Mészöly Géza csapata
A magyar válogatott a házigazdák egy évvel idősebbekből álló csapatával mérkőzik meg.
Utánpótlás: Ott lesz az Eb-selejtező elitkörében az U17-es válogatott
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott legyőzte Telkiben Albániát, így továbbjutott a selejtezősorozat első köréből.
Utánpótlás: Könnyed kötelező, ötgólos győzelemmel kezdett Telkiben a Pisont-csapat
Kellett az U17-es válogatottnak egy kis idő, hogy feltörje a liechtensteini védelmet, de utána könnyedén lőtt gólokat.
Utánpótlás: Rasszista vádak és cáfolatok a szerb-angol meccsen kitört verekedés után - videó
Az angol Danny Rose állítása szerint a szerb szurkolók az egész meccs alatt huhogtak, a hazai szövetség tagad.
Utánpótlás: Elbúcsúztatták az 1990-es és az 1991-es korosztályt
Róth Antal csapatának játékosai a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában jöttek össze egy közös ünneplésre.
U17-es válogatott: Csütörtöktől Eb-selejtezőn szerepel Pisont István csapata
Pisont István együttese mindhárom mérkőzését Telkiben játssza le.
U21-es válogatott: Két góllal kapott ki Róth Antal csapata Ausztriától
U21-es válogatottunk 3-1-es vereséggel zárta ausztriai felkészülési mérkőzését.
Utánpótlás: Könnyedén verte Moldovát a Róth-csapat
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott végig fölényben játszva 3-1-re nyert Moldova együttese ellen Gyirmóton.
U21-es válogatott: A Videoton nem engedi el játékosait Róth Antal csapatába
Kovács István és Szolnoki Roland nem lép pályára az utánpótlás-válogatott soron következő két felkészülési mérkőzésén.
Utánpóltás: Megkezdődtek az U19-es Eb-döntő előkészületei
2014-ban Magyarország ad otthont az U19-es Európa-bajnokság döntőjének. A UEFA felmérte a torna lehetséges helyszíneit.
Utánpótlás: Győztes főpróbát tartott az U19-es válogatott az Eb-selejtezők előtt
U19-es csapatunk első félidei remek játékának köszönhetően 3-0-ra győzte le a szlovák korosztályos csapatot.