Olimpia 2020 hírek
Koronavírus: A 2021-es olimpia is veszélybe került?
Ha nem lesz vakcina, olimpiát sem lehet majd tartani 2021-ben - véli egy professzor.
Birkózás: Olimpiai sport marad a birkózás
A birkózás maradt a 2020-as tokiói olimpia programjában - döntött vasárnap a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
Olimpia 2020: Tokió Párizs és Róma segítségével nyert, nekünk Madrid talán jobb lett volna
Szabó Bence MOB-főtitkár szerint több európai szavazattól is taktikai megfontolások miatt esett el Madrid.
Olimpia 2020: Tokióban rendezik a 2020-as nyári olimpiát
A három pályázó közül Madrid a szavazás első fordulójában kiesett, végül a japán főváros kapta a legtöbb voksot.
Sportpolitika: Bekeményített a NOB, elég volt a bővül(get)ésből
Több más versenyszám mellett a streetball sem lesz része a 2016-os riói olimpiának - erről döntött a NOB.
Olimpia 2020: A madridi pályázat prezentációja volt a legsikeresebb
A spanyol főváros, Madrid prezentációja aratta a legnagyobb sikert a 2020-as nyári játékokra pályázó városok közül.
Sportpolitika: 103-an szavazhatnak az új NOB-elnök személyéről
Összesen 103 szavazásra jogosult tagja lesz a NOB-nak a szeptemberi elnökválasztó kongresszuson.
Olimpia 2020: A NOB szerint nincs egyértelmű esélyes
Nincs egyértelmű esélyes a 2020-as nyári játékok megrendezésére pályázó városok között.
Olimpia 2020: Tokió pályázatát dicsérik a MOB vezetői
Japán kormányzati sportvezetők és politikusok a Magyar Olimpiai Bizottsággal tárgyaltak kedden.
Sportpolitika: Jelentősen szigorítottak a doppingtörvényen a spanyolok
Gyorsított eljárásban szavazta meg a parlament a doppingtörvényt, amely javíthatja Madrid olimpiarendezési esélyeit.
NOB: Az elnökjelölt szerint biztosan visszakerül az olimpiai műsorba a birkózás
A NOB elnöki posztjára pályázó Denis Oswald szerint hiba volt a birkózás kivételét javasolni az olimpiai műsorból.
NOB: Baj lesz, ha már szerda estére eldől a birkózás sorsa
Szerdán kiderül, a birkózók erőfeszítései elegendőek-e, hogy a sportág megőrizze esélyét az olimpiai műsoron maradásra.
Sportdiplomácia: Győztek, majd felszívódtak az iráni birkózók Amerikában
Sportágat megmentő eseménynek indult - egyelőre tisztázatlan diplomáciai malőr lett az amerikai-iráni birkózó gálából.
Olimpia 2020: Elfogadták a törökök a tokiói kormányzó bocsánatkérését.
A török sportminiszter jelezte, elfogadják a tokiói kormányzó bocsánatkérését a muzulmánokra tett megjegyzése miatt.
Olimpia 2020: Muzulmánokra tett megjegyzéssel sodorta veszélybe városa pályázatát Tokió kormányzója
Bocsánatkérésre kényszerült a tokiói kormányzó, egyben a város pályázati bizottságának vezetője egy nyilatkozata miatt.
Olimpia 2020: Az Egyesült Államokban birkóznak az irániak a sportágért
A két ország közötti feszült viszony ellenére a két nemzet birkózószövetsége nyitott az együttműködésre.
Olimpiák: Aktívan kampányolnak a németek a birkózás jövőjéért
A német birkózók más sportágak képviselőit próbálják megnyerni, hogy támogassák a sportág olimpiai műsoron tartását.
Sportpolitika: Az MLB egyelőre nem támogatja a baseball olimpiai tagságát
Az észak-amerikai profi liga, az MLB támogatása nélkül nehéz lesz visszakerülnie az olimpiai programba a baseballnak.
Olimpia 2020: A NOB nagyon jó benyomást szerzett Isztambulban
Nagyon jó benyomást szerzett a NOB szemléző testülete a 2020-as nyári játékok megrendezésére pályázó Isztambulban.
Olimpia 2020: Isztambul 100 ezer hotelszobával várná az ötkarikás játékokat
Isztambul jelenleg 55 229 hotelszobával várja a turistákat, a 2020-as játékok idejére 100 ezerre növelné ezt a számot.
Olimpia 2020: Isztambul gőzerővel készül ötödik ötkarikás pályázatára
Törökország gőzerővel készül arra, hogy Isztambul nyerje el a 2020-as nyári olimpia rendezési jogát.
Olimpia 2020: A madridi pályázat jobban tetszik a NOB-nak, mint az eddigiek
A 2020-as nyári olimpia megrendezésére beadott madridi pályázat jobb, mint az előző két játékok esetében.
Olimpia 2020: Madridi játékok kis pénzügyi rizikóval
A sportlétesítmények döntő része és az infrastruktúra már készen áll a spanyol fővárosban.
Olimpia 2020: A madridiak 81 százaléka támogatja az olimpiai pályázatot
A spanyol főváros Tokióval és Isztambullal versenyez a 2020-as olimpia rendezési jogáért.
Olimpia 2020: A spanyol kormányfő fogadta a NOB szemlebizottságát
Mariano Rajoy spanyol kormányfő fogadta hétfőn a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szemlebizottságát.
Olimpia 2020: Az új birkózóelnök elkötelezett a változtatások iránt
A Nemzetközi Birkózó Szövetség elkötelezett a sportág azonnali megújítása mellett az ügyvezető elnök szerint.
Olimpia 2020: Moszkva második helyezettje visszaküldi az érmét Jacques Rogge-nak
Visszaadja olimpiai ezüstérmét Andrzej Supron, tiltakozásul a birkózás tervezett kizárása ellen a 2020-as olimpiáról.
Olimpia 2020: Tokióval elégedett volt a NOB szemlebizottsága
Jó osztályzatot kaptak a NOB szemlebizottságától a 2020-as nyári játékok rendezési jogára pályázó tokiói szervezők.
Olimpia 2020: Birkózók is segítették a tokiói prezentációt
A játékokra pályázó Tokióban többek között két háromszoros olimpiai bajnok birkózó várta és a NOB szemlebizottságát.
Sportpolitika: A szövetség szerint komolytalan birkózóliga Hegedűs Csaba távozását sürgető felszólítása
Az MBSZ érthetetlennek tartja a felvetést, mely szerint az elnök felelős azért, hogy a NOB száműzné a birkózást.
Olimpia 2020: Egy héten át Tokiót szemlézi a NOB
Megérkezett Tokióba a NOB szemlebizottsága, amely a 2020-as játékokra vonatkozó pályázat kapcsán tart ellenőrzést.
Birkózás: Hegedüs Csabát javasolták a birkózók elnökének
Lemondott posztjáról Raphael Martinetti, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke. Ügyvezető elnöknek Hegedüst szánták.
Sportpolitika: Márciusban találkoznak a birkózás elöljárói a NOB-elnökkel
A FILA vezetői március 7-én egyeztetnek majd Jacques Rogge-gal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével.
Olimpia 2020: Leváltották a birkózó szövetség első emberét
Lemondott posztjáról Raphael Martinetti, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) elnöke.
Sportpolitika: Halhatatlan sportolóinkat is felháborította a birkózás törlésének gondolata
A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete felháborodással értesült arról, hogy a NOB törölni javasolta a birkózást.
Olimpia 2020: Rogge nem lepődött meg a nemzetközi felháborodáson
A NOB elnöke nem lepődött, hogy világszerte felháborodtak azon, a birkózás 2020-tól lekerül az olimpia műsoráról.
A nap képe: A birkózás "halálos ítélete" a karikaturistákat is megihlette
Sokakat meglepett a NOB döntése a birkózás olimpiai programból történő törlésével - de vajon hova tűnt az ötödik karika?
Olimpia 2020: A birkózás élő legendája szerint az orosz dominancia áll a háttérben
Alekszandr Karelin hazája elleni lépésnek tartja a NOB végrehajtó bizottságának keddi döntését.
Olimpia 2020: A birkózásnak küzdenie kell - Schmitt Pál
A NOB magyar tagja arra hívta fel a figyelmet: a sportágnak meg kell küzdenie a programban maradásért.
Sportpolitika: Hegedűs Csaba azon dolgozik, hogy kivédje a birkózást ért "támadást"
Az MBSZ-elnök vészjóslónak tartja, hogy a NOB végrehajtó bizottsága a birkózás kivételét javasolta az olimpia műsorából.
Sportpolitika: A Nemzetközi Birkózó Szövetség már az olimpiai megmenekülésre koncentrál
A FILA-t lesújtotta, hogy a NOB végrehajtó bizottsága a birkózás kivételét javasolta az olimpia műsorából 2020-tól.
Olimpia 2020: A londoni ezüstérmes szerint szégyen lenne a sportág eltörlése az olimpiáról
Megdöbbent és csalódott a NOB végrehajtó bizottságának keddi döntése miatt Lőrincz Tamás.
Olimpia 2020: A MOB szerint erős orosz lobbira lehet számítani a birkózás mellett
A Magyar Olimpiai Bizottságot is meglepte a NOB végrehajtó bizottságának keddi ajánlása.
Olimpia 2020: Értetlenül áll a döntés előtt a birkózók főtitkára
Gáspár Tamás mellett szomorúan reagált a hírre Módos Péter is, aki bronzérmes szerzett a londoni olimpián.
Olimpia 2020: Az öttusa helyett egy másik sikersportunk, a birkózás kerülhet ki az olimpiai programból
A NOB végrehajtó bizottsága úgy foglalt állást, hogy a birkózás kerüljön ki a 2020-as nyári játékok programjából.
Sportpolitika: Kedden izgulhatunk az öttusáért
A NOB vb ülése előtt a tekvondót és az öttusát tartják a legesélyesebbnek, hogy kikerül a 2020-as olimpia programjából.
Olimpia 2020: A vusu és a fallabda is kiütheti az öttusát az olimpiáról
A NOB végrehajtó testülete februárban előterjeszti, mely sportág kerüljön ki a 2020-as játékok programjából.
Olimpia 2020: A tokióiak már jobban akarják az olimpiát
A japán főváros lakóinak körében tovább nőtt a támogatottsága annak, hogy Tokió legyen a 2020-as olimpia házigazdája.
Sportpolitika: Isztambul gigareptér építésével kampányol az olimpiáért
Isztambul korábban többször elbukta már olimpiai pályázatát - most az infrastruktúra bővítésében látja a siker zálogát.
Sportdiplomácia: 2020 hiba volt, de 2024-re Róma újra pályázni akar
A gazdasági válság hatásai miatt kudarcba fulladt pályázat után a 2024-es nyári olimpiára is szeretne pályázni Róma.
Sportpolitika: Az olimpia érdekében "összenő" egymással a softball és a baseball
Egyesíti lobbi erejét a baseball és a softball irányító testülete - cél az olimpiai programba történő visszakerülés.
Fallabdázás: A világelső flash-mobbal nyomul az olimpiai szereplésért - videó
Javában zajlik a sportági lobbi a 2020-as nyári olimpia kapcsán - a NOB jövő ősszel dönt az új sportágak felvételéről.
Nyári olimpiák: Jövő tavasszal szemlézik a 2020-as játékokra pályázó városokat
A nyolc év múlva sorra kerülő ötkarikás eseményért Madrid, Tokió és Isztambul verseng.
Olimpia 2020: Megvan a tokiói pályázat hivatalos mottója
A 2020-as olimpia megrendezésére pályázó Tokió vezetői csütörtökön nyilvánosságra hozták a játékok tervezett mottóját.
Olimpia 2020: Kilencszeres olimpiai bajnok az isztambuli pályázat mellett
Mark Spitz az első nemzetközi sport sztár, aki egyértelműen a 2020-as isztambuli olimpia mellett foglalt állást.
Olimpia 2020: Bakit és Dohát kigolyózták a pályázók közül
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerdán három városra szűkítette a 2020-as nyári olimpiáért versenyt futó városok körét.