A franc se volt kíváncsi egy újabb spanyol győzelemre

Spanyolország soha nem bukta el a második meccsét a világbajnokságokon, pedig 13-szor próbálkozott. Ki gondolta volna, hogy címvédőként sikerül neki?

Soha nem tudott simán kiesni a spanyol válogatott a világbajnokságokon, egy középszerű drámaíró bármelyik kudarcából sikeres forgatókönyvet kreálhatott. Szinte mindig volt miért sajnálni az együttest, valahogy az utolsó láncszemet soha nem tudta felfűzni és rendre szimpatikus vesztesként távozott. A spanyol csapat 1978 óta mindig kvalifikálta magát az aktuális vb-re és a 2006-ig rendezett nyolc viadalon mindössze kétszer szenvedett vereséget az utolsó meccsén a rendes játékidőben. 1994-ben az olaszok elleni negyeddöntőben Roberto Baggio a 90. percben küldte haza a spanyolokat, míg 2006-ban a nyolcaddöntőben Franciaország 3-1-re verte őket. 1982-ben a középdöntőben zárt Spanyolország, Anglia ellen 0-0-ra végzett, 1986-ban és 2002-ben 11-esekkel bukta el a negyeddöntőt, míg 1990-ben hosszabbításban kapott ki a nyolcaddöntőben Jugoszláviától. Kétszer sikerült a győzelem ellenére kiesni, 1978-ban a svédek elleni 1-0-nak nem volt jelentősége, míg 1998-ban könnyek között verte 6-1-re Bulgáriát.

A felsorolt meccsek közül bármelyik színházban teltházzal futna az a darab, amit a koreaiak elleni kiesés ihletett: két szabályos gólt vettek el a spanyoloktól, akiket végül büntetőkkel kényszerített térdre a házigazda és Gandúr játékvezető. A bolgárok elleni 6-1-es siker is bestseller lenne, már 4-1-nél könnyezett a teljes a csapat a pályán, hiszen a csoport másik meccsén, Paraguay Nigériát verte és ezzel okafogyottá tette a spanyol gólparádét.

Drámák ide vagy oda, olyan viszont egyszer sem fordult elő, hogy pont nélkül álljon két mérkőzést követően. Ahhoz világbajnokságot kellett nyernie és címvédőként nekifutni a viadalnak. Az elmúlt hat évben két Eb-t és egy vb-t nyert az alakulat, naná, hogy jóllakottnak tűnt a Vörös Fúria. A játékosok arcán, mozdulatain, hozzáállásán látszott, annyi kedvük volt futballozni, mint gyerekként strandolás helyett füvet nyírni nagypapáék telkén. Hiába fogadkoztak a hollandok elleni 5-1-es vereséget követően, inkább csak magukat nyugtatták, olyanok voltak, mint a rommá vert bokszoló, aki még egy menetet érez magában, holott már régen bedobták a törölközőt. Chile ellen ott folytatták, ahol a hollandok ellen abbahagyták, az első percben azonnal két gólt kaphattak volna. Már akkor látszott, ebből nemhogy címvédés, de továbbjutás sem lesz.

Éppen ezért most szó sincs könnyekről, senki sem beszél szimpatikus vesztesről. A semleges drukkerek zöme elégedetten nyugtázta a kudarcot, helyre állt a világ rendje, a franc se volt kíváncsi egy újabb spanyol diadalra.

Piszkos Fred vicces volt, a brazil nevetséges

Évek múltán majd így emlegetik a 2014-es vb nyitómeccsét: jaaa, amikor kamu tizivel nyertek a brazilok?! Már emlékszem.

Látták mi történt, amikor Fred atomjaira hullott és kiült az arcára méltatlankodás a horvátok 16-osán belül? Corluka lépett a képbe és megszerezte a labdát. Persze ki emlékszik már erre? Nem volt jelentősége, mert a japán bíró megkajálta a brazil csatár komikus alakítását és 11-essel díjazta. Corluka szerepe akkor domborodott volna ki, ha Lovren, aki szilárd bástyaként magasodott Fred mögött, mondjuk hagyja a fenébe a brazil csatárt. Ha nem zár mögötte szorosan, nem érinti meg őt, csak tessék-lássék módon biztosít. Fred akkor is rosszul veszi át a labdát, ami ugyanúgy felpattan előtte és a jobbról érkező Corluka minden bizonnyal könnyűszerrel eltakarítja az útból. Lovrennek az volt a veszte, hogy azt csinálta, amit tanítanak, szorosan fogta emberét. Corluka szintén remekelt a darabban, azonnal besegített társának, na de egyikük sem alakított akkorát, mint Fred. A 30 éves brazil mozdulatában hosszú évek rutinja csillant fel. Nem csak fenékre huppant, de azonnal jelezte a bírónak, hogy hééé, engem itt bántanak, azonnal védjen meg, fújjon csak bele a sípjába, mert itthon vagyok, nekem ez jár. Nisimura Juicsi belenézett Fred riadt szemébe és azt gondolta, igaza van ennek a srácnak, Brazíliában vagyunk, 1-1-re állunk, mi bajom lehet, ha a vendéglátók hóna alá nyúlok? Mire a gondolat végére ért belefújt a sípjába és eldöntötte a meccset.

Amikor Brazília utoljára nyitómeccset játszott világbajnokságon, Ronaldo és Bebeto volt a válogatott két csatára. 1998-ban nem házigazdáé, hanem a címvédőé volt az első meccs, és a skótok ellen 2-1-re nyertek a brazilok. Talán nem nagy kockázat kijelenteni, Ronaldóra és Bebetóra örökre emlékezni fogunk, de Fred hamarosan a feledés homályába merül. Nem azért, mert eljátszotta a nagy halált a horvátok ellen, ezt nála nagyobb figurák is megtették. Mindössze azért, mert a Fluminense játékosa nem olyan kaliberű brazil csatár, akit érdemes lesz "magunkkal" vinni.

Ráadásul Fredből van jobb, Rejtő Jenő vicces figurája, Piszok Alfréd, vagyis Piszkos Fred. Én inkább őt vittem magammal.

Brazília: remek film az Isten városa, megtekintésre javaslom.

Horvátország: Cseh Tamás dala, a Horváthország, amiben az ex-szerelmek kérdéskört boncolgatja a 2009-ben elhunyt énekes.

Isten városa

Horváthország

Ott voltam, amikor Maradona elbűvölte Újpestet

Milyen színvonal lehetett azon a világbajnokságon, ahol egy 38 éves csatár jelentette a legnagyobb sztorit? Ahol a döntőben az év aranylabdása nem merte elvállalni a 11-est, mert szorította a lábát a cipő? Ahol egy olyan támadó lett a gólkirály, akiről a vb előtt semmit sem tudtunk és utána a feledés homályába merült? Ahol az ezüstérmes gólátlaga nem érte el az egyet és ahol a világbajnok csak pontrúgásból talált a hálóba az utolsó három meccsén? Szóval milyen volt az 1990-es vb? A valaha látott legpocsékabb. Még jó, hogy Diego Maradona négy hónappal később Újpesten kárpótolt minket.

Összesen 52 meccset játszottak az 1990-es világbajnokságon és egy kezemen meg tudom számolni, hogy ebből mennyi volt parádés vagy éppen nézhető. Leginkább borzalmasan gyatra és unalmas találkozókat játszottak, talán ez volt az egyetlen olyan vb, amire komplett mérkőzések és csapatok helyett inkább az egészen abszurd alakítások miatt emlékezünk.

Ott volt például Roger Milla, aki előtt "hivatalosan" kalapot emelt a világ, de egymás között megmosolyogtuk. Emberünk 38 éves volt a vb idején, csak a második félidőben küldték pályára, egy mezei futó versenyen célba sem ért volna. Kamerun második csoportmeccsén két gólt rúgott Romániának és attól kezdve az afrikai válogatott valamennyi mérkőzésén pályára parancsolta őt a közönség. A nemzetközi sajtó elnevezte 'Milla apónak', aki a nyolcaddöntőben is duplázott, egyfélidős játékosként majdnem a legjobb négybe vezette az outsider Kamerunt. Röhej.

A vb gólirálya az a Salvatore Schillaci lett, akiről a vb előtt azt sem feltételeztük, hogy pályára lép, hiszen az olasz válogatottban Vialli, Carnevale, Mancini, Baggio és Serena is előtte volt a sorban. A torna előtt egyszer szerepelt a nemzeti csapatban, ugyan milyen esélyei lehettek? Aztán az első csoportmeccsen, Ausztria ellen csereként állt be, megmentette az olaszokat, majd a harmadik mérkőzésen már nem lehetett mellőzni. Ő lett a házigazda első számú csatára, hat góllal zárt, és megnyerte a gólkirályi címet. Azt hittük, új világsztár született, négy hónappal később rettegve vártuk őt, amikor az olasz válogatottal Budapestre érkezett. Felesleges volt, Disztl László "megette" őt, Schillaci pedig eltűnt a süllyesztőben.

Egykori szövetségi kapitányunk, Lothar Matthäus is alakított. Remek teljesítményt nyújtott a világbajnokságon, de a döntőben rontott a renoméján. Csapata büntetőhöz jutott Argentína ellen, de ő nem merte elvállalni a lövést, mondván felemás cipő van a lábán. Szorította a csuka, nyomta a tét a vállát, ez a kettő pedig elég volt ahhoz, hogy barátját, Brehmét kérje fel a lövésre. Vicces pillanat volt, ahogy a csapatkapitány, a német csapat első számú büntetőlövője a balbekket kérleli. Brehme nem majrézott, tökös lövést küldött kapura, és a labda a jobb alsóban pihent meg. Németország megnyerte a vb-t.

Arról is szólni kell, hogy minden idők leggyengébb argentin válogatottja úgy szerzett ezüstérmet, hogy hét mérkőzésen mindössze öt gólt szerzett. Az is szép volt, ahogy a világbajnok németek a negyeddöntőt, az elődöntőt és a finálét abszolválták, csak pontrúgásokból szereztek gólt - a csehek ellen Matthäus még bátran bevágta a büntetőt, az angolok ellen Brehme szabadrúgásból talált be, majd 11-es párbaj döntött és a finálét már kiveséztük.

Maradona is ott volt a vb-n és nem lennék igazságos, ha elhallgatnám: a brazilok elleni nyolcaddöntőben olyan gólpasszt adott, amilyet csak ő tudott. Némileg az 1986-os vb-t idézte, átcselezte magát az ellenfél erdején, de ezúttal nem ő fejezte be az akciót. Kiugratta haverját, Caniggiát, aki hazaküldte a brazilokat.

Ja, és a lényeg. A döntő után négy hónappal az Újpest a Napolival találkozott a BEK-ben, ami azt jelentette, hogy Maradona Budapestre érkezik. Őrület övezte a találkozót, először játszott Magyarországon a világ akkori futballkirálya. Ott voltam a lelátón és legközelebb az első randimon éltem át hasonló izgalmat - képzelem mit szólt volna a lány, ha elárulom neki a csók után... Na mindegy, ülünk a lelátón, a régi Megyeri úti stadionban egy rácsos folyosón futottak ki a csapatok. Jön a Napoli, Maradonát keressük, de ő sehol. Számoljuk a játékosokat, tízen szaladnak a gyepre, kezdődik a bemelegítés. Az Újpest már kinn van, tapsot kap a csapat, ám Véberek is tudják, ezúttal nem ők a főszereplők. Pár perc és felbukkan Maradona. Olyan kényelmesen sétál a játékoskijáróban, mintha nem is futballpályára, csak a strandra tartana. Nem sürgős neki, mi pedig tudjuk kire várunk. Kilép a salakra és egy pillanatra elhalkul a stadion. Pár lépés a gyep, felszökken, labda repül felé. Maradona terpeszbe vágja magát, jobb vállal visszaküldi és elkezdenek passzolgatni. Mármint vállal, terpeszállásban. A stadion elájul, tapintható a bűvölet, Maradona megigézte Újpestet. A sokadik vállpassz után Maradona leveszi a "zsugát" és lábbal is "bizonyít". Lassan felfogjuk, hogy kit és mit látunk, magunkhoz térünk. Egymásra néznek az emberek, fújunk egyet, ezt is megéltük. A meccsről nincs emlékem, mert végig őt néztem. Nem érdekelt hol van a labda, hol megy a küzdelem, 90 percen át Maradonát figyeltem. Ha a félpályánál csípőre tett kézzel lebzselt és az Újpest támadott, akkor simán lemaradtam volna a lilák góljáról. A Napoli 2-0-ra nyert, és továbbjutott. Maradona végig játszott, és amíg a pályára egyedül érkezett, addig onnan már hatalmas tömegben távozott. Igyekeztem rajta tartani a szemem, majd kisétált az életünkből.

Újpest-Napoli 0-2

Üdvözlet Mexikóból, hat gólnál dobd ki a tévét!

Ha bemásztunk a füves a pályára, félszemmel a zord és mogorva pályagondnokot figyeltük. Nem tűrte, ha ott játszottunk. Borzalmas fazon volt, alábecsültük, mert svájcisapkát, barna hálós pólót és szürke melós gatyát hordott, közben meg baromi gyorsan futott, sokszor megkergetett minket. Tökéletesen illett a szocreál tájleírásba, szerintem tenyésztették őket és az ország minden zugába küldtek belőlük. 1986. június 2-án is bemásztunk a füvesre, de kivételesen nem zavarta. Jó kedve volt, este játszották a magyar-szovjet meccset a mexikói vb-n, derűsen ránk köszönt a traktorjáról. Másnap a pálya közelébe se mertünk menni.

Előre lejátszottuk a magyar-szovjet meccset a haverokkal. Gombfociban, lábtengóban, kispályán, nagypályán, egy kapura és az utcán két-két tégla között. Rúgtunk 11-eseket, de csak az játszhatott, aki legalább hat nevet tudott a szovjet csapatból. Azért kellett hat, mert ha öt lövésből nem dőlt el a párbaj, akkor nem rúghatott újra Belanov. A magyar neveket nem kérdeztük, alapvetés volt a 22-es keret, anélkül pályára sem léphettél. Ahány játék, annyi eredmény, de nem emlékszem, hogy bármelyik is 6-0-s szovjet sikerrel zárult volna. Nem tudtuk szimulálni azt a borzalmat, szerintem tippként sem merült fel.

A tippről jut eszembe. Az a jelenet megvan, amikor a '6:3, avagy játszd újra Tutti' című filmben Eperjes Károly visszamegy az időben és tippeket kér a hallgatóktól az 1953-as angol-magyar előtt? Záporoznak az eredmények, de senki sem mond 6:3-at. Vajon hányan tippelnének 0-6-ot, ha visszarepülnénk a magyar-szovjethez? Nagyjából senki. A fiatalabbak kedvéért: a szovjetek hatgólos győzelme, akkora meglepetés volt, mint néhány hete a Bayern-Real 0-4. Nem túlzás, a félidő Mexikóban és Münchenben is 0-3 volt, ráadásul a csapatok aktuális ereje is megegyezett. A magyar válogatott 1985-ben Európa legjobb csapata volt, csakúgy mint tavaly a Bayern. A szovjetek a friss KEK-győztes, Dinamo Kijevre épültek, olyan pazar nevek alkották, mint a mostani Realt. A meccs képe is passzol, Bayern pont úgy kóborolt az első félidőben, mint a magyar válogatott Irapuatóban.

Több játékossal beszéltem az akkori magyar csapatból, legutóbb Nagy Antallal és Andrusch Józseffel, de a mexikói rejtélyt nem fejtettük meg. Engem leginkább az érdekel, hogy mi hangzott el a szünetben. Hogyan reagált a szakmai stáb az öltözőben a háromgólos hátrányra és a totális zavarra? Esterházy Márton mesélte, hogy Mezey György szövetségi kapitány tanácstalan volt, azt mondta a játékosoknak, menjetek ki és csináljatok valamit. Ők meg tanakodtak. Védjük le a 0-3-at vagy próbáljunk szépíteni? A fejetlenség további három gólt szült a második félidőben.

A magyar válogatott három vb-meccsének összefoglalója

Emlékszem a hazai reakciókra. Egy fazon kidobta a tévéjét a tizedikről, egy másik felpofozta az asszonyt, és volt olyan, aki másnap bevágta az anyóst az idősek otthonába. Otthon apám 0-2-nél a teraszon keresett békét, és mit látott? A szomszéd békésen locsolta a virágait. Nem nézed a meccset? - kérdezte tőle feldúltan. Áh, az első öt percben nem történik semmi - jött a higgadt válasz. Semmi? Már 2-0-ra vezetnek az oroszok! Erre a szomszéd eldobta a slagot, ami "önjáró üzemmódba" kapcsolt, addig kígyózott, amíg a vízsugár átlőtt a teraszunkra és telibe vágta apámat. Másnap az egyik lapban ez volt a cím: "Hidegzuhany egy forró stadionban" - apám értette a viccet, de nem szerette.

Mi napokig nem másztunk be a füves pályára, inkább előre köszöntünk a gondnoknak. Nem kerestük a bajt, a földesen fociztunk, és nem foglalkoztunk a magyar válogatott maradék két mérkőzésével. Nem tippeltünk, nem szimuláltuk. A magyar csapat lejátszotta, Kanadát 2-0-ra verte, Franciaországtól 3-0-ra kikapott és kiesett a világbajnokságról. Engem Argentína és Spanyolország kárpótolt, Détári helyett Maradona és Butragueno lett a hősöm, de számomra mégsem ez volt a vb sztorija. Magyar idő szerint este nyolckor és éjfélkor kezdődtek a meccsek, apám pedig kidumálta anyámnál, hogy fennmaradhassak. 1986 nyarán én voltam a legmenőbb tízéves a környéken.

Címkék:

Amikor Maradonát kivégezték Széplakon

Apám egész nap tiszta ideg volt, mert szellemképes volt a tévé a társalgóban. A balatonszéplaki SZOT-üdülőben mindenre felkészültek, csak az 1982-es labdarúgó-világbajnokságra nem. Amíg június 18-án minden normális család a strandon burkolta a lángost, addig mi junoszt tévét kerestünk a déli parton a magyar-argentin meccs miatt. A sokadik Keravill után anyámban először merült fel a válás gondolata, persze évekkel később már boldogan nézte az Izaurát az orosz tévécsodán.

Egyetlen erős kép él bennem az 1982-es vb-ről. Széplakon nyaralunk, apám hiába vesződik a frissen vásárolt junoszt tévé szoba-antennájával, ezért átsétálunk a társalgóba. Aki valaha nyaralt SZOT-üdülőben megerősítheti, időben kellett érkezni a tévészobába, különben csak a hátsó sorból nézhetted a Derricket - vagy jelen esetben a magyar-argentint. Apám tett néhány megjegyzést azokra, akik az asszonyt is hozták, hiszen nélkülük ideálisabb helyen ült volna, majd viszonylagos nyugalomban megnéztük, ahogy Maradonáék 4-1-re nyertek. Legalábbis én így emlékszem.

Mert apám szerint ő már órákkal a kezdés előtt a tévészobában sörözött a frissen megismert nyaralókkal. Az esélyeket latolgatták, amikor én, játékpisztollyal a kezemben berontottam. Ránk törtél és azt kiabáltad, hogy körbe vagytok véve, mesélte, és hozzátette, a junosztot nem Széplakon, hanem két évvel később, Hajdúszoboszlón vettük, amikor a franciák Eb-t nyertek. Passz.

Tudom, hogy az 1982-es vb-ről a többségnek Paolo Rossi, a zseniális brazilok és Harald Schumacher brutális akciója ugrik be először, de nekem másért fontos a torna. Számomra Maradona, egy brazil playboy-szélső és Tardelli gólöröme a jelenti a spanyolországi viadalt. Róluk mesélek:

Maradona

Argentína címvédőként érkezett a vb-re, a belgák elleni nyitómeccsen kilencen ott voltak a kezdőcsapatban az 1978-as győzőkből, csupán két ifjú klasszis, Diego Maradona és Ramón Diaz tudott helyet követelni magának. Habár látszólag nem gyengült, hanem erősödött Cesar Luis Menotti együttese, a pályán ebből semmit sem láttunk viszont. Maradona három dologgal keltett figyelmet: két gólt rúgott Magyarországnak, Claudio Gentile kivégezte őt a középdöntőben, majd csúnyán letalpalta Batistát. Maradona ezen a vb-n még nem kapott védelmet a játékvezetőktől, Gentile manapság kábé tíz percig lenne pályán, ha ugyanazt művelné Messivel, amit akkoriban megengedhetett magának. A brazilok elleni meccsen Maradona a végét járta, elpattant nála a húr és talpalással vezette le a feszültséget. Készült egy fotó róla, amikor a piros lap után lesétál a pályáról és Tarantini "támogatja", ez az egyik kedvenc képem a tornáról.

Eder

Azt tartják az 1982-es vb-n szerepelt brazil válogatottról, hogy minden idők legjobb olyan csapata, amely nem nyert aranyérmet. Nehéz vitatkozni vele. Művészi módon, gyönyörűen, egyérintős játékkal tették-vették a labdát, és amikor az ellenfél már ott is befordult, ahol nincsen sarok, akkor a brazilok ritmust váltottak és parádés gólt szereztek. Elsősorban Zicót, Socratest, Falcaót és Cerezót szokták kiemelni abból a csapatból, de én leginkább a balszélsőre, Ederre emlékszem. Elképesztő bal lába volt, olyan csavart labdákat küldött kapura, hogy a kapusuk felriadtak álmukban. Nem volt kifejezetten gyors, viszont a szurkolók "Ágyúnak" becézték, amihez nem kell kommentár. Playboy-szélsőnek is nevezték, mert Brazíliában rendkívül népszerű volt a hölgyek körében. A szovjeteknek és a skótoknak olyan gólt rúgott, amit azóta sem láttam, mindkét esetben mozdulni sem tudtak a kapusok. Aztán Argentína ellen olyan szabadrúgást zúdított kapura, hogy kábé az utcáról jött vissza a labda, végül Zico váltotta gólra. Eder egyébként 1986 márciusában ott ült a Népstadion kispadján, amikor Magyarország 3-0-ra verte Brazíliát...

Eder gólja a szovjetek ellen

Eder gólja a skótok ellen

Tardelli

Magyarország 2012 júniusában az Európa-bajnokságra készülő Írországot fogadta a Puskás Ferenc Stadionban. A szigetországi gárda szövetségi kapitánya, Giovanni Trapattoni volt, segédjeként pedig az 1982-es vb sztárját, Marco Tardellit üdvözölhettük. Mármint üdvözöltük volna, mert a meccset követő sajtótájékoztatón kevesen ismerték őt fel. Trapattoni javában értékelte az eredményt, amikor Tardelli besétált és mázlimra mellettem foglalt helyet. Leült, keresztbe tette a lábát és nyomkodni kezdte a telefonját, én pedig felidéztem magamban a "közös" emlékeinket. Az NSZK elleni döntőben szerzett gólját, a Heysel-tragédiát, amikor az 1985-ös BEK-döntő előtt megpróbálta megnyugtatni a szurkolókat, és a mexikói vb-t, ahol Enzo Bearzot képes volt őt végig kispadon tartani. Újságíróként szigorúan tilos autogramot kérni, de én tojtam a protokollra, elé toltam egy papírt és így lettem büszke tulajdonosa Tardelli kézjegyének. Az NSZK elleni gólöröméről azt tartják, hogy minden idők egyik legnagyobb futballextázisa. Nos, volt mit ünnepelnie, Olaszország 1982-ben világbajnok lett, én pedig kaptam a szobámba egy junosztot...

Tardelli gólja és öröme

Első szerelem, Argentína

Nyolcéves lehettem, meccsre mentünk apámmal. Már nem emlékszem hova, de megengedte, hogy elöl üljek a Skodában, úgyhogy szerintem a Dózsa játszott valakivel. Nem hozott lázba, mert épp belezúgtam Argentínába. Megkaptam gombfociban a 78-as csapatot és másról sem tudtam beszélni. Miért nem keltettél fel 78-ban a meccsekre? - kérdeztem tőle és a válasza tökéletesen jelzi, hogy milyen viszonyban áll a humorral. Mit hülyéskedsz?! Kétéves voltál, inkább ülj rendesen!

Az Argentína-Magyarország találkozó 1978. június 2-án, magyar idő szerint éjjel, fél egykor kezdődött és ismerek egy házaspárt, amelynek június 1-jén, szombaton volt az esküvője. Mesélték, hogy minden a tervek szerint alakult, vacsora után jött a menyasszonytánc, érkezett a pótmenyasszony, majd éjfélkor bekapcsolták a tévét és megnézték a meccset. Én nem mentem volna nászútra a vereség után - mondtam nekik, de ők elmentek és a mai napig boldogan élnek. Egy tanárnőm arról mesélt, hogy a vb előtt Zico volt a kedvence, de aztán menthetetlenül belezúgott Rob Rensenbrinkbe és a holland sztár képeivel tapétázta ki a szobáját. Kibőgte a lelkét, amikor a döntő 90. percében, 1-1-nél, Rensenbrink a kapufát találta el.

Habár apám tényleg nem keltett fel a meccsekre, de nekem is van személyes sztorim a vb-ről: beszélhettem az akkori szövetségi kapitánnyal, Baróti Lajossal. Róla többek között azt kell tudni, hogy négy vb-n irányította a magyar válogatottat, 1958-ban, 1962-ben, 1966-ban és 1978-ban vezette a csapatot. Gyakorlatilag az összes magyar futballsztárral dolgozhatott, hiszen Bozsikkal kezdte, Alberttel folytatta és Nyilasival zárta kapitányi karrierjét, vagyis átfogta a legsikeresebb időszakot. Lajos bácsi 2000 augusztusában ünnepelte 86. születésnapját és ebből az alkalomból egy mini, telefontos interjút készíthettem vele. Sok mindent mesélt, de engem leginkább a 78-as vb-hez fűződő viszonya érdekelt. Megkérdeztem tőle, hogy melyik volt a kedvenc vb-csapata és nagyon meglepett a válasza. Azt mondta, óriásokkal dolgozhatott, többek között Bozsikot, Grosicsot, Tichyt, Mészölyt, Albertet és Farkast is irányíthatta, de a 78-as csapat volt a kedvence és az a kudarc fájt neki a leginkább. Elmesélte a sok balszerencsés előzményt, Váradi sérülését, Fazekas és Törőcsik párjának áruházi lopását, valamint Bozsik József halálát, aki közvetlenül a vb előtt hunyt el. Az sem segített, hogy történetünk legnehezebb csoportjába kerültünk, hiszen Argentínával, Olaszországgal és Franciaországgal kellett játszani, ennek ellenére a vb előtt nem számítottunk esélytelennek. Baróti 2005 decemberében hunyt el, a mai napig örülök, hogy beszélhettem vele, azt viszont bánom, hogy nem személyesen sikerült.

A vb-t Argentína nyerte, miután a döntőben 3-1-re verte Hollandiát, a bronzérmet pedig a brazilok nyakába akasztották. Zárásként, abszolút szubjektív alapon, íme a Top5 Argentína, nekem ezt jelenti a 78-as vb:

5. Amikor Brazília megmenekült

Brazília borzalmasan kezdte a vb-t, első meccsén 1-1-re zárt Svédországgal, majd gól nélküli döntetlenre végzett Spanyolországgal. Utóbbi kizárólag a hispánok csatárának, Julio Cardenosának köszönhető, aki a világbajnokságok történetének legnagyobb helyzetét puskázta el. A Betis akkori támadója öt méterről lőhetett, és a gólvonalon mindössze a brazilok védőjével, Amarallal állt szemben, mert Leao kapus messze kifutott. Cardenosa bárhova lőhette volna a labdát, de végül Amaral lábát találta el. Ha Brazília elbukja azt a meccset, akkor aligha jut tovább a csoportból. Cardenosa további karrierjében mély nyomot hagyott az a hiba, Spanyolországban mindenhol az orra alá dörgölték...

4. Nelinho gólja

Számos pazar gól született a vb-n, de nekem Nelinhóé a kedvencem. A brazilok jobb hátvédje az olaszok elleni bronzmeccsen jobbról lőtt kapura és a labda olyan ívet írt le, hogy még éppen kikerülte a vetődő Zoff kezét, majd a hosszú sarokba vágódott. Szegény olasz kapus nem csak ekkor, hanem pár nappal korábban, a hollandok ellen is bődületes nagy gólt kapott, akkor Arie Haan szomorította. Nelinho ma már 63 éves, gólja a vb-k történetének egyik leghíresebb találata.

3. Trainspotting

Skócia futballtörténetének leghíresebb gólját Archie Gemmill lőtte a hollandok ellen az 1978-as vb-n. Ez a találat annyira fontos, hogy még a Trainspotting című filmben is helyet kapott. "Utoljára akkor élveztem ekkorát, amikor Gemmill gólt lőtt a hollandoknak 1978-ban" - mondja a filmben egy szexuális aktus zárásaként a főhős, Renton. Gemmill tényleg nagy gólt lőtt, és abszolút illeszkedik a skót történelembe, mert semmire sem mentek vele. Habár 3-2-re nyertek a hollandok ellen, nem jutottak tovább a csoportból. Az alábbi videón Gemmill nyilatkozik, a Trainspottingról kérdezik és a gólját is megcsodálhatjuk.

2. Rensenbrink kapufája

Az Argentína-Hollandia döntő 90. percében, 1-1-es állásnál, Rob Rensenbrink a kapufát találta el. Ártatlan szituációnak tűnt, egy holland felívelés nem sok vizet zavart az argentinok 16-osán belül, majd váratlanul feltűnt Rensenbrink és az alapvonal közeléből kapura küldte a labdát, ami a kapufán csattant. Sorsdöntő pillanat volt, nem sokkal később a bíró lefújta a meccset és hosszabbítás következett. A ráadásban Argentína két gólt szerzett, 3-1-re nyert, és először lett világbajnok. Hollandia azóta sem nyert aranyérmet...

1. Ha Nagy Laci befejeli...

A sokat emlegetett argentin-magyar meccs második félidejében egy jobbról belőtt labdát Nagy László a rövid saroknál a kapu mellé fejelt. Ekkor 1-1-re állt a mérkőzés, vagyis megszerezhettük volna a vezetést. Talán teljesen átírta volna a magyar válogatott vb-produkcióját, ha Nagy Laci gólt szerez, talán nem állítják ki Törőcsiket és Nyilasit és talán továbbjutunk a csoportból. Talán, talán, talán...

Mezey ne menjen a napra és öngólnál hívjunk rendőrt!

Valamit kezdeni kell az 1954-es berni világbajnoki döntő eredményével, mert nincs még egy olyan 3:2-es vereségünk, ami inkább 4:3 ide. Vagy akármennyi, de ide. Persze, ha itt tartunk, Tichy Lajos gólját is megadhatták volna 1962-ben, Bicskei Bertalan védhette volna Ralf Edström fejesét 1973-ban, és tényleg nem kérek lehetetlent, ha azt mondom, Jan Ceulemanst bárki lezúzhatta volna 1982-ben. Kicsit átírom a történelmet.

1982-es világbajnokság

A tények: A magyar válogatott rekorddal kezdi a spanyolországi vb-t, 10-1-re veri El Salvadort, majd kikap Argentínától, zárásként pedig 1-1-re végez Belgiummal. Mészöly Kálmán válogatottja nem jut tovább a csoportból, de emelt fővel távozik.

A fikció: Talán az 1982-es világbajnokság volt az egyetlen olyan viadal, ahol nem érhette túl nagy kritika a magyar válogatottat. Láttam már nagyobb futballtragédiát annál, mint amikor kikapsz a vb-címvédőtől és ikszelsz az Eb-ezüstérmessel. Persze, simán bele tudnék kötni és bele is fogok, de amíg az 1954-es kudarc kábé forradalomba torkolt, addig a 82-es kieséssel kocsmai bunyót sem lehetne provokálni. Ráadásul az akkori szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán évtizedekkel megelőzött engem, amikor bevallotta, hibázott az argentinok ellen, túl sok védőt pakolt a kezdőcsapatba és ha tehetné, bizony másképp döntene. Elképzelem Mészölyt, ahogy a meccsnap reggelén Rab Tibi vagy Müller Sanyi játékán agyal és egyszercsak üzenetet kap a jövőből: "Kálmán, a büdös Úristenit! Eszednél vagy?! Én értem, hogy Maradona és az argentinok jönnek, de tényleg hét védővel akarsz felállni? Szedd már össze magad! Hidd el nekem, amit négy védő nem old meg, azt hét sem fogja, nem beszélve arról, hogy most rúgtunk egy tízest Salvadornak, fütyül a kémény, hasít a mozdony, ne fojtsd le a csapatot! Utóirat: 13 év múlva Izlandon találkozni fogsz egy kamionsofőrrel, próbáld meg nem lefejelni." Mészöly hétvédős (Martos, Bálint, Garaba, Tóth J., Sallai, Rab, Varga J.) taktikája csődöt mondott, 4-1-re kikaptunk, de nem volt veszve semmi, mert a belgák ellen egy győzelemmel továbbjuthattunk volna. Nem is álltunk messze a sikertől, vezettünk, jobban játszottunk, több helyzetünk volt, ám a végjátékban mintha megidéztük volna a korábbi kudarcokat: sorozatos hibák, potyagóllal terhelve. Leginkább a 76. perc eseménye bánt, amikor Jan Ceulemans a saját térfelén labdát kap és meglódul a jobb oldalon. Egy ideális világban az arra járó magyar biztosan lerántaná, gáncsolná, felrúgná, eltérítené, meghúzná a haját, szóval bármi olyat megtenne, aminek semmi köze a labdarúgáshoz, viszont baromi hasznos az ilyen meglóduló figurákkal szemben. Eközben a való világban Ceulemans már a 16-osunkon belül jár, három magyar sem tudja megállítani, átadása után Czerniatynski kapura küldi élete legsutább lövését, és nem is mesélem tovább, inkább hálát adok a Belgának, hogy a belgákról már nem Ceulemans és Czerniatynski jut eszembe... (leginkább a Stella Artois jut eszembe, de ez most mellékszál).

1986-os világbajnokság

A tények: A magyar válogatott 6-0-kikap Szovjetunótól és 3-0-ra Franciaországtól, közben 2-0-ra veri Kanadát a mexikói vb-n. Nem jutunk tovább a csoportból, a kudarcról könyvek születnek, de igazából 28 éve keressük a felelősöket és a hiteles válaszokat a miértekre.

A fikció: Az megvan, hogy amíg Détáriék nap, mint nap délben, 40 fokban edzettek a mexikói forróságban (plusz tengerszint feletti magasságok), addig Platini, Maradona és Zico, vagyis a vb sztárjai rendszeresen a pálmák alatt hűsöltek vagy éppen légkondis bárokban söröztek? Nem mondom, hogy utóbbi a siker titka, azt viszont igen, hogy az előbbi a kudarcé. A mexikói klímához ugyanis nem lehet pár hét alatt hozzászokni, csak 90 percig elviselni. Legalábbis futballpályán. Szóval, amíg Mezey György heteken át megpróbált született mexikóit varázsolni játékosokból, addig a többi szövetségi kapitány a napra sem engedte ki övéit, csak az esti órákban terhelte őket. Persze a folyamatos déli edzések hatásosak voltak, csak éppen nem a kívánt eredményt produkálták. A teljes magyar csapat lemerült, jártányi ereje sem maradt a vb nyitányán - láttuk, négy perc után 2-0-ra égtünk a szovjetek ellen. A túledzettség fogalma akkoriban nem létezett, ma viszont már tudjuk, Détáriék a szindróma valamennyi tünetét egyszerre produkálták. Úgy tudom, az NSZK szövetségi kapitánya, Franz Beckenbauer üzent Mezeynek, hogy ne edzenek délben, mert kinyírja a csapatot, de süket fülekre talált - az eredmény finoman jelzi kinek volt igaza, mi negyedóra alatt kiestünk, az NSZK ezüstérmet szerzett. Szóval Mexikó kapcsán két dolgot írnék át, a felkészülést és a sérült Nyilasi Tibor esetét. Őt annak ellenére is kivittem volna a vb-re, ha mankóval és tolószékkel közlekedik, jelenléte, habitusa és a csapatban betöltött szerepe legalább olyan fontos lett volna, mint az argentinoknak Maradonáé, vagy a franciáknak Platinié. Amíg azonban Mészöly 1982-ben belátta, hogy hibázott az argentinok ellen, addig Mezey azóta sem tette fel a kezét, hogy 'Uraim, oké, ebben és ebben bakot lőttem, ma már másképp csinálnám', helyette a játékosok vitték el a balhét. Habár fikciót írtam a bekezdés elejére, de képtelen vagyok pluszba húzni a mexikói vb-t. Pláne délben, ilyen melegben...

1998-as világbajnokság

A tények: a magyar válogatott utolsó vb-selejtezőjén egy finn öngólnak köszönhetően 1-1-re végez Helsinkiben és második helyen zár csoportjában. Csank János együttese a pótselejtezőn Jugoszláviával találkozik, Budapesten 7-1-re, Belgrádban 5-0-ra kikap, és nem jut ki a franciaországi vb-re.

A fikció: Ha nem láttam ezerszer azt a finnországi öngólt, akkor egyszer sem, de mégsem tudnám pontosan felidézni. Addig megvagyok, hogy balról ívelünk be szögletet, a rövidnél tovább csúsztatjuk a labdát és aztán kitör a Benny Hill show. Utoljára három (!) finn ér a labdához, majd Faragó Ricsi gólt üvölt. Sok gólt ünnepeltem már életemben, pontosan tudom a lélektanát, de ez volt az első, ami röhögésbe torkolt. Örültem, felfogtam mi történt, ám úgy éltem meg, mint egy lassan felvezetett vicc zseniális poénját. Mint amikor a Gyalog galoppban kihívják a rendőröket Arthur királyra. Nem csak a gól története, hanem a hatása is groteszk, hiszen a szerzőjének csak látszólag jelentett dicsőséget, valójában jókora tragédiát okozott. Ha nincs az a gól, akkor nem játszunk a jugókkal, nem kapunk 12 gólt. Szóval, ha átírhatnám a történetet, akkor köszi, de nem kérném az öngólt és ezzel nem csak magunkat, hanem finneket is megkímélem. Nem értem a játékvezetőt sem, ha valamire, akkor arra az öngólra pontosan illik a komolytalan játék. Ennél az sem súlyosabb, ha a gólvonalon megállítom a labdát és négykézláb befejelem. A helyében nem adtam volna meg, rászóltam volna Keresztúrira, hogy adja be újra a szögletet, mert kicsit elkalandoztam, és olyat láttam, ami nyilván nem történt meg. Sőt, sárgát adtam volna a finneknek, hogy mit hülyéskednek, ez komoly vb-meccs. Ha nem tetszik, menjenek ralizni vagy síugrani. Közvetett szabadrúgás az ötösről nekünk, vagy kifelé a finneknek, mert Halmai nem tűrte be a mezét, de semmiféleképpen sem gól. Mondjuk, ha én vezetem a meccset, akkor még mindig a 16-oson belül fetrengek a röhögéstől. Utána lemondtam volna az éves kabarébérletem és jeleztem volna a FIFA-nak, hogy a jövőben kizárólag Finnországba küldjenek meccset vezetni, mert imádom a humorukat.

Pelé örüljön, mert Albert lenyomta volna

Valamit kezdeni kell az 1954-es berni világbajnoki döntő eredményével, mert nincs még egy olyan 3:2-es vereségünk, ami inkább 4:3 ide. Vagy akármennyi, de ide. Persze, ha itt tartunk, Tichy Lajos gólját is megadhatták volna 1962-ben, Bicskei Bertalan védhette volna Ralf Edström fejesét 1973-ban, és tényleg nem kérek lehetetlent, ha azt mondom, Jan Ceulemanst bárki lezúzhatta volna 1982-ben. Kicsit átírom a történelmet.

1970-es világbajnokság

A tények: A magyar válogatott 1969. december 3-án világbajnoki selejtezőn 4:1-re kikap Csehszlovákiától Marseille-ben és nem jut ki a mexikói vb-re. Először fordul elő, hogy elbukjuk a selejtezőket.

A fikció: Ugyan mit lehetne kezdeni azzal a meccsel, amely a magyar futball fordulópontja, ahonnan a hanyatlást számítják? Talán legjobb a közönség reakciójával kezdeni, mert mindennél pontosabb értékítéletet ad az akkori állapotokról. 1969-ben telt házzal mentek a kettős rangadók (70-80 ezer néző) a Népstadionban, majd december 7-én, négy nappal a csehszlovákok elleni vereséget követően 1000 néző üldögélt a Népstadionban a Honvéd-Fradin... Bezzeg manapság! A hollandoktól kapott nyolcas után sem csappant a nézőszám - ugyanúgy érdektelenségbe torkolt valamennyi bajnoki, mint az amszterdami zakó előtt. Szóval 1969. decemberében a magyar és a csehszlovák válogatott 9-9 ponttal állt csoportjában és semleges helyszínen döntöttek arról, hogy ki utazik Mexikóba. A meccsre kár szót fecsérelni, a csehek a szünetben 1:0-ra vezettek, majd a második félidőben 22 perc alatt további három gólt vágtak. Hiába emlegetnek kapushibákat, képtelenség idealizálni meccset. Szentmihályi Antal nyakába két gólt varrnak, de még akkor sem vagyunk beljebb, ha kettőt levonunk. Azt gondolom, nem a marseille-i meccset kell piszkálni, hanem a fél évvel korábbi, koppenhágai, dánok elleni fellépést kell átírni. Annak is a 37. percénél keresgéljünk, amikor Albert Flórián ütközik Knud Engedal kapussal és súlyosan megsérül. A dán hálóőr olyan brutálisan száll bele, hogy a ferencvárosi klasszis szalag- és porcsérülést szenved. Ezzel gyakorlatilag véget ér a pályafutása, illetve már nem tud azon a szinten játszani, ami 1967-ben Aranylabdát eredményezett. Felteszem, ha nem sérül meg, akkor ott vagyunk a mexikói vb-n. Ha ezt a szálat tovább visszük és a csehek helyett mi utazunk, akkor ismét találkozunk a brazilokkal, akiket 54-ben és 66-ban is elkalapáltunk. Pelé és társai 1970-ben veretlenül nyerték meg a vb-t, talán fogalmuk sincs arról, hogy egy bizonyos Knud Engedalnak köszönhetik...

1974-es világbajnokság

A tények: A magyar válogatott 1973. június 13-án, utolsó világbajnoki-selejtezőjén 3-3-ra végez Svédországgal a Népstadionban és elbukja a vb-részvételt.

A fikció: Ha volt olyan vb-selejtező sorozat, amelyet a magyar válogatott saját magának tett nehézzé és önerőből elbukott, hát az a 74-es. Még utólag is bosszantó feleleveníteni, képzelem milyen lehetett átélni. Ausztria, Svédország és Málta volt az ellenfelünk, ami akkoriban nem okozott álmatlan éjszakákat, ennek ellenére estünk-keltünk. Az osztrákokkal oda-vissza 2-2-re zártunk, míg a mindent eldöntő, svédek elleni budapesti mérkőzésen kétszer is vezettünk. Ha legalább Ausztriában nyertünk volna, akkor Edströmék ellen az iksszel is vb-zünk... Darabokra lehetne szedni azt a magyar-svédet, ezer módon nyerhettünk volna, de ha totál átírhatnám, akkor a kezdő mondat ez lenne: Vajon Illovszky Rudof szövetségi kapitány miért az újonc Bicskei Bertalant jelölte kapusnak a rutinos Géczi István helyett egy sorsdöntő világbajnoki selejtezőre? A kérdés megválaszolatlan marad, az viszont tény, nem ilyen súlyú meccseken szoktak újoncot avatni az edzők... Sajnos a mindent eldöntő találat Bicskeié volt, a harmadik svéd gólnál "elaludt" és maga Ralf Edström lepődött meg a legjobban, amikor a fejéről a kapuba vánszorgott a labda. Nem mondom, hogy Géczivel nyertünk volna, de ha ezen a meccsen változtathatnék, akkor vele kezdődne magyar válogatott összeállítása. Hogy aztán mire mentünk volna a svédek helyén a Cruyff-féle hollandokkal, Uruguayjal és Bulgáriával a vb-n? Az már egy másik történet...

 

1978-as világbajnokság

A tények: A magyar válogatott Argentínával, Olaszországgal és Franciaországgal kerül egy csoportba a vb-n, mindhárom meccsét elbukja, és nem jut a középdöntőbe.

A fikció: Sok emberrel beszélgettem a 78-as vb-ről és egy valami megegyezett. Az argentinok elleni 2-1-es vereség mindenkiben elevenen él, de az olaszok és a franciák elleni pontos eredményre már kevesen emlékeznek. Olyan mintha a 'Csillagok Háborúját' kívülről fújnád, de értetlenül állnál 'A Birodalom Visszavág' és 'A Jedi Visszatér' előtt. Ez számomra azt üzeni, hogy az argentin volt a kulcsmeccs és hiába maradt két lehetőségünk a továbbjutásra, lélekben mindenki feladta a dolgot. Nem csak a szurkolók, a játékosok is. Persze már a felvezetés sem volt ideális, tehát ha lehetne, azon igazítanék. Például nem hagynám, hogy a legjobb formában lévő csatárunk, Várady Béla pályára lépjen egy tét nélküli meccsen, amit műfüves pályán játszottak. A Vasas csatára megsérült, nem szerepelt a vb-n. Jó volna elkerülni, hogy Fazekas László felesége és Törőcsik András barátnője áruházi lopásba keveredjen, mert az az ügy sem lendített a morálon. Persze a legtutibb az lenne, ha nem a házigazdával kerülnénk egy csoportba, vagy ha már igen, akkor ne ellene kezdjük a vb-t, mert kábé áldozati bárányt csináltak a magyar csapatból. De tudják mit? Legyen, jöjjenek az argentinok, akkor viszont azt kérem, hogy a második félidőben, 1-1-nél, Nagy László egy jobbról belőtt labdát a rövid saroknál ne a kapu mellé, hanem a hosszúba fejeljen. Mi lett volna akkor? Egyrészt 2-1-re vezetünk, másrészt talán Törőcsik és Nyilasi is higgadt marad, nem kapnak piros lapot, játszhatnak az olaszok ellen, és talán marad esély a továbbjutásra. Mintha azon a 78-as argentin-magyaron minden ellenünk dolgozott volna. Nem csodálom, hogy a kutya nem emlékszik a Jedi Visszatérre...

Naná, hogy az Aranycsapat nyert 54-ben!

Valamit kezdeni kell az 1954-es berni világbajnoki döntő eredményével, mert nincs még egy olyan 3:2-es vereségünk, ami inkább 4:3 ide. Vagy akármennyi, de ide. Persze, ha itt tartunk, Tichy Lajos gólját is megadhatták volna 1962-ben, Bicskei Bertalan védhette volna Ralf Edström fejesét 1973-ban, és tényleg nem kérek lehetetlent, ha azt mondom, Jan Ceulemanst bárki lezúzhatta volna 1982-ben. Kicsit átírom a történelmet.

1954-es világbajnokság

A tények: A döntőben a magyar válogatott kilenc perc után 2:0-ra vezet, de az NSZK 3:2-re fordít. A 87. percben Puskás Ferenc egyenlít, Ling bíró megadja, Griffiths partjelző lest jelez. A toronymagas favorit, Aranycsapat kikap és csak ezüstéremmel tér haza.

A fikció: Soha nem fogom elfogadni az Aranycsapat berni vereségét. Nagyjából 30 éve rendszeresen szembe jön velem az eredmény és még mindig kételkedem abban, hogy 3:2-re kikaptunk volna az NSZK-tól. Nem voltam ott, csak mesélték. Ez egy igazi gikszer, kétszer kettő öt, zöld az ég és kék a fű, a nyúl viszi a puskát. Jogi úton kéne behajtani a valós eredményt. „A felperes elismeri, hogy kétgólos előnyének tudatában elbízta magát, de megalapozott gyanú szerint ezt a két héttel korábbi, 8:3-as győzelme indokolta. Kérem a végeredmény felülvizsgálását!” Akármi. Tudom, hogy a brazilok is belehaltak az 1950-es kudarcba, a hollandok 74-be és 78-ba, de egyik sem mérhető az Aranycsapat bukásához, mert nincs még egy olyan vb-döntő, ahol a vesztes ennyivel jobb lett volna a világnál. A berni vereségünk olyan rendszerhiba, mint amikor bedöglik a Mercedes, hamis hangot találnak Frank Sinatra lemezén vagy lezúzzák Chuck Norrist. Mint amikor a kitűnő tanuló kettesre felel. Nincs más megoldás, át kell írni az érdemjegyet, a kettest négyesre, jelen esetben a magyar gólok számát: „Az NSZK 3:2-re vezetett, amikor a 87. percben Puskás belőtte a labdát Turek kapujába. Griffiths partjelző azonnal a félpálya felé futott, vagyis jelezte, szó sincs lesről. Ling bíró is megadta a gólt, tehát egyenlített a magyar csapat. A maradék időben új erőre kaptunk, a németek megzavarodtak és Turek – csakúgy mint a második magyar gól előtt – ismét kiejtette a labdát, Czibor újfent jókor volt jó helyen, és a 90. percben 4:3-ra módosította az eredményt. Megnyertük a világbajnokságot.” Elmaradt az 1956-os forradalom, megúsztuk a Kádár-rendszert, csillapodott a politikai elégedetlenség. Csak egy meccs volt, ahol hoztuk a tutit...

1962-es világbajnokság

A tények: A magyar válogatott 1-0-ra kikap Csehszlovákiától a negyeddöntőben. Tichy Lajos érvényes gólt szerez, de nem adják meg. Korai kiesés.

A fikció: Nem mondom, hogy Chilében nyernünk kellett volna, de abban biztos vagyok, hogy többre mentünk volna a döntőben a brazilokkal, mint a csehek. De tudjátok mit? Nekem az is elég, ha a csehek elleni negyeddöntőnket helyre tesszük, mert lenne miből, van hozzá alapanyag. Nem túlzok, ha azt mondom, olyan simának látszott a magyar-győzelem, mint 54-ben a németek ellen. Erre mi történik? Újabb rendszerhiba, 1:0-s vereség, ami még mindig fáj, ha piszkálom. Rögzítsük a tényeket, a csehek kábé egyetlen támadást vezettek és abból gólt szereztek – apró szépséghiba, a 8. percben Scherer lesről talált Grosics kapujába. Latisev bíró átsiklott rajta, hadd menjen, és a folytatásban szépen elvezette a meccset, csak azt nem kiabálta, hogy hajrá csehek. Tichy Lajos bődületes nagy gólt rúgott szabadrúgásból, fotók bizonyítják, hogy a labda a gólvonal mögé pattant, de Latisev nem adta meg. Később Albert, Sándor, Tichy és Solymosi is gólt, sőt, gólokat lőhetett volna, ám ezen a napon semmi sem sikerült. Jár a kalapemelés a csehek kapusának, Viliam Schrojfnak, aki arra a napra időzítette élete formáját, de könyörgöm, nem szólhatott volna egy szót sem, ha 4:1 ide a vége. Márpedig, ha átírjuk a történelmet, akkor inkább 6:1 és utána az elődöntőben ugyan milyen gondot okozott volna Jugoszlávia? Akkoriban semmilyet, ez 35 évvel később lett divat  – különben is, Mészöly Kálmán azt mondta a jugókról, hogy akkoriban még nem létezett Szerbia és Montgomery :). És milyen igaz. Szóval 62-ben döntőt játszottunk a brazilokkal (mínusz Pelé, aki sérült volt) és simán aláírom az ezüstöt, ha az Aranycsapat 1954-ben gond nélkül hozta az aranyat...

1966-es világbajnokság

A tények: Világcsodája, a csoportmeccsek során Magyarország 3:1-re veri a címvédő Brazíliát, majd a negyeddöntőben 2:1-re kikap a Szovjetunitól és nem jut be a legjobb négy közé.

A fikció: Szívesen kezdenék valamit a sunderlandi szovjet-magyar negyeddöntővel, de rendre lelepleződöm magam előtt. Fájdalom, de kizárólag a nyolc nappal korábbi brazilverés miatt foglalkozom vele. Nálam ugyanis a brazilok elleni 66-os győzelem a magyar válogatott történetének legszebb sikere. Szentségtörés, de a 6:3-at is veri. Mi lehet nagyobb annál, mint amikor igazi tétmeccsen legyőzöd a címvédő Brazíliát? Az egy dolog, hogy 3:1-re nyertünk, az pedig egy másik, hogy ámulatba ejtettük a világot. Többet érdemelt volna az a meccs. Mármint a folytatás. Ha legyőzöd a brazilokat, akkor csupa karnevál az élet, a nők is szebbek, együtt integetünk a naplementében. Ha legyőzöd a brazilokat, akkor nincs mitől és kitől tartani, ne fárasszatok a szovjetekkel, kivel játszunk az elődöntőben? Tudom, hogy a szurkolók szerint nekünk mindig veszíteni kellett az oroszok ellen, de azt is olvastam, hogy a politikusaink közül ezt soha, senki nem mondta. Passz, nem tudom kinek higgyek. Szóval miután leléptük a brazilokat és Bulgária ellen tutiztuk a továbbjutást, a negyeddöntőben Szovjetunió következett, ahol ne szépítsük, nyoma sem volt a brazilok ellen látott parádénak. Bedöglöttünk. Úgy kaptunk ki 2:1-re, hogy nincs olyan momentuma a meccsnek, amivel átírhatnánk az eredményt. Persze, voltak helyzeteink, nyomtunk, pörögtünk, Jasin bravúrosan védett, de nincs olyan fogódzkodónk, mint 54-ben és 62-ben, amikor Puskás és Tichy szabályos gólja miatt ráztuk az öklünket. Szóval a 66-os negyeddöntőhöz nem nyúlok hozzá, nem írom át, döglött akta. Beillesztem a szokásos megállapítást, miszerint jóval több volt abban a magyar csapatban.