Hatharom / Blog / Bejegyzések
Szuperliga, 4. forduló (2017. augusztus 9-10.)
Bačka - Napredak 1:4 Mozgalmas első félideje volt a mérkőzésnek, rengeteg helyzettel és akcióval. Vulić már a 8. percben betalált. (0:1)...

 

Bačka - Napredak 1:4

Mozgalmas első félideje volt a mérkőzésnek, rengeteg helyzettel és akcióval. Vulić már a 8. percben betalált. (0:1) Šljivić a 26. percben úgyszintén. (0:2) A hazaiaknak meg csak nem akart összejönni a gól... Pedig volt egy óriási helyzetük, Petrović kapus védett nagyot egy szabadrúgás után, Stepanović pont ott ólálkodott a kapufa mellett, de közvetlen közelről sem tudta bekotorni. Többszöri próbálkozás után végül a 40. percben szépítettek Luković góljával. (1:2) A második félidő már nem hozott szerencsét a hazaiaknak, Petrovoće kapus remek formában volt és az összes próbálkozásukat hárította, míg a túloldalon a 73. percBen egy érdekes helyzetből született meg a Napredak harmadik gólja. Vukanović és Klisura ugrottak fel egyszerre a labdáért, erősen kezezésgyanús volt, de a játékvezető nem fújta le. A reklamáló Bačka-védők közül aztán kiugrott Vukanović, teljesen egyedül indulhatott a kapu felé, önzetlenül lepasszolta az érkező Alivodićnak, aki be is lőtte. (1:3) A pontot az i-re Urošević tette fel a 85. percben, egy remekbeszabott szabadrúgást küldött a rövid sarokba. (1:4)

 

Mačva - Radnički Niš 1:2

Pavkov már a 15. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek (0:1), de ez nem szegte kedvét a szabácsiaknak, bátran támadtak. Rögtön lett is egy vitatható helyzet, Jeremić lövése akadt el egy niši védőben, méghozzá a védő felkarjában, de a játékvezető szerint nem volt kezezés, nem fújt 11-est. Nem sokkal utána Jeremić nagyot esett a 16-oson belül, miután egy védő elgáncsolta, de a bírónak ez sem volt büntető. Matić lövésénél kellett nagyot védenie a niši kapusnak, aztán a második félidő elején a vendégek egy fejesét hárította a szabácsi hálóőr. A továbbra is rendíthetetlen bátorsággal játszó szabácsiak a 68. percben egyenlítettek ki, Matić fejese a kapufáról perdült be a hálóba. (1:1) Aztán lett egy majdnem öngól, Aksentijević beívelése majdnem bepattant Jovanović lábáról, Filipović kapus hatalmasat védett. Ahogy telt a meccs, úgy szorult be a Mačva a 16-osa köré, Stojanović lövését megint nagy robinzonáddal védte Filipović. Aztán már mindenki a meccs lefújását várta, amikor a 90+6. percben szabadrúgást kapott a Radnički kn. 20 méterre a kaputól. Stojanović rálőtt, a labda lepattant a sorfalról, egyenesen vissza a Radnički csapatkapitánya elé, ő újból rálőtt és ezúttal nem vétette el. (1:2)

 

Borac - Vojvodina 0:2

A Borac az elején megmutatta magát egy kapufára fejelt labdával (Zoćević volt a "tettes"), aztán a 26. percben Bempah kapta Rockov kapus óriási indítását és azzal a lendülettel be is vágta. (0:1) Az inger- és akciószegény találkozó második félidejében is a Vojvodina nyújtott kiemelkedőbb teljesítményt. Subotić passzolt Malbašićnak, aki aztán cselezett egy sort, rendkívül tetszetősen - majd kihagyta... A Borac mindössze egy, nagyon pocsékul sikerült fejessel tudatta, hogy a pályán van, a Vojvodina pedig azt a luxust is megengedhette magának, hogy Planić közvetlen közelről a kapufát találja el... Aztán a 79. percben Živković indította Mihajlovićot, aki a kifutó kapus felett beemelte a labdát a hálóba. (0:2)

 

Čukarički - Mladost 1:0

Már rögtön a legelején megszerezhette volna a vezetést a hazai csapat Obradović fejesével, ha a játékvezető nem érvénytelenítette volna les miatt. Így fogcsikorgatva tovább harcolt a két csapat. Mudrinski fejesét védte a lučani kapus, majd a túloldalon Jovanović adott munkát Kirovskinak. Ožegović akart aztán rálőni, de a lövése megpattant Mudrinski hátán, a 16 méteres bombának kirúgás lett a vége. Megint Jovanović lőtt rá messziről, egyenesen a kapus ölébe. Majd az első félidő hajrájában végre sikerült betalálni, a 45+2. percben Ožegović valami egészen lehetetlen szögből lőtt rá. (1:0) A második játékrészben Odita lőtt fölé, utána Bojić csapatkapitány pár lépésről lőtte mellé. A legvégére is maradt 1-1 kihagyott helyzet, a Mladosttól Jovanović lőtt a kapusba, a Čukarički részéről Drinčić bombája szállt túl magasra.

 

FK Partizan - Voždovac 1:3

A forduló meglepetése, vagy ha jobban tetszik, sokkja volt a Partizan kiütéses veresége. Pedig a hazai csapat már a 7. percben vezetett, Jankovićot buktatta az egyik védő,a 11-est Đurđević értékesítette. De még szinte át sem váltott az eredményjelző 0:0-ról 1:0-ra, amikor a Voždovac már ki is egyenlített a 8. percben Suparević góljával. (1:1) A Partizánok megzavarta a hirtelen kapott gól, idegesen, kapkodva játszottak, és akár pillanatokon belül lehetett volna 1:2, ha Kljajić nem ment óriásit Petrović elől. A Voždovac pedig higgadtan és bátran játszott, tökéletesen kihasználta a kapkodó, egyre inkább széteső hazai védelem hibáit. A Partizan próbálkozásai rendre elhaltak, Tawamba két lépésről vágta a labdát a kapusba. A Voždovac jól felépített támadásainak meg is lett a gyümölcse: a 38. percben Duronjić fantasztikus góljával megszerezték a vezetést, igaz, ehhez kellett Kljajić kapus bődületes hibája is. (1:2) A második félidő elején még volt a Partizannak néhány próbálkozása, de a kapusnak mindössze egyszer kellett közbeavatkoznia Jevtovič lövésénél. A Partizan lassan, de biztosan darabjaira hullott, a Voždovac teljesen megérdemelten vezetett, nem egyszer a hajszál választotta el őket a harmadik góltól. Aztán a 88. percben már az se, Miletić eladott labdájára lecsapott Putinčanin, már indította is Ješičet, aki felszáguldott és hatalmas gólt ragasztott a jobb felső sarokba. (1:3)

 

Rad - Zemun 2:0

Látványos és mozgalmas első félidő volt, ahol a vendégcsapat támadott többet, de egyszer sem sikerült betalálniuk. A második félidőben váratlanul szerzett vezetést a Rad, a 65. percben egy szögletet Zonjić befejelt. (1:0) Ez valószínűleg kedvét szegte a Zemunnak, mert innentől a Rad kezdett támadni, bár egy nagy helyzete a vendégeknek is volt, sikerült telibe találni a kapufát. Aztán a 89. percben egy szabálytalanságot követően kitört a pályán a verekedés, minek következtében a játékvezető lezavarta Miloševet a pályáról egy piros lappal, így a hazaiak 10 emberrel folytatták a meccset. A Zemun hősiesen próbálkozott, több nagyon látványos akciójuk is volt, ennek ellenére a megfogyatkozott hazaiak szerezhettek újabb gólt kontratámadásból a 90+5. percben. A kapus kirúgását Denić kapta, felrobogott, maga mögött hagyta a védőket és a kifutó kapus mellett, egy egészen pimasz mozdulattal a hosszú sarokba lőtt. (2:0)

 

Radnik - Crvena Zvezda 0:5

A Radnik az elején egy látványos helyzettel megmutatta magát, aztán a 18. percben Pešićet elsodorta a kapus, a bíró egyből a 11-es pontra mutatott. Boakye bevágta. (0:1) A túloldalon Kyeremeh telibe találta a keresztlécet, aztán egy nagy vendéglehetőség volt, egy védő mentett lélekszakadva a gólvonalról. A Zvezda folyamatosan és veszélyesen támadott, de az újabb gólra a második félidő 51. percéig kellett várni, amikor is Donald folytatta a gólgyártást. (0:2) A hazaiaknak pedig sikerült egyből a középkezdés után elbaltázni. Pejčić eladta a labdát, egy arra csellengő Zvezda- játékos lecsapott rá és vaktában előreküldte. A labda megpattant Pejčićen, onnan pedig - a kiszaladó kapus felett - a hálóba hullott. Öngól. (0:3) És ha egy biznisz beindul... Egy perc telt el, már négy góllal vezetett a Zvezda, most Srnić talált be. (0:4) Lett volna lehetősége a Radniknak a szépítésre, de Radović elől Le Tallec a gólvonal előtt csípte el a labdát, kicsivel később Mirosavljević távoli lövésénél védett nagyot Borjan. A 76. percben végül a Zvezda egy erősen potyaízű góllal megszerezte az ötödik találatot is: Boakye kapott egy hosszú indítást, rá is lőtte, a labda nagy ívben repült a kapu felé, az ötös környékén kolbászoló kapus rémülten hátrált vissza, de már nem tudta kivédeni. (0:5)

 

FK Javor - FK Spartak 1:1

Nikolić nyitásképp öt méterről fölélőtte, a túloldalon Ristovski 3 lépésről találta telibe a védőt. Aztán nagyjából ennyi történt az első félidőben. A második félidő elején Asare vágott le óriási szólót, végül kis híján kisodródott az alapvonalon, Ostojićnak semmi gondot nem okozott. Utána aztán már egy nagyot kellett hárítania egy hazai fejesnél, de a háló továbbra sem rezzent meg, pedig a Javor nagyon összeszedte magát és sorban vezette a támadásokat. Végül a 64. percben siker koronázta a próbálkozásaikat, Terzić beívelését Ivanovski belőtte. (1:0) A Spartak rájött, hogy ennek így nem lesz jó vége, teljes erőbedobással támadni kezdtek, de végül csak a 82. percben sikerült kiegyenlíteniük, egy szögletet fejelt be Radovanović. (1:1)

 

A bajnokság jelenlegi állása:

1. Crvena Zvezda 12 pont

2. Vojvodina 12 pont

3. Voždovac 10 pont

4. FK Partizan 9 pont

5. FK Spartak 7 pont 

6. Mačva 6 pont 

7. Radnički Niš 6 pont 

8. Čukarički 6 pont 

9. Napredak 4 pont 

10. Mladost 4 pont 

11. FK Rad 4 pont 

12. FK Javor 4 pont

13. Radnik 4 pont 

14. Zemun 1 pont 

15. OFK Tačka 0 pont 

16. Borac 0 pont