Hatharom / Blog / Bejegyzések
Szuperliga rájátszás, 6. forduló (2017. május 17.)
Utolsó előtti forduló, olykor szinte tapintható feszültség, Szürreális Tizenegyes (nem is egy...), illetve már megvan az első kieső....

 

Utolsó előtti forduló, olykor szinte tapintható feszültség, Szürreális Tizenegyes (nem is egy...), illetve már megvan az első kieső.

 

PLAY-OFF

FK Voždovac - Vojvodina 0:2

Viszonylag eseménytelen első félideje volt a találkozónak, de már itt nem sok levegő jutott a hazaiaknak. Az elején volt egy támadásuk, Nikolić beívelt, Ćirković rálőtt, a védők blokkolták. Utána már a Vojvodina középpályása, Jovančić lőtt rá, a kapus kivédte. Valamikor a félidő közepe táján újra próbálkozott a Voždovac, Nikolić cselezett egy sort és lőtt rá, a kapus kivédte.  Egy látványos Vojvodina-akció is gól nélkül maradt, Malbašić beívelését Antić továbbította Trujićnak. Trujić cselezett, a teljes Voždovac-védelmet állva hagyta, majd Melegnek passzolt, ő rálőtt, mellé. A 43. percben aztán sikerült betalálni, Meleg szabadrúgását Jovančić betolta a kapuba. (0:1) A második félidő már mozgalmasabb volt, először Trujić indult meg a labdával, vitte, vitte, majd Babićnak adta. Babić átküldte a túloldalra Malbašićnak, ő rálőtt, mellé. Aktivizálta magát a hazai csapat is, Zec lövésénél védett nagyot az újvidékiek kapusa. A labda Putinčaninhoz pattant, ő is rálőtt, jócskán fölé. Később megint Zecnél volt a labda, ő Ćirkovićnak passzolt, Ćirković nagy lendülettel meg is indult a Vojvodina kapuja felé, a kapus az utolsó pillanatban mentett. Utána újra a Trujić-Meleg duó következett, előbbi cselezett, de elvesztette a labdát, szerencséjére Meleg megszerezte, rá is lőtt, nem sokkal ment fölé. A túloldalon Krasić 25 méteres bombáját védte a kapus. Újabb látványos vajdasági akció jött a 84. percben, Stamenić kapott nagy indítást, felrobogott vele a 16-osig, ott Melegnek passzolt, aki rá is lőtt, a kapus szögletre kotorta a labdát. A szögletet Trujić valami elképesztően lehetetlen szögből befejelte a kapuba. (0:2) A meccs végén a hazaiaknak volt egy lehetőségük a szépítésre, Krasić kapta a labdát, cselezett, cselezett, lerázta a teljes újvidéki védelmet, majd rálőtt, a kapus nagyot védett.

Pillanatkép a meccsről, sötét mezben a Vojvodina - az újvidékiek ezzel a győzelemmel bebiztosították magukat az Európa Liga selejtezőjén való indulásra

 

 

FK Javor - Crvena Zvezda 0:3

Még nem tett le a Zvezda a bajnoki álmokról, ennek jegyében szabályosan legázolta az ivanjicaiakat. Szinte beszögelték a Javort az első félidőben a kapujuk elé, a meccs elején egy akcióra futotta csak a hazaiaktól, Eliomar lőtt mellé. A Zvezda folyamatosan, egyúttal nagyon görcsösen támadott. Kanga szinte mindegyik akcióból kivette a részét, hol ő lőtt rá, hol az ő beadását küldte valaki kapura, pl. Anđelković, aki aztán mellélőtt. Máskor Petković indult meg, bevitte a labdát középre, cselezett, cselezett, rálőtt, a kapus elkapta. A feszültség erősen jelen volt a mérkőzésen, annyira, hogy Petković itt kis híján összeverekedett a kapussal a labdán. Utána Boakye is fölélőtt, Plavšić is fölélőtt, aztán egy látványos helyzetet is sikerült kihagynia a Zvezdának: Plavšićnál volt a labda, a kapus kirohant elé, Plavšić átemelte a kapus felett, egy védő a gólvonalról mentett. A Javor aztán végre ki tudott törni a bunkerból és feljutott a Zvezda kapujáig, Tripković elől mentett nagyot a kapus. A 38. percben aztán egy érdekes szituáció jött. Támadott a Zvezda, Petkovićnál volt a labda, ő beívelte volna, de Cornelius blokkolta. A bíró pedig lefújta az akciót és 11-est ítélt a Zvezdának azzal, hogy a védő - szerinte - kezezett. Mi több, Corneliusnak kiosztott egy sárgát, és mivel a kanadai játékosnak már volt egy sárgája, el kellett hagynia a pályát. Itt látható az ominózus jelenet.

 

A büntetőt Kanga belőtte, (0:1) a Javor pedig innentől kezdve 10 emberrel játszotta végig a meccset. A második félidőben még vehemensebben támadott a Zvezda. Egy szöglet után Kanga lőtt fölé, utána Le Tallec lövését blokkolták a védők, majd Plavšićé találta telibe a kapufát. Kanga passzolt Vujaklijának, az ő lövését a kapus védte. Hősiesen bírta a nyomást a Javor egészen a 77. percig, amikor Ristić oldalvonal mellől leadott szabadrúgása érintés nélkül hullott be a kapuba. (0:2) A 87. perc újabb (szürreális) 11-est hozott a vendégeknek: Kanga akarta beívelni a labdát, de egy védő blokkolta. A játékvezető szerint ismét kezezés történt és befújta az újabb büntetőt a Zvezdának. Boakye állt a labda mögé, belőtte. (0:3) A Javornak a meccs végére jutott egy lehetőség, de nem sikerült megszerezniük a becsületgólt.

A mérkőzés egyik jelenete: Petković elől ment Đogatović, a Javor kapusa

 
Posted by FK Crvena zvezda on Wednesday, May 17, 2017

 

 

Mladost - Napredak 3:2

Ha az előző meccs a Szürreális Tizenegyes(ek) Mérkőzése volt, akkor ez a találkozó maga volt a 90 percen át tartó szürrealitás: a meccs öt góljából négy (4) esett 11-esből. Annyira jellemző volt erre a mérkőzésre is a feszültség, hogy már a legelején, a 4. percben valaki földre lökte a hazaiaktól Radivojevićet, még épp a 16-os vonalán kívül. Járt a szabálytalanságért a szabadrúgás, Bojović állt a labda mögé és be is kanyarította a hálóba. (1:0) Lendületesen, aggresszíven játszott a Mladost, támadtak tovább, Milošević éles szögből lőtt fölé, utána Obioránál volt a labda, teljesen egyedül volt egy védővel szemben. A nigériai játékos cselezett, cselezett, lerázta a védőt, majd beível, pechjére nem volt ott senki, hogy bekotorja. Hazai szöglet következett, Milošević melléfejelte. A 27. percben egyenlítettek a vendégek, Vukanović indult meg, a kapus kiszaladt és buktatta, Vukanović egy íveset repült, a bíró már mutatott is a tizenegyespontra. Šljivić vállalta a büntetőt, be is lőtte. (1:1) Még két akció maradt a félidőre, egy távoli Mladost-lövés szállt fölé, a kruševaciaktól N'Diaye szintén távolról próbálkozott, mellément. A második félidő 55. percében szabadrúgást kaptak a hazaiak, a kapu előtti nagy kavarodásban egy hazai játékos a földre esett, a játékvezető a tizenegyespontra mutatott. Bojović állt a labda mögé, belőtte. (2:1) Támadott a Napredak, mindenáron ki akartak volna egyenlíteni, Alivodić egy sor akciót vezetett. Először egy szabadrúgással próbálkozott, azt blokkolták a védők. Utána egy fejest küldött a kapura, de fölément. Újra nála volt a labda, már száguldott is fel, N'Diayénak passzolt. N'Diayét felvágta egy védő a 16-oson belül, de most a bíró nem adott 11-est. Most még... A Mladost vezethetett egy támadást közben, Obiora lőtt mellé. Aztán eljött a 77. perc, újra N'Diayénál volt a labda, kapura tört, a kapus elsodorta, a játékvezető pedig most befújta a büntetőt. Šljivić értékesítette, annak rendje és módja szerint. (2:2) Valamivel később Vukanović fejelt rá, a lučani védők ugyan tisztáztak, de a kruševaciak kezezést reklamáltak, a bíró viszont úgy döntött, hogy nem történt szabálytalanság, az egyre dühösebben reklamáló vendégjátékosok sem tudták őt meggyőzni. A feszültség aztán a 85. percben tetőzött, amikor a hazaiak támadásánál Jovanović és N'Diaye összeakaszkodtak a 16-oson belül. A Mladost játékosa a földre esett, a bíró pedig befújta a 11-est.

A Napredak játékosai közül többen is hitetlenkedve dőltek a földre, majd az egész csapat testületileg levonult a pályáról. Némi tanakodás és dühös gesztikulálás után aztán úgy döntöttek, hogy végigjátsszák a meccset.

Bojović állt a labda mögé, belőtte, ezzel mesterhármast ért el. (3:2) A vendégeknek még egy helyzetük volt, Alivodić mellélőtte.

Ezzel a győzelemmel a Mladost történelme során először kvalifikálta magát az Európa Liga selejtezőjébe. Nem semmi ez egy klubtól, amelyiknek három éve még a szuperliga is csak egy álom volt.

 

 

 

Radnički Niš - FK Partizan 1:3

Talán ez volt a legfeszültebb, legidegesebb találkozója a play-offnak. A Partizan játékosain hatalmas volt a nyomás, nekik kizárólag a győzelem volt elfogadható, ha tovább akarják dédelgetni a bajnoki álmokat, ráadásul a vezetőedző Marko Nikolić eltiltást kapott az előző mérkőzésen kapott piros lapja miatt, őt most Radoje Smiljanić másodedző helyettesítette. Támadtak is a vendégek, szinte végig, de annyira görcsösek voltak, hogy az első félidő amúgy is akcióban szegény helyzeteit mind kihagyták. Janković mellélőtt, Đurđević elől egy védő tisztázott az utolsó pillanatban, Ćirković centikkel fejelt mellé egy szögletet, Leonardot blokkolták a védők. A Radničkinak a félidő vége felé jutott három támadás, mindhármat blokkolták a Partizan védői. A második félidőben rohamozott tovább a belgrádi csapat. Miletić beívelését Leonardo fejelte mellé, aztán az 55. percben Janković küldött nagy labdát Leonardonak. A brazil teljesen egyedül megindult, kicselezte a kapust és belőtte a Partizan első gólját. (0:1) Még alig ült el az üdvrivalgás, máris bent volt a csapat második gólja és nem is akármilyen gól. Az 58. percben Leonardo indította Đurđevićet egy hatalmas passzal, Đurđević pedig fogta magát, átemelte a kapus felett és szépségdíjas találatot küldött a kapuba. (0:2) Ez a gól megérdemel egy külön kiemelést:

 

Támadtak tovább a belgrádiak, egyre lendületesebben és felszabadultabban, Mihajlović vitte fel a labdát és cselezte át magát a 16-oson, majd Tawambának passzolt, de ő mellélőtt. Egy támadás erejéig jutott levegő a hazaiaknak, Mrkić vitte fel a labdát és ívelte volna be, de Ćirković szögletre mentett. A szögletet Jovanović akarta volna a kapuba pöckölni, de a kapus az utolsó pillanatban hárított. Jött a 78. perc, Janković passzolt Jevtovićnak, ő előreküldte Đurđevićnek, Đurđević egy egészen kicsit tolt rajta, és már bent is volt a Partizan harmadik gólja. (0:3) A Radnički a 85. percben tudott szépíteni, Živkovićnál volt a labda, megindult, kicselezte az egész védelmet, majd rálőtt, a labda a kapufáról a hálóba pattant. (1:3)

A meccs egyik jelenete: Đurđević a niši védők gyűrűjében

 
Posted by Fudbalski klub Partizan on Thursday, May 18, 2017

 

 

A play-off jelenlegi állása:

1. FK Partizan 55 pont

2. Crvena Zvezda 52 pont

3. Vojvodina 40 pont

4. Mladost 36 pont

5. Radnički Niš 32 pont

6. Napredak 29 pont

7. FK Voždovac 26 pont

8. FK Javor 22 pont

 

 

OSZTÁLYOZÓ CSOPORT

OFK Bačka - Radnik 1:0

Gól-, akció- és ingerszegény mérkőzésre sikeredett ez a találkozó, bár ez annyira egyik csapatnak sem fájt. A Bačka sokkal aktívabb volt, a Radnik valószínűleg kellően biztonságban érzi magát a csoport 3. helyén, így nemigen erőltette meg magát. A hazaiak a 19. percben megszerezték a vezetést (egyúttal a győzelmet jelentő gólt), Švonja előreküldött labdáját végül Klisura pöccintette be közvetlen közelről a kapuba. (1:0) Kicsit később Švonja újabb előreküldött labdáját Balabanović tolta tovább, Luković rálőtt, a védők blokkoltak. A vendégek egy szöglettel mutatták meg magukat, nagy kavarodás után végül Milovanović lőtt fölé. (Ennyivel le is tudták az első félidőt.) A palánkaiaknak még két helyzet jutott a félidő végéig, először Trivunović lövését kapta el a kapus, aztán Lukovićét is. A második félidőben már csak a hazaiak tették oda magukat, Appiah-nak volt egy nagyon gyenge lövése, Luković fölélőtt, Macanović labdáját elkapta a kapus, a legvégére meg még egy tűzijáték is jutott, először Balabanović lövését védte jó reflexszel Čančarević, a labda továbbra is a palánkaiaknál volt, Bajić rálőtt, a kapus kiöklözte, de visszakerült megint a hazaiakhoz, Boškovićot aztán már szerelte egy védő.

 

Borac - FK Spartak 1:0

Lagymatag, álmos mérkőzésen nyert teljesen megérdemelten a Borac egy indiszponált, motiválatlan Spartak ellen, akik ráadásul Mudrinski és Ostojić nélkül voltak kénytelenek Čačakra utazni. Az elején Nikolić lövésével megmutatták magukat a vendégek, aztán már jobbára a Borac támadott. Janičić rázta le ügyesen a védőt és lőtt rá, a kapus védett, majd a 22. percben Kostić távoli lövése betalált. (1:0) Ez fellelkesítette a hazaiakat, támadtak tovább, Ignatijević indult meg felfelé a labdával, a védők csak nézték, ahogy Tiagonak passzol, a brazil rá is lőtt, fölé. Utána egy pocsék szabadkai kirúgásra csapott le Mihajlović, megindult kapu felé, rá is lőtt, Jović védett. A félidő utolsó akciója egy Spartak-szögletnél jött, Purović ráfejelte a labdát, a labda megpattant a keresztlécen és lefelé vágódott, a szabadkaiak már gólt ünnepeltek, de a játékvezető erélyesen kijelentette, hogy a labda márpedig nem ment át a gólvonalon, kirúgás következik, és még ki is osztott egy sárga lapot a dühösen reklamáló Purovićnak. A második félidő elején két helyzete is volt a szabadkaiaknak, mindkettőt Purović hagyta ki. A Borac utána átvette az irányítást, a remekül játszó Anđelković szerelte az elmélázó Tomovićot megindult a kapu felé, beívelte, Mihajlović pont egy ütemmel maradt le róla. Anđelković aztán saját maga is megpróbálkozott egy lövéssel (fölé), aztán Mihajlović is követte a példáját (a kapus védett). A 63. percben megint Anđelković száguldott fel a labdával, beívelte, a kavarodásban Kostićot lerántotta egy Spartak-védő, a játékvezető 11-est ítélt a hazaiaknak. Mihajlović állt a labda mögé, de a lövését kivédte a kapus. A Borac tovább próbálkozott, Tiago és Jovanović kényszerítőztek a szabadkai 16-oson belül, majd Jovanović fölélőtt. Újra Anđelković lépett akcióba, megindult, cselezett, majd mellélőtt. A legvégére maradt a Spartaknak egy helyzet, de Purović lövése túl gyenge volt. Ez a győzelem viszont lehet, hogy pont elég lesz ahhoz, hogy a Borac bent maradjon a szuperligában.

 

 

Novi Pazar - Čukarički 0:5

Szétzúzta a maradék novi pazari álmokat ez a súlyos, ötgólos vereség. Nagyon idegesen és görcsösen játszottak a hazaiak és nagyon jellemző volt a mérkőzés elején az a jelenet, amikor Knežević haza akarta adni a labdát, de a hazaiak kapusa elmélázott, vagy elaludt, ki tudja, lényeg, hogy a labda elgurult mellette, egyenesen a kapu felé tartott, a Čukarički egyik játékosa ezt kiszúrta és lóhalálában vágtázva megindult a kapu felé, hogy bekotorja a labdát. Budaković kapus aztán az utolsó pillanatban felébredt és lélekszakadva hárított. A hazaiaktól Milojević lőtt méterekkel mellé, aztán gyakorlatilag az történt szinte végig, amit a Čukarički akart, az egyre jobban széthulló Novi Pazarnak már ereje sem volt a végén védekezni. Először Radonjić még mellélőtt, aztán a 23. percben lecsapott egy eladott labdára, megindult, beívelte középre, ott pedig az érkező Ožegović belőtte. (0:1) Egy vendég kontratámadásnál újra Radonjić vitte fel a labdát, Bogosavacnak passzolt, ő kapura tört, az egyik védő buktatta, de a bíró szerint nem történt szabálytalanság. A 44. percben Ožegović indult meg felfelé a labdával, majd önzetlenül Radonjićnak passzolt, aki még igazított egyet rajta és belőtte. (0:2) A második félidő elején volt egy hazai akció, Avdić lőtt fölé. Az 52. percben aztán már háromgólosra növelte az előnyét a Čukarički, Docić küldte be balról a labdát, Ožegovićnak csak meg kellett tolnia, hogy bemenjen a kapuba. (0:3) Az 59. percben Bogosavac vitte fel a labdát, középre ívelt, ott Kajević érkezett és lőtte be. (0:4) Egy Novi Pazar-szabadrúgás jött, Popović be akarta volna tolni a kapuba, de a kapus védett. A túloldalon újra Radonjić próbálkozott, a kapus kivédte, akárcsak Mehmedović lövését egy kicsivel később. Bogosavac beadásánál viszont óriási lepkét fogott a hazaiak hálóőre, végül üggyel-bajjal, de kivédte, aztán a 73. percben érkezett a K.O., Matić passzát Ožegović küldte a kapuba, (0:5) ezzel mesterhármast lőtt, a Novi Pazar pedig hat év után búcsúzni kényszerül a szuperligától.

Dühös, elkeseredett bejegyzés a Novi Pazar szurkolóinak Facebook-oldalán, hűen tükrözve a szerb futballban uralkodó állapotokat: "Utolsó fotó a stadionunkról a szuperligában. Hogy ezért ki a hibás, azt mindenki tudja. Lesz-e ennek következménye? Nem lesz. Miért nem lesz? Azért, mert mindenki belesz**ik."

<

 

Poslednja fotografija Super lige sa našeg stadiona. Ko je kriv za to znamo svi. Da li će snositi odgovornost? Neće. Zbog čega? Zbog toga što ih boli ku*ac.

Posted by FK Novi Pazar 1928 on Wednesday, May 17, 2017

 

 

FK Rad - Metalac 1:0

A Rad szinte végig egykapuzott a meccsen, a Metalac legfeljebb dísznek volt jelen, meg talán azért, mert ellenfél nélkül nincs futballmeccs, egyébként legfeljebb a kapusuk, Nemanja Belić érdemel említést, akinek köszönhetően csak egy góllal kaptak ki. Kivédte Radivojevićét, kivédte Rodićét, aztán a 33. percben már tehetetlen volt, amikor Rodić felrobogott, kicselezte az összes védőt, belőtte középre, az ott berobbanó Veselinović pedig belőtte. (1:0) A második félidőben is csak a hazaiak támadtak, Veselinović lövésénél óriásit védett Belić. Később Lutovac fölélőtt, aztán Rodić kapott nagy labdát, teljesen egyedül megindulhatott, sehol egy védő, rá is lőtt, a kapus ismét nagyot védett. Még Stojanović elől hárított egy védő a gólvonal előtt. Könnyen megeshet, hogy a Metalac nagy árat fog fizetni ezért a vereségért, az utolsó előtti helyre kerültek és három ponttal vannak lemaradva a Boractól. Matematikai esélyük még van a bentmaradásra, de egyre valószínűbb, hogy Gornji Milanovacban is már a másodosztályra készülhetnek a jövő szezontól.

 

Az osztályozó csoport jelenlegi állása:

1. Čukarički 32 pont

2. FK Spartak 29 pont

3. Radnik 24 pont

4. OFK Bačka 23 pont

5. FK Rad 22 pont

6. Borac 21 pont

7. Metalac 18 pont

8. Novi Pazar 17 pont