Hatharom / Blog / Bejegyzések
Szuperliga, 25. forduló (2017. március 8.)
Hétközi fordulót rendeztek a szerb bajnokságban mellesleg helyenként kimondottan faramuci időpontra tették a meccseket - három mérkőzés...

Hétközi fordulót rendeztek a szerb bajnokságban

mellesleg helyenként kimondottan faramuci időpontra tették a meccseket - három mérkőzés is 14:00 órakor kezdődött; őszintén, ki az az átlagszurkoló, aki szerda kora délután ki tud rongyolni egy meccsre? Ráadásul a legtöbb helyszínen az eső is szakadt

az első találkozón az OFK Bačka meglepően bátran és okosan játszva győzte le a Mladostot. Már az elején nagyot kellett védenie a vendégek kapusának Luković támadásakor. A feltűnően gyengén játszó Mladostnak egy helyzetre futotta az első félidőben, amikor egy szöglet után Gavrić föléfejelt. A hazaiaktól Balabanovićnak volt két helyzete, először egy szöglet után lőtt fölé, majd a félidő vége felé egy beívelését szedte le a kapus. A második félidőben már a legelején támadott a Bačka, Luković passzolt jobbról Bismarcknak, a Mladost kapusának sikerült mentenie. A folyamatos hazai nyomásnak végül meglett az eredménye a 67. percben: egy támadást követően nagy kavarodás támadt a Mladost kapuja előtt, Balabanović pedig kihasználta a zűrzavart és a hálóba pöccintette a labdát. (1:0) A vendégeknek itt is csak egyetlen helyzetük volt, amit végül Radivojević hagyott ki. A Bačkának még két próbálkozása volt a végén, először Vidović lövését blokkolták, majd Makarić ívelt be, de a kapusnak sikerült elkapnia a lövést.

 

Az FK Voždovac a Novi Pazart látogatta meg és el is hozták mind a három pontot. Az első félidőben mindkét csapat egyaránt támadott, először a Voždovacnak nyílt lehetősége támadni, Pavlović lőtte fölé. Válaszképp a Novi Pazartól Marković lőtt rá nem sokkal később, a kapus elkapta a labdát. A vendégeknek két helyzetük is adódott, először Putinčanin lövését védte a kapus, utána Marinković beívelését Ćirković lőtte mellé. A hazai csapat sem tétlenkedett: Plavšić indulhatott meg, de a 16-oson belül szerelték a védők. A labda Milojevićhez került, ő továbbpasszolt Krstićnek, Krstić rálőtt, de a lövés fölément. Utána a vendégek labdavesztését használta ki Marković, rálőtt, a Voždovac kapusa kivédte. A félidő végére egy Voždovac-helyzet maradt, Marinković lőtt kapura a 16-os vonalánál, de a kapufát találta el. A labda továbbra is a vendégeknél volt, Pavlović fejelt rá, egy védő a gólvonalról mentett. A második félidő elején a Novi Pazar egy szabadrúgásból gólt szerzett, illetve szerzett volna, de Plavšić fejesét a bíró érvénytelenítette les miatt. Ez nem szegte a kedvét a Novi Pazarnak, Vusljanin vihette fel a labdát a jobb oldalon, beküldte középre, ott az érkező játékos rálőtt, de megpattant egy védőn és szögletre ment. A hazai nyomás után kicsit fellélegezhetett a Voždovac; Filipović vitte fel a labdát a Novi Pazar kapujára, rá is lőtt, a lövése mellément. Újabb vendégtámadás, az akció végén Georgijević kapta a labdát, de az ő lövése is elkerülte a kaput. Nagy hazai helyzet következett, Vusljanin kapta a labdát és ugrasztotta ki a 16-osnál Krstićet. Nem volt les, Krstić lőtt, a kapus nagyot védett. A 86. percben viszont összeomlottak a hazai álmok egy esetleges gól nélküli döntetlenről (netán egy minimális különbségű győzelemről...). A Voždovac támadott, Ćirković ívelt be középre, az érkező Filipović pedig csukafejessel küldte a kapuba a labdát. (0:1) A legvégén még megpróbált kiegyenlíteni a Novi Pazar, egy szabadrúgást ívelt be középre Vasilić, a nagy kavarodásban valaki rá is fejelt, de a kapus védett.

Félidei idill a Novi Pazar stadionjában, melegítő tartalékjátékosokkal

 

Novi Pazar - Vozdovac 0:1

Posted by Fk Novi Pazar - Zvanična stranica on Wednesday, March 8, 2017

 

1:1-es döntetlent hozott a Spartak - Napredak mérkőzés. A vendégek már az első félidőben megszerezték a vezetést, de még előtte Urošević szabadrúgását csúsztatta meg N'Diaye, alig ment mellé a lövés. Aztán a 29. percben N'Diaye passzolt Gobeljićnek, ő Alivodić-tyal kényszerítőzött, majd beívelte a labdát középre. Vukanović érkezett, rá is fejelte, be is lőtte. (0:1) A Spartak támadása következett, Stojković beívelését fejelte fölé Mudrinski. A vendégek támadását blokkolták aztán a szabadkaiak, miután N'Diaye cselezett és ívelt be jobbról Vukanovićnak. A második félidőben már többet támadott a Spartak és nem is hiába: az 51. percben Stojković kapta a labdát és ívelte előre. Ott Mudrinski érkezett, és miközben két Napredak-védő próbálta közrefogni, befejelte. (1:1) A Napredak produkált utána egy hihetetlen támadást. Vulić passzolt N'Diaye-nak, ő visszapasszolt Vulićnak. Vulić továbbküldte - vagy Gobeljićnek, vagy Vukanovićnak, nem vagyok benne teljesen biztos, mindenesetre bármelyikük is volt, jókora műesést produkált a 16-oson belül. A bíró nem vette be a trükköt, integetett is, hogy ez így nem fog menni, mindenesetre a labda továbbkerült Uroševićhez, akit viszont Stojković blokkolt. De még mindig a kruševaciaknál volt a labda, N'Diaye érkezett a beívelésre, végül Tomović fejelte ki szögletre. A Spartak a meccs vége felé igyekezett mozgósítani a tartalékait, először Ivanović indult meg felfelé a jobb oldalon, beívelte Mudrinskinak, de őt végül blokkolták a védők. Majd egy bedobás után Stojkovićhoz került a labda. Ő továbbította Pantićnak, Pantić előreívelt, ott Mudrinski felemelkedett és ráfejelt, alig ment mellé. A Napredaknak is belefért még egy támadás, Šarac küldte előre a labdát N'Diaye-nak. Ő beívelt, Šarac érkezett, rá is fejelt, de nagyon rossz volt a mozdulata, a labda kipattogott az alapvonalon. (Aztán a meccs végén a bíró kiosztott egy piros lapot a Spartak vezetőedzőjének, valószínűleg reklamálásért.)

 

Sima hazai győzelmet hozott a Partizan - Metalac mérkőzés. A Partizan úgy nyerte 3:0-ra ezt a meccset, hogy gyakorlatilag végig egykapuztak. Nemcsak hogy egykapuztak, de folyamatosan, végig, szinte percenként támadtak. Egyből a 2. percben Janković kapta a labdát Vulićevićtől, felvitte a 16-osig, ott beívelte, Tawamba ráfejelt, de mellément. Három perccel később Milenković fejesét védte a kapus egy hatalmas robinzonáddal. Kosović próbálkozhatott a 14. percben; Leonardotól érkezett a passz, Kosović lövése végül a kapufát találta el. A 23. percben Tawamba és Kosović kényszerítőztek, Kosovićtól végül Jankovićhoz került a labda. A montenegrói játékos rálőtt, a kapus védett. A 43. percben aztán megszerezte a vezetést a Partizan: egy szöglet után Tawamba fejelte be a kapuba az érkező labdát. (1:0) A hazaiak a második félidő elején 2 perc alatt három támadást is vezettek a Metalac kapuja ellen. Először Đurđević kapott nagy labdát Jankovićtól; nem volt les, Đurđević lőtt, de a kapust találta el. Utána Kosović lőtt rá vagy 15 méterről, de mellément. Majd Tawamba lövését védte a Metalac kapusa. Valahol itt jött a vendégek első próbálkozása. Pantić vihette fel a labdát, majd továbbpasszolta, de az érkező játékos fölélőtte. Ezután a kis intermezzo után, a 61. percben folytatta a Partizan a támadást, annyira, hogy Vulićević jobb oldalról érkező beadását Đurđević belőtte. (2:0) A 67. percben még egyszer (és utoljára) próbálkozott a Metalac: Rovčanin passzolt Mijićnek, Mijić rálőtt, de mellément. A mérkőzés vége felé a Partizan felgyorsított az amúgy sem lassú iramon és az utolsó 5 percben is támadtak. Először Đurđević lőtt rá 16 méterről, éppen hogy fölément a lövése, majd megint ő lőhetett rá, most egy védőn pattant meg a labda. Mihajlović lecsapott rá, kapura lőtt, de a labda megpattant a kapuson. Végül, már a meccs hosszabbításában Vulićević vitte fel ismét a labdát, beívelte, egy védő lefülelte, de sikerült elügyetlenkednie úgy, hogy a labda végül Miletićnél kötött ki. Ő Đurđevićnek továbbította, egy lövés indult meg a Metalac kapuja felé, de ezt még sikerült hárítania a kapusnak. De ezek után a kirúgás annyira rosszul sikerült, hogy a labda egyenesen a 16-os vonalánál ácsorgó Đuričkovićhoz pattant, ő pedig, ha már ott volt, rálőtte - és betalált. (3:0)

Tawamba köszöni meg a szurkolók ünneplését a gólja után

 
Posted by Fudbalski klub Partizan on Wednesday, March 8, 2017

 

 

A kisebb fővárosi rangadónak számító Čukarički - Rad meccs is 1:1-es döntetlennel zárult. A Čukaričkinak úgy tűnik, hogy jót tett a téli edzőváltás, míg a Rad egyre kevésbé találja önmagát. Ennek ellenére az utóbbi szerezte meg a vezetést az első félidőben úgy, hogy előtte szinte végig a hazaiak támadtak. Aztán a 21. percben egy Rad-szöglet után Maraš lőtt rá, a kapus hárított, de a labda visszapattant Marašhoz. Ő újra rálőtte, és ezúttal nem hibázott. (0:1) A Čukarički továbbra is végig támadott a félidőben, először Bojić kapott nagy labdát, rá is lőtt, éppen hogy elhibázta. Utána megint Bojić előtt lett volna lehetőség. Kajević ívelte be a labdát, de mindenki lemaradt róla, végül Bojić megszerezte, de olyan rosszul lőtte rá a labdát, hogy az nagy ívben elkerülte a kaput. A második félidőt offenzíven kezdte a Čukarički. Először Jevtić helyzete maradt ki, aztán Obradović lövését védte a kapus. Majd az 57. percben végre sikerrel járt a hazai csapat: Matić passzolt át a pálya túloldalára Bogosavacnak. Ő beküldte a labdát középre, ott pedig Obradović most már nem hibázott, egy lövéssel kiegyenlített. (1:1) A hazaiak folytatták az offenzív játékot, egy szabadrúgás után Jevtić elől mentett az utolsó pillanatban a Rad kapusa. Egy említhető támadásra futotta a Rad erejéből, egy szabadrúgás után Dimitrijević és Milošev passzoltak egymásnak, majd az előbbi rálőtt, a védők blokkolták a lövést. Még egy Čukarički-támadás is belefért, Bogosavac küldte a labdát Jovanovićnak. Tőle Radonjićhoz került, de az ő beívelését blokkolta a kapus.

Čukarički-gól

 

 

Zuhogó esőben játszották le a Javor - Borac mérkőzést, ami a hazaiak győzelmével végződött. A végeredményt már az első félidőben beállította a Javor; a 10. percben Eliomar beívelésére érkezett Cvetković és bombagólt lőtt. (1:0) Folyamatosan támadott a hazai csapat, nem sok esélye volt a čačakiaknak. Egyetlen említhető támadásuk volt, de akkor is Marčić mellélőtt. A 44. percben aztán a Javor már be is állította a végeredményt; először Mitošević lőtt kapura, az ő lövését még blokkolták, de a labda Tripković elé pattant, ő pedig nem kegyelmezett. (2:0) A második félidőre dagonyává változott az ivanjicai futballpálya, a játékosok nyakig sárban úsztak. A Borac valamennyire összeszedte magát, támadtak (a szutykos mezek és a sárréteggel fedett mezszámok miatt nem sikerült megkülönböztetni őket), de minden egyes lövésük elkerülte a kaput. Egyetlenegyszer kellett védenie az ivanjicai kapusnak, akkor Delić lőtt rá. A végén a Javornak volt egy támadása, Mitošević passzolt Maričićnak, aki meg is indult a kapu felé, cselezett, végül rálőtt, a kapus nagyot védett.

 

Egyre jobban teljesít a Radnički Niš, akik idáig csak a szezonnyitó meccsüket bukták el, az összes többit győzelemmel zárták, ahogy a mostanit is a Radnik ellen. Nem kellett sokat várni az első góljukra: a 18. percben Kojić indult meg a labdával, hatalmas szólót vágott le úgy, hogy közben a védő folyamatosan cibálta. De Kojić végül lerázta a védőt és az ötösről belőtte. (0:1) A félidő hátralévő részében egy hazai támadás volt még, Milovanović lőtte fölé. A második félidőben a Radnički fokozta az iramot, egyre csak támadtak. Petrović lőtte mellé Arsić beadását, majd Kojić passzolt Stojanovićhoz, de az ő lövését blokkolták a védők. Aztán a 70. percben Kojić ívelte be Travančić passzát, az érkező Stojanović pedig belőtte. (0:2) Összesen két Radnik-támadás maradt a mérkőzés hátralévő részéből, először Arsenijević lőtte bele a labdát a kapusba két lépésről, majd a 79. percben Jovanović egy bedobás után befejelte a Radnik becsületgólját. (1:2)

A Radnički játékosai ünnepelnek a szurkolókkal a meccs után

 

 

Drámai találkozót hozott a Vojvodina - Crvena Zvezda meccs. A Vojvodina már a 9. percben 2:0-ra vezetett (!!!), először az 5. percben Dejan Meleg szerezte meg a vezetést az újvidékieknek, miután Malbašić lövését blokkolták, a labda meg pont odapattant elé. Majd egy szöglet után Puškarić érkezett és lőtt bombagólt. (2:0) A Zvezdát láthatóan megzavarta a hirtelen jött két gól, nem nagyon tudtak magukkal mit kezdeni. Boakyénak azért egyszer sikerült rálőnie, de fölément a labda. Utána még Ruiz próbálkozott egy lövéssel, de azt a kapus simán elkapta. A Vojvodinának volt egy nagy helyzete a végén, Malbašić kapott nagy labdát, miközben két védő is csimpaszkodott rajta. Beküldte középre, az érkező játékos viszont lövés helyett addig cselezgetett, míg kisodródott a 16-os túloldalára. A második félidőre összekapta magát a vendégcsapat, de úgy, hogy az 51. percben Le Tallec szabadrúgása érintés nélkül hullott a kapuba, a Vojvodina kapusa csak sokkosan nézett maga elé. (1:2) Tíz perccel később már ki is egyenlítettek: Anđelković vitte fel a labdát a bal oldalon, Boakye kapta középen a beívelést és be is lőtte. (2:2) A 70. percben pedig egy Zvezda-támadásnál Kanga ívelt be balról, Puškarić tisztázni akart, de olyan szerencsétlenül rúgott a labdába, hogy az a saját kapujába szállt. Öngól. (2:3) A Zvezda még egyszer bepróbálkozott, Ruiz kapta a labdát, rá is lőtt, de a kapus védett. A Vojvodinának a mérkőzés legvégén lett volna esélye egyenlíteni, de Trujić lövését a kapus blokkolta.

 

A bajnokság jelenlegi állása:

1. Crvena Zvezda 64 pont

2. FK Partizan 58 pont

3. Vojvodina 54 pont

4. Radnički Niš 39 pont

5. Mladost 38 pont

6. Napredak 37 pont

7. FK Javor 36 pont

8. FK Spartak 34 pont

9. FK Voždovac 34 pont

10. Čukarički 30 pont

11. Metalac 26 pont

12. Rad 26 pont

13. OFK Bačka 24 pont

14. Radnik 21 pont

15. Borac 18 pont

16. Novi Pazar 16 pont

 

A következő forduló március 12-én vasárnap lesz, ill. egy mérkőzés (a Metalac - Vojvodina) 13-án, hétfőn kerül megrendezésre.