Hatharom / Blog / Bejegyzések
Profik - bevetésre készen
Felesleges szépíteni: a cím ordas plágium, a legcsúfabbak közül való. Mentség nincs, ráadásul a minimálisnál...

Felesleges szépíteni: a cím ordas plágium, a legcsúfabbak közül való. Mentség nincs, ráadásul a minimálisnál jelentékenyebb szégyenérzet sem kerített hatalmába, midőn felötlött bennem, hogy ellopom az egyébként méltán a feledés homályába merült német akciófilm-sorozat címét. De bármily szégyellnivaló tettre vetemedtem is, egyszerűen nem tudtam másra asszociálni az OTP Bank Liga következő idényében debütáló hivatásos játékvezetőkről.

 

„Egy titkos csoport, amely olyan hatalmas, hogy befolyásolhatja a világ eseményeit. Míg mások bármi áron hatalomra és pénzre törnek, ők az emberiség eszméinek védelmére esküdtek fel” – olvasható az egész glóbuszon eluralkodó bűn és ármány felszámolására szövetkező Delta Csoport mindennapjait megörökítő akciósorozat (rendezte: Thorsten Näter) méltatása a port.hu-n. A fenti idézetből bizonyára a Kedves Olvasó számára is kiviláglik, hogy milyen kísérteties a hasonlóság a filmbéli terroristaszomorító alakulat és a Magyar Labdarúgó-szövetség nemrégiben kijelölt professzionális elit egysége között. Mindkét csoport a köz szolgálatára, az igazság védelmére, amolyan hétköznapi világmegváltásra szerveződött, árnyalatnyi különbség, hogy az MLSZ profijai hamarost a széles nyilvánosság előtt teljesítenek küldetést, vállalva, hogy a mégoly nemes szándék ellenére egy-egy apróbb tévedés után is igazságtalan bírálatok, maró gúnynyilak céltáblái legyenek.

Mielőtt továbbgöngyölíteném az ígéretesen induló írást, kötelességemnek érzem figyelmeztetni a Kedves Olvasót, hogy a szöveg további részében – a furfangosan kiválasztott nyelvi elemek különös összegabalyodásából kifolyólag – némi malícia, egy csipetnyi irónia, szórványos szarkazmus árnyalhatja a mondanivalót, ami azonban még véletlenül sem a professzionális játékvezetők, illetve az őket pajzsra emelő szövetség ellen irányul. Hiszen ahol „az MLSZ elkötelezett azon a téren, hogy javítsa az élvonalbeli játékvezetés színvonalát, és ezért – a klubokkal közösen – jelentős anyagi áldozatokat is hoz a jövőben”, ott nincs helye kicsinyes aggályoskodásnak, értetlen tamáskodásnak vagy mételyező irigységnek. Egyébként meg minden tiszteletem a játékvezetőké, akik önként vállaljak, hogy relatíve rendszeres verbális (sőt, a világ boldogtalanabbik felén inkább fizikai) támadások közepette művelik hivatásukat. A honi pályákon szolgáló sípmestereket is sokra tartom, mondhatnám, kifejezetten rokonszenvesek, de illik csínján bánni a minősítéssel, hiszen nem áll szándékomban megbotránkoztatni a másképp érző sportbarátokat.

Mindenesetre megnyugvással tölt el, hogy a jövőben professzionálisan foglalkoztatott játékvezetők is fütyülnek az NB I-ben. Mert bármily elragadtatással is figyeltem a szép zöld gyepen nyargalászó bírákat az elmúlt években, sajnos még bocsánatos elfogultságommal együtt sem merem állítani, hogy makulátlan produkcióval kápráztatták el a nagyérdeműt. Persze tévedni emberi, sőt, játékvezetői dolog, és nagy örömömre a médiában sem a negatívumokat domborították ki (a Harmadik Félidő Pu(h)lpitusában mért májhizlaló önbizalomfröccs különösen sokat tett az önmarcangolásra hajlamos sporttársak lelki egyensúlyáért), ráadásul az MLSZ sem kezdett boszorkányüldözésbe egy-egy bakit követően.

Csak hát ott vannak a klubtulajdonosok. Meg az edzők. Vagy a játékosok. No meg a szurkolók. A csuda vinné el őket, már bocsánat. Az üldözési mániájukkal, a rosszmájúságukkal és a jó modor részleges, illetve az esetek döntő többségében inkább teljes hiányával együtt. Nekik aztán tényleg semmi sem jó. Hol a bíró rövidnadrágjába, hol vulgárisnak vélt nyelvhasználatába, hol teátrálisnak ítélt metakommunikációs gesztusaiba kötnek bele. Kekec népség.

De Andó-Szabó Sándor, Becséri Dániel, Bognár Tamás Erdős József, Fábián Mihály, Farkas Ádám, Iványi Zoltán, Kassai Viktor, Németh Ádám, Solymosi Péter, Szabó Zsolt és Vad II István most nagy lehetőséget kapott. Olyat, amilyen Hertzka Pálnak, Zsolt Istvánnak, Palotai Károlynak vagy éppen Puhl Sándornak sem adatott meg. Profik lesznek. Nem kell extra szabadságért kuncsorogniuk a főnöknél, nem kell napi nyolc órában robotolniuk a betevő falatért, nem kell szembesülniük a metsző kritikával, hogy micsoda amatőrök. Mert már nem azok. Egyelőre csupán tucatnyian élhetnek hivatásosként a szenvedélyüknek, de ha beválik a szisztéma, van rá esély, hogy mások is csatlakozhatnak az internetes folklórban csak „piszkos tizenkettő”-ként emlegetett elit egységhez.

Kiváltképp üdvözítő, hogy a bevetésre már tényleg ugyancsak készen álló profik munkaköri leírásában az utánpótlás szakszerű gardírozása is szerepel. Így lesz egy lesajnált, mazochista-önsorsrontó szabadidős tevékenységből életpálya-modell. Mert nincs az sehol megírva, hogy a grundokon csak Messi, Ronaldo vagy Torghelle feliratú mezbe bújt gyerkőcök szaladgálhatnak, vagyis a futballrajongó apukáknak nem feltétlenül kell pszichológiai rendellenességre gyanakodniuk, ha fiúgyermekeik nem az ördöngös bőrgömbgörgetésben, hanem csalafinta pajtásaik síppal, sárga lappal történő megregulázásában, azaz a labdarúgó-szabályok feletti éber őrködésben lelik örömüket. És ki tudja, ha az MLSZ ráérez a „spori-merchandising”-ban rejlő lehetőségekre, a professzionális játékvezetőknek készülő lurkók előbb-utóbb Kassai-mezbe bújva feszíthetnek az iskolában vagy mondjuk Solymosi-arcképpel díszített bögréből szürcsölhetik a reggeli kakaót.

Persze ez (egyelőre) csak afféle utópia. Most még nem tudhatjuk, hogy vizsgázik az új rendszer, de a magam részéről elképzelhetetlennek tartom, hogy ne érzékeljünk szignifikáns nívóemelkedést a sípmesterek teljesítményét illetően.

Mondjuk, a legmélyebb tisztelettel, van honnan előrelépni.