Racing Portal - Több mint lóverseny

Ír kancadíj

A több mint száz éves lóverseny-történelemben eddig mindössze 13 kancának sikerült teljesítenie az angol-ír Oaks duplát, amire legutóbb 2010-ben láthattunk példát a bámulatos Snow Fairy-től. Idén újabb kanca készül nevét a duplázók elit listájára íratni, de nem lesz könnyű helyzetben.

 

 

Kétségtelen, hogy az év egyik legemlékezetesebb futamát köszönhetjük Qualify-nak. Fotó: theirishfield.ie

 

Az ír trénerzseni, Aidan O’Brien egy futamról nevezetes kancája, Qualify júniusban nem kicsit sokkolta az embereket, mikor Epsom-ban 50-szeres szorzóval előzte meg a favoritot az utolsó lépéseken és vált idomárjának ötödik angol Oaks győztesévé. Ezen felbátorodva, hazájában már mének ellen indították a hónap végén az Ír Derby-ben, ahol eddigi szokásához híven leszerepelt. A fogadók így újfent nem bíznak benne, ami akár újabb meglepetéssel is szolgálhat most szombaton. Azért mestere, O’Brien nem bíz mindent a véletlenre (és van honnan merítenie is) így a kiszámíthatatlan Qualify mellett még három ígéretes kancát nevezett az ír klasszikusba, hogy elnyerje ötödik ír Oaks trófeáját. Start 18:50-kor!