Racing Portal - Több mint lóverseny

Ascot királya

Lehetne azt mondani: jó lovakat kapott. Ez végül is lósport, ahol a ló teljesítménye dönt elsősorban.  Van ebben némi igazság, de aki ezt így gondolja önmagát csapja be.

 

Ahhoz, hogy a világ legnagyobb, legfontosabb lóversenymeetingjén valaki egyáltalán kapun belülre kerüljön, ahhoz már tucatnyi nagy siker kell, hogy a neve mögött álljon. Ahhoz pedig, hogy ott még lóra is ülhessen, ahhoz már egyértelműen a szűk világelithez kell tartoznia. Ryan Moore pedig nem egyszerűen az elit tagja, ő világ előtt jár. Ő a lóversenysport elsőszámú csillaga, ha úgy tetszik nagykövete. Minden tulajdonos és tréner őt szeretné a lovai hátán látni, mert amit ő tud, az a fajta tudás csak nagyon kevesek birtokában van. Háromszázöt éve megállás nélkül rendezik a versenyeket a királyi pályán, Ascotban. 1878-óta senki nem nyert még kilenc versenyt négy versenynap alatt. Ryan az első.  A kilenc győzelméből mindössze háromszor győzött favorittal, azaz olyan telivérrel, akire a verseny előtt legtöbben fogadtak. Hat alkalommal tehát kevésbé várt lovat hozott át elsőként a célon, sőt csütörtökön az előzetesen 12/1-hez adott Waterloo Bridge-zsel is megdicsőült.

 

 

Ami a úszásban Hosszú, a kosárlabdában LeBron, a teniszben Federer, a futballban Messi, az a lóversenyzésben egyértelműen Ryan Moore. Vannak kiváló, sőt briliáns kollégái, de ő fénylő drágakőként ragyog közöttük. Ma az ő dicsőségét zengik a sportlapok világszerte. Mind az öt földrészen megnyerte már a világ legnagyobb versenyeit. Gondolhatnánk nincs már előtte kihívás, de ő ezt nem így látja. Mindig győzni akar.  Hála istennek, így kíváncsian várom a mai, ascoti zárófelvonást ahol természetesen, mind a hat futamban nyeregben láthatjuk őt.  Nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy kijelentsük: ma estére, kétszámjegyűre írja át az ascoti rekordot. Na, ezt csinálja utána valaki. Tartok tőle ahhoz újabb háromszázöt esztendőt kell várnunk.