Racing Portal - Több mint lóverseny

Tündöklő Tréve

Tréve tündöklése. A szuperkanca könnyen verte nagynevű riválisait a Grand Prix de Saint-Cloud-ban.”

 

 

 

Európa királynője folytatja káprázatos menetelését és megállíthatatlanul robog a történelemírás felé. A Prix de l'Arc de Triomphe kétszeres győztese (és nem mellesleg címvédője) olyan komoly formát igazolt mai győzelme során, hogy nem csak a lóverseny szakemberek, hanem a bukmékerirodák tippsterei is azonnal reagáltak erre, és az októberi csúcsfutam legfőbb esélyesévé nevezték ki Motivator lányát. Tréve ma még annak a nyolcfős társaságnak a tagja, akik két alkalommal is megnyerték Európa legnagyobb hosszú távú versenyét, az „ARC”-ot. Tréve mellett azonban csak az 1936-ban és egy évvel később győztes Corrida kanca, a többiek mind egy szálig csődörök.

Tréve, olyan látványos stílusban verte ma délután soros ellenfeleit, hogy ilyenkor kell mindig elmondanunk: csalóka a bírói ítélet, azaz a célbeérkezéskor felállított hivatalos eredményközlés. A kanca állandó lovasa, Thierry Jarnet ugyanis pontosan annyit kért az ötéves kancától, amennyi a győzelemhez kellett.  Az a Flintshire, aki az őszi ARC-ban is második volt mögötte, most egy és negyed hosszt „kapott”, de Tréve nem, hogy kilovagolva nem volt, hanem szinte megerőltetés nélkül (a táv nagy részében szinte „ficánkolva”) teljesítette a 2400 méterert rajongói nagy-nagy örömére, hiszen ma ismét több ezren kísérték el Christiane Head-Maarek idomítottját a nyugat-párizsi Saint-Cloud városrészben fekvő pályára. A tervek szerint a kancát legközelebb szeptember 13-án, a Prix Vermeille-ben láthatjuk, amit szintén Párizsban, de a Szajna másik oldalán elterülő Longchamp pályáján rendeznek. Éppen úgy, ahogy a Prix de l'Arc de Triomphe-ot.

Foto: www.equidia.fr